Ica néni, az 1933-as Tragédia tanúja

"1931-ben csak akkora volt a színpad, mint a templom ajtaja. Nem volt ám ennyi fény, meg ennyi hely, mint most" - mondja az idén 91 éves Szeles Gézáné Tánczos Ilona, aki már az első Szegedi Szabadtéri Játékokon is ott volt a nézők között: 1931-ben a Magyar passióval kezdődött, és 1933-ban Az ember tragédiájával folytatódott a Szabadtérivel való kapcsolata. Ameddig egészsége engedte, egyetlen előadást sem mulasztott el. Cikkünkben Ő és a Pesti Napló kiküldött munkatársa is mesél. 

Ica néni

„1931-ben csak akkora volt a színpad, mint a templom ajtaja. Nem volt ám ennyi fény, meg ennyi hely, mint most" – emlékszik vissza Ica néni, aki bátyjának köszönheti, hogy nyolcvan éve ott lehetett az első Szabadtérin. Testvére ugyanis akkoriban a környéken dolgozott, így ismeretsége révén beengedték őket az előadásra. A Dóm térre néző lakóházak egyikének erkélyéről nézte az előadást családjával.

Szeles Gézáné Tánczos Ilona, a legidősebb Szabadtéri néző

13 éves volt Ica néni, amikor látta az első Tragédiát. Akkoriban még nem volt tananyag Madách Imre drámai költeménye, így jóformán semmit nem értett belőle, ám már gyerekként elvarázsolta a darab látványa. Amire tisztán emlékszik, hogy a háború előtti időszak Évájának, Tőkés Annának (egy előadást kivéve minden alkalommal ő játszotta Évát) az alakítása mennyire meggyőző volt.

1939 és 1959 között álomba merült a nyári színház, 20 évig semmit nem játszottak a Dóm téren. A Játékok kényszerszünete után viszont Ica néni szerelmese lett a Szabadtérinek. Kivétel nélkül minden előadást látott férjével, és gyermekeit, unokáit is színházszerető embernek nevelte.

Egészségi állapota miatt néhány éve már nem jár előadásokra, keveset mozdul ki otthonról, tegnap viszont visszatér a legendás helyszínre! Botka László, Szeged polgármestere köszöntötte őt péntek este, mint a Szabadtéri legidősebb nézőjét. A polgármester megjegyezte, hogy Ica nénivel megbeszélték, a Szabadtéri 90. jubileumi évadában is találkozni fognak.

1933 és 1939 között minden nyáron színpadra állították Az ember tragédiáját. Olyan is volt, hogy csak ezt tűzték műsorra, de akkor nyolc alkalommal mutatták be. A rendezők között olyan nevek tűntek fel, mint Kiss Ferenc, Janovich Géza, vagy Hont Ferenc. A háború utáni korszakban még nyolc alkalommal mutatták be. Legutóbb 2000-ben.

Pásztor Árpád, a Pesti Napló kiküldött munkatársának telefonjelentése az 1933-as előadásról. 

Az ember tragédiája nagy sikere a szegedi Dóm téren

Megkezdődött a Szegedi Hét

Pesti Napló 1933. augusztus 2.

Zsúfoltan futott be a gyors a szegedi pályaudvarra. A kalauz elégedetten mondja: "Nem is filléres, mégis zsúfolt. Régen történt ilyesmi, talán a háború óta egyszer sem."

Szeged művelte ezt a csodát. A nagy magyar város az árvízet követő rekonstrukciós munka befejezéseképpen az 50. évfordulón kiáll az ország-világ elé, hogy megmutassa, hol tart, mit művel az ország második legnagyobb városa.

