Nem adja fel a Zsebszínház

A most kezdődő nyári szünet után ősszel is játszani fogja a Vajdaság nyugati részén működő zombori Berta Ferenc Zsebszínház társulata a Marc Camelotti Le a nadrággal! című kétrészes vígjátékából készült előadását.

A Magyar Szó című délvidéki napilap pénteki híradása szerint szeptembertől találkozhat újra a közönség a Le a nadrággal! című komédiával a Vajdaság magyarlakta településein. A társulat sajátossága, hogy összesen öt nyugat-vajdasági településről játszanak benne színészek, akik helyi kultúregyesületek tagjai is. Ez az oka annak, hogy viszonylag kevés vendégszereplést tudnak vállalni. Gondot okoz az is, hogy pénzhiánnyal küszködnek a jelenleg játszott színdarabot befogadó egyesületek. Vendéglátóik némelyike az útiköltségeiket is képtelen fedezni.

 

Mi az a zsebszínház?

 

A Berta Ferenc Zsebszínház éppen tíz évvel ezelőtt alakult meg. Az eltelt évtizedben a közönség láthatta a társulat Találkozások címmel megtartott havi műsorait, amelyeken a délvidéki kulturális élet jeles alakjait hívták meg. Emellett évente egy darabot mutat be a társulat. Általában vígjátékokat visznek színpadra és adnak elő a Vajdaság magyarlakta településein.

 

Berta Ferenc Zsebszínház évente egy színművet állít színpadra Nyugat-Bácska legtehetségesebb műkedvelőivel, amit utána Bácskában és Bánátban olyan közösségekben mutat be, ahol igény és fogadókészség mutatkozik rá, emellett havi rendszerességgel szervez találkozókat a szórványban élő magyar közösség számára jelentős és fontos alkotókkal, amiket kiállítás és zene kísér. A műkedvelő munka serkentése éppen ezeken a lassan nyelvüket veszítő szórványokban fontos, ahová a darabban szereplő színészek elviszik a hivatásos rendezőtől és egymástól tanultakat, fellendíthetik lakóhelyükön a munkát, míg a tájolás során olyan közösségekbe is elviszik a színpadi beszéd és játék örömét, ahol kimondott igény mutatkozik rá.

süti beállítások módosítása