Színház az egész Gyula

Július 7-én megkezdődik a VII. Nemzetközi Shakespeare Fesztivál. A 10 napos előadássorozatot a Troilus és Cressida nyitja, Horváth Csaba rendező-koreográfus rendezésében. A távollévőket a Vilmos leveleivel és naplójával tájékoztatja a Színház.hu szerkesztősége.

Troilus és Cressida

A ritkán játszott darab Shakespeare egyik legnehezebben besorolható színpadi játéka, amely groteszk és szatirikus komédia, de ugyanakkor tragikus is. Az előadás főbb szerepeit a Nemzeti Színház két kiváló művésze László Zsolt és Tompos Kátya, valamint a Forte Társulat művészei játsszák, akik egyaránt nagyszerűek a prózában és a táncban is. Az előadásban a zenének is fontos szerepe lesz végigkísérve a cselekményt.

tomposkatTompos Kátya

Fotó: Gordon Eszter, Nemzeti Színház

 

Új bemutatóval készül Gyulára a világhírű rendező, a litván Oskaras Korsunovas. Shakespeare: A vihar című műve nyomán a rendező társulata, az OKT játssza el a gyulai fesztiválon viágpremierként, Miranda címmel.

 

Mint eddig, ezen a nyáron is jut nekünk a jóból Gyulán. A Shakespeare Fesztivál prózai és a zenés színházi előadásai mellett, koncertek, jazz és blues fesztivál, irodalmi humor fesztivál, tánc, népzene, néptánc, népművészeti fesztivál, bábelőadások, kortárs dráma felolvasószínház, de lesznek ingyenes filmvetítések, szakmai konferencia, fotókiállítás, gasztronómia és három napos borfesztivál is.

 

shakespeare_plakat_2011_BB_kisebb

A Gyulai Várszínház – az Összművészeti Fesztiválon belül – 2005 óta rendezi meg a kéthetes Shakespeare Fesztivált július elején. A szervezők célja, hogy legyen Magyarországon egy olyan rangos, nemzetközi fesztivál, ahova a legjelentősebb Shakespeare előadásokat hívják meg itthonról és külföldről. A fesztiválon nem osztanak díjakat, a rangot a fesztiválra történő meghívás adja. A főprogramba az éves várszínházi Shakespeare bemutató mellé egy előadást a magyar nyelvterületről, kettőt külföldről hívnak. A kísérő programokban a műsort színházi előadások és más műfajok bemutatásával is színesítik: reneszánsz zenei koncertek, jazz koncertek, táncelőadások, utcaszínházi előadások, alternatív színházi előadások, színművészeti egyetemisták előadásai, filmek vetítése, Shakespeare konferenciák, Shakespeare konyhája – gasztronómia.

 

A meghívott előadások a hattagú Shakespeare Grémium javaslatára kerültek kiválasztásra.

 

A Shakespeare Fesztivál Művészeti Grémiumának tagjai:


Csiszár Imre – rendező
Darvay Nagy Adrienne – színháztörténész
Koltai Tamás – kritikus
Nagy András – drámaíró
Vidnyánszky Attila – rendező
Gedeon József – a Gyulai Várszínház igazgatója

 

 

Egy kis múltidézés azoknak, akik évek óta visszajárnak a fesztiválra, és azoknak is, akik eddig még egyszer sem:

 

Vilmos programzáró levele 2008-ból>>>

 

Vilmos levele 2007-ből>>>

 

Fotó és forrás: Shakespeare Fesztivál

süti beállítások módosítása