Vidnyánszky: nem olvasok kritikát nyolc éve

A magyar lélekről szól Az ember tragédiája - állítja Vidnyánszky Attila rendező, aki a 80. Szegedi Szabadtéri Játékok nyitó előadásaként vitte színre múlt hétvégén Madách Imre művét. Arról is beszélt, hány smst kapott a bemutató után, zavarja-e ha konzervatívnak bélyegzik rendezését és hogy eszébe jutott-e Alföldi verziója a Nemzetiben. Lapszemle.

Hány SMS-t kapott az előadás után?

Vidnyánszky Attila: Sokkal többet, mint valaha. Pocsék idő volt, mindenki didergett, nem biztos, hogy én nézőként kitartottam volna. Fél egykor lett vége, hosszú taps, hangos bravózás, ragyogó szemek a közönség soraiban, boldog színészek.

Zavarja, ha egy kritikában azt olvassa: konzervatív rendezés?

Vidnyánszky Attila: Nem olvasok kritikát nyolc éve. Anélkül is tudom, ki mit írt az előadásról. A magyar kritika középszerű jelenség, az ember bármit alkot, politikai táborok szerint ítélik meg. De nem tudom, mi az a konzervatív rendezés.

Tippje sincs? Egyesek fontosnak tartották leírni: mindenkin volt ruha.

Vidnyánszky Attila: Végiggondolt, a színházi eszközöket illetően széles sávon mozgó előadást rendeztem, melyben vannak klasszikus, realista jelenetsorok, a mozgásszínház elemei, és szimbólumok, metaforák. Ha ez a konzervatív rendezés, akkor vállalom. Úgy gondolom, ez a költői színház.

Amikor a római színt beállította, eszébe jutott a biztosítékot kiverő Alföldi-féle rendezés a Nemzetiben?

Vidnyánszky Attila: Nem láttam, nem volt időm, sokat dolgozom. És van ez a meccs Alföldi és köztem - rögtön politikai töltetet kapna, ha megjelennék a Nemzetiben. Ami a római színt illeti: a lényege nem a romlás ábrázolása, hanem a kereszténység megszületése.

Vidnyánszky Attila

Az előadás végén először Ádám, aztán Éva, majd az Úr mondja, hogy "ember: küzdj és bízva bízzál!", utána mind a 120 szereplő együtt ismétli ugyanezt sokszor. Mit akart ezzel üzenni?

Vidnyánszky Attila: Nagy harc van élet és halál, a sötét meg a világos között, kozmikus egymásnak feszülés, és én a világos mellett foglalok állást. Megpróbáltatásai után Ádám föláll, egyenes gerinccel fogja Éva kezét, és azt mondja magának, hogy bízva bízzál. Azt akartam sugallni az embereknek is, hogy küzdeni, reménykedni és hinni kell, ettől van értelme a jövőnek. Maga a jövő van a gyermeket váró Éva szíve alatt, nem lehet reménytelen a vége.

Előre közölte, hogy pozitív lesz a végkicsengés. Nem fél, hogy egyesek ezt is politikai okokra vezetik vissza?

Vidnyánszky Attila: Először 1997-ben rendeztem Tragédiát, az eredeti szövegtől eltérve akkor is Ádám mondta, hogy küzdj és bízva bízzál. Három éve szintén így történt. Azóta egyre inkább hiszek az élet értelmében.

Ónódi Eszter és Rátóti Zoltán Az ember tragédiájában

Pár hónap múlva Debrecenben viszi színre a Tragédiát. Lehet mindig új ötletekkel előrukkolni?

Vidnyánszky Attila: Az első pillanattól kezdve vannak kedvenc megoldásaim, ezeket nem szégyellem átemelni: központi szimbólum például az a lámpa, melynek fénye kigyúl, amikor a nagy mű be van fejezve, az alatt játszódik a történet. A második előadás kulcseleme volt a föld. A kiindulópont, hogy minden ember a halálraítéltek helyzetéből kezdi az életét: Madách percnyi létezésről beszél. De lesznek majd új gondolatok is.

Miért szeretjük ennyire mi, magyarok Madách művét?

Vidnyánszky Attila: Mert úgy beszél egyetemes dolgokról, hogy közben nagyon belőlünk van összegyúrva. A magyar lélek működésének titkai határozzák meg a logikáját. Ez a nemzet hajlamos kétségbeesni és pesszimizmusba zuhanni. A történelmünk valóban nem ad sok derűre okot. De valami életben tartja ezt a nemzetet, száz születésre jutó 40 abortusszal is. Az Isten mégiscsak azt akarja, hogy legyen ez az ország. Ezt akarom munkáimmal kifejezni, ellensúlyozva a többi művészt, akik az amúgy is lebunkózott embereket még inkább lebunkózzák.

Forrás: Heti Válasz