"Az utcaszínház a szabadság levegőjét hozta"

A csodásan felújított Papok rétjén, július nyolcadikán, délután hatkor újra megszólalnak a dobok, lábra kapnak a gólyalábasok, beöltöznek a csepűrágók és mutatványosok. Nyírbátorban 19. alkalommal hirdetik meg a művészet szabadságát a Szárnyas Sárkány Hete fellépői. 

Péntektől vasárnapig két tucat társulat 33 produkciót mutat be a Papok-réti tó mentén és a katolikus templom minorita udvarán. A színpadi és utcai produkciók délután öttől éjfélig zajlanak, napközben pedig sárkányépítők, mutatványosok, óriásbuborék-gyárosok munkájába kapcsolódhatnak be az érdeklődők, de belekóstolhatnak a jurtafalu életébe, a kicsik pedig megküzdhetnek egy hétfejű sárkánnyal. Annak, aki igényes, szabad levegős programra vágyik, Nyírbátorban a helye ezen a hét végén - s az sem elhanyagolható tényező, hogy az utcaszínházi fesztivál minden programja ingyenes.

„Az utcaszínház a szabadság levegőjét hozta"

Interjú Szász Zsolttal, a Szárnyas Sárkány művészeti vezetőjével

– Milyen rangja van manapság az utcaszínháznak?

Szász Zsolt:  Hadd hozzak egy történelmi párhuzamot: a francia forradalom direktóriumának egyik első intézkedése az volt, hogy a rendőrség megszállta a párizsi szórakoztató negyedet, a Foire-t, és rendeleti úton kezdte tiltani a szabadszájú színházi megnyilvánulásokat. – A mostani tudósítások megint arról szólnak, hogy a jóléti nyugati társadalmakban az utcai művészetek, szabadtéri rendezvények korlátozása indult meg. Egy nemrégiben Olaszországban lezajlott szakmai konferencián a nyírbátori fesztiválról készült filmfelvételek revelatív módon hatottak.

– Hogyan határoznád meg azt a formát, melyet a Szárnyas Sárkány képvisel?

Szász Zsolt: Fesztiválunk egyfajta három napba sűrített envinronmentális színházi kísérletnek tekinthető: szimbolikus történetmesélés ünnepi keretben, nagyléptékű térjáték formájában. 1993-ban, az alapítás évében még friss volt Magyarországon maga a műfaj: az utcaszínház a szabadság levegőjét hozta. Ez a lépték, ez a frissesség, ez a felhajtó erő, ami az akkori Nyírbátort és benne a szervezőket, Dózsa Györgyöt és Gédra Katalint s az akkor még csak maroknyi utcaszínházast jellemezte, szerencsésen adódott össze. Találkozott a hely szelleme, az épített örökség és az a mitikus történelmi hagyomány, mely látens módon ugyan, de jelen volt a városlakók emlékezetében. Az ünnep eszméje tartós elemnek bizonyult, és máig aktuálisak akkori felvetéseink is: Mi az, hogy városi kultúra? Konkrétan mi az, hogy Nyírbátor? Hogy állsz az identitásoddal – nemcsak a politika szintjén? Mi az, ami számodra testhezálló, ami a sajátod? Ki volt az apád? Van-e történeted? Van-e közös történetünk? Ötven év diktatúra után miből élsz? Kivel tudsz összefogni? Hogyan szólíthatod meg a másik embert? – Ahhoz, hogy minderre válaszolni tudj, helyismeret és öntudat kell, városi és családi tradíció.

– Az utóbbi években mintha alábbhagyott volna e kezdeti lendület. Mi ennek az oka?

Szász Zsolt: Ma már szemmel látható, hogy az utcaszínházi társulatok lassan betokozódnak. Azt a fajta szabad társulást, együttfutást és terjedést, ami az első tíz évben jellemző volt, ma már hiába keresed. Egyre inkább csak az egy-két személyes családi modell képes működni, aminek gazdasági és mobilitási okai vannak. Az utcaszínházasoknak pedig ideje volna tudatosítaniuk, hogy ennek a nagyléptékű közösségi vállalkozásnak, mely a sárkányégetésnek becézett fesztiválzáróban ölt testet, olyan felhajtó ereje van, ami szellemi értelemben az ő néhány személyes családi színházukat is építi, építhetné.

– Évről évre kérdésként merül fel az is, hogy ez a színházi és közművelődési program megkapja-e a megfelelő támogatást. Fölismeri-e Nyírbátor, hogy ennek a városünnepnek a sorsa életbevágóan fontos a jövője szempontjából? Méltatja-e a szakma azokat az embereket, akik ebbe a vállalkozásba apait-anyait beletettek? Sikerül-e továbblépnünk, vagy besimulunk a műsorszóró fesztiválok, alultámogatott rendezvények sorába?

Szász Zsolt: 2000 után egyre fontosabbá vált az utcások gyerekeiből verbuválódott új generáció jelenléte. Ám ők már nem rendelkeznek olyan rugókkal, olyan történelmi tapasztalatokkal és komplex szemlélettel, mint akikkel harminc évesen ezt a fesztivált elkezdtük. – Nem rezignáltságról van szó a részemről, hanem arról, hogy valóban drámai a helyzet.

– A jövőre nézvést milyen lehetőségeket, kitörési pontokat látsz?

Szász Zsolt: Ami a zárókat illeti (a fesztivál leglátványosabb akciója, vasárnap este tíz órakor) az igazi ünnep az volna, ha Nyírbátor lakóival együtt hozhatnánk létre őket. Valahogy úgy, ahogy az a középkorban a városi misztériumjátékok esetében történt, amikor a céhek készítették el a rekvizitumokat, közösen próbálták, majd adták elő saját maguknak egyházi ünnepeken a passiót.

Kérdező: Pálfi Ágnes