Jobbról-balra fák között robog a tanyák között a vonat. Az Alföld síkságból, mint két imádkozó kar emelkedik  már-már messziről az ég felé a nagyszerű Fogadalmi templom két vörös tornya. A távolban néhány gyárkémény füstölög, a töltés alól daloló katonák vonulnak a város felé, az állomás épülete lobogódíszben, a sínek mentén Szeged hivatalos urai várják a budapesti hivatalos urakat. Kölcsönös bemutatkozás és hosszú autósor robog végig a Boldogasszony sugárúton az ünnelő városba.

A Dóm téren

Kiérünk a Dóm térre, Szeged büszkeségére. A templomfeljáró lépcsője színpaddá van kiszélesítve. Elől jobbra és balra vászonból épült kőfalak között reflektorok ágaskodnak, öltözősátrak állnak, Kepler nagy földgömbje vár az előadásra. Díszletezők lótnak-futnak, szegelnek, emelnek, pódiumokat ácsolnak. Középen a főrendező, Hont Ferenc az utolsó megbeszéléseket folytatja. A díszlettervező, Buday György egyszerre tíz helyen is van, hogy estére minden rendben legyen.

A teret szék- és padsorok töltik meg. Ma estére 4000 ember foglalja el ezt a teret, amikor kigyullad a reflektorok erős fénye, hogy rávilágítson - a legnagyobb stílusú szabadtéri játékra, amellyel eddig Magyarországon kísérleteztek. A templomtér árkádjai alól Madách szoborfeje is a térre néz. Az ember tragédiája eljött utána.

- Hogy van megelégedve? - kérdeztük Honttól.

- Még egy heti próba kellett volna.

- Ez mindig így van, majd estére kiderül.

Négyszáz ember vesz részt a játékban, a statisztáknak eddig nem látott serege, amit a katonaság adott kölcsön. A statiszták között ötven lovas és egész csapat táncosnő. De ne vágjunk az események elé, mert úgyis elég nagy az izgalom.

Az előadás

Éjjel negyed tizenkét órakor, amikor ezeket a sorokat telefonálom, már véget ért a Kepler-jelenet, a francia forradalom. Óriási siker. A tér roskadásig zsúfolva. Már ez is felejthetetlen látvány. Az első sorban Glattfelder Gyula csanádi püspök és Szeged minden előkelősége.

Az est hőse egy fiatal magyar rendező: Hont Ferenc. Magára hagyatva, minden komolyabb támogatás nélkül emlékezetes dolgot produkált. Amit csinált, ha még nem tökéletes, de nagyszerű kísérlet, és teljes sikert aratott. Talán szebb és méltóbb helyet Az ember tragédiája szabadtéri előadásához nem is találhatott volna, mint a szegedi Dóm tér. A tér három tagozódású, és mind a három részt kitűnően felhasználta a rendező a mű kívánalmai szerint.

Amikor az első mennyei képnél kivilágosodnak a templom összes ablakai, és mindegyikben angyal jelenik meg, az elragadtatás és bámulat moraja hullámzik át a nézőtéren.

Tömegjelenetei mindvégig hatásosak. A Szentpály-iskola növendékeinek tánca stílusosan illeszkedett be az egész produkcióba, amely a római képnél érte el kulminációját.

Amikor fent a templom csúcsán kigyullad a kereszt, és Péter apostol a kereszténységbe vezeti a népet, az egész templomot elöntötte a fény. Az orgona búgása betöltötte a teret, a templom kapuja lassan kitárult, és a megtérő hívek odabent mennyei távlatokba vesztek el.

Késő éjfélre jár, már nincs idő a részletekre. Csak egy mozzanatot kell még feljegyeznem. A francia forradalom képénél a fegyverek dörgésére a templom galambjai riadtan ijedtek fel álmukból, és míg odalenn dörögnek az ágyúk, fent galambszárnyak csattogása hangzik a csillagos ég alatt, és pihen meg a templom falán.

Az előadás folyik. Tőkés, Lehotay, Gál méltó a legnagyobb feladathoz. A siker rendkívüli és sok részletében felejthetetlen.

Forrás: Szeged Café, Délmagyarország