Már több mint ötven éve áll a színpadon, a Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművész, ma ünnepli 73. születésnapját. Fiatal korában bohócarcúnak nevezték, mások finomkodva elrajzolt arcot emlegettek. Még Giulietta Masinához, Fellini feleségéhez és örök hőséhez is hasonlították. Ehhez hozzájárult első igazi filmszerepe is, az 1967-es Fiúk a térről, Szász Péter rendezése, ahol Zsizsi figuráját kapta meg. Össszeállításunkban a színésznő legutóbbi interjúiból válogattunk.
Margitai Ági 1958-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után Pécsre került a Pécsi Nemzeti Színházba. A Színház- és Filmművészeti Főiskola 1958-ban végzett-oklevelet szerzett hallgatói: Bodrogi Gyula, Böröndy Kati, Fülöp Zsigmond, Fonyó József, Kóti Árpád, Peczkay Endre, Perlaky István, Szabó Ildikó, Törőcsik Mari.
Arra a kérdésre, kinek könnyebb a helyzete mai fiataloknak vagy pályája elején neki - ezt a választ adja:
"Amikor én kezdtem, nagyobb rangja volt a színésznek. A jó színházak mellett számtalan kiváló filmet és tévéjátékot is készítettek, melyek ismertté tettek minket. Nívós színházi közvetítések is voltak, és létezett olyan színházi lap, amely nem a szakmának, hanem a közönségnek szólt. Sokkal több kritikát írtak, jóval több hír jelent meg rólunk. Mostanában az a jó, hogy sokféle színház van. Én például kifejezetten szeretem az alternatív színházat. Mivel szűkebb rétegnek szól, merészebben és bátrabban lehet kísérletezni. Magam is szívesen játszom benne."
Margitai Ági és Major Tamás
Lőrinczy Attila drámaíró kifejezettenneki dolgozta át a Celestina, avagy Calisto és Melibea című tragikomédiát, afféle jutalomjáték gyanánt.
Margitai Ági: Nem mondom, hatalmas öröm ez. Ennél csak az okoz nagyobb boldogságot az embernek, ha jól el is tudja játszani. Soha életemben nem voltam magammal annyira megelégedve, hogy később ne találtam volna valami kivetnivalót a játékomban. Mindig dolgozom azon, hogy egy kicsit jobb legyen az alakítás. Tökéletes persze nincs, úgyhogy tudom, itt is van még adósságom."
Margitai Ági számára nem ez az első ilyen ajándék a pályáján.
Margitai Ági: Olyan már előfordult, hogy egy film írása közben kifejezetten rám gondoltak. Ez a Végkiárusítás című mozi volt, amelyet András Ferenc rendezett, de Sándor Pálnál is megesett, hogy több nagyon jó karakterszerepet szánt neki. Mindez jó érzés, de azért az sem lebecsülendő, ha először valaki másnak szánják a szerepet, majd miután az ember megkapta, nagyon jól eljátssza."
– Több mint ötven év színpadi rutinnal a háta mögött, felvetődik a kérdés, kinek a véleményére ad igazán.
Margitai Ági: Van néhány kollégám, akikkel hasonló gondolkodásúak vagyunk. Az ő véleményükre nagyon odafigyelek. Nemegyszer kíméletlenül kritizáljuk egymást. Nekem is jó, hogy elmondják az észrevételeiket, és remélem, ők is tudják hasznosítani az én meglátásaimat."
Mindig van mit javítani
Az Orlai Produkciós Iroda interjúja
Ilan Eldad másodszor rendezte meg Ivan Menchell Sírpiknik című darabját. Doris, aki a leginkább ragaszkodik elhunyt férjéhez. Tulajdonképpen ő a „motorja” a temetőlátogatásoknak. Nem fél az egyedülléttől, büszke arra az életre, amit leélt. Időnként rendetlenkedik a szíve, így leginkább rá vigyáznak a többiek. Hatalmas igazságérzettel bír: ami a szívén, az a száján. Doris szerepében Margitai Ági.
- Látom, hogy borzasztó fáradt. Tegyük át máskorra a beszélgetést?
Margitai Ági: Tulajdonképpen minden nap ez van. Viszont ma próbáltunk először úgy, hogy lejátszottuk egyben az egészet, nem álltunk le. Délelőtt és este: ez ma összesen nyolc és fél óra kemény próba volt. Elfáradtam. A nagyszínpadon még csak az elején próbáltunk, két vagy három alkalommal, utána a stúdióban dolgoztunk. Ma viszont újra a nagyszínpadra kerültünk: ilyenkor minden ismeretlen, mások a járások, nagyobb a tér, meg kell szokni távolságot, a díszletet, a bútorokat… És még a szöveggel is küszködünk, főleg, hogy Parti Nagy Lajos nyelvezete nagyon speciális. Halálpontosan kell mondani ahhoz, hogy megéljen a szépsége és az izgalma. Fehér Gyuri mondta nekem egyszer, amikor már fújtam a szöveget: „Nem tudod a szöveget! Tudod, de nem eléggé!” Akkor még nem tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy soha nem kell a következő mondatra gondolni, mert annyira az enyém már az egész. Ahol most tartunk, ez még megengedhető, mert van két hetünk.
- Akkor jól beletrafáltam, ez a legnehezebb időszak… Első összpróbák, először színpadon.
Margitai Ági: Tulajdonképpen sokszor nehéz. Elkezdeni is nehéz, aztán a vége előtt, amikor tudod, hogy még valami nem jó… De a színészetben az a szép, hogy bármi történik, bekapcsolnak az ösztöneink, és isteni dolgok sülhetnek ki a rögtönzésekből! Persze ez nem jelenti azt, hogy másnap ugyanazt vissza lehet hozni. Ahhoz sok próba kell. Főleg egy ilyen tűpontos vígjáték esetében.
- Igaz, hogy még van két hét, de vannak olyan pontjai az előadásnak, amiről úgy érzi, hogy még nincs meg?
Margitai Ági: Az emberben ez az érzés sokáig mozgolódik. Sosem a premierre lesz kész egy előadás. Hiába siker valami a bemutatón, mindig lehet rajta javítani. Egy komédiára meg pláne igaz, mert próba közben nem tudjuk, hogyan viselkedik majd a közönség. Nem tudjuk, mire hogyan reagálnak majd, ilyenkor fokozatosan rendeződnek át a hangsúlyok, alakulnak új poénok.
- Hogyan lehet elkerülni, hogy egy idő után ne csapjon át rutinba? Főleg vígjátékoknál lehet látni unásig ismert színészi eszközöket.
Margitai Ági: Minden darab más. Másról szól, még akkor is, ha valamihez hasonlít. A szakmát tudni kell, csak jól és jó helyen szabad alkalmazni bizonyos eszközöket. És mindig meg kell találnia az embernek saját magában, hogy egy-egy darabban mi az érdekes, a különleges, hiszen mindegyiknek megvan a saját szaga, íze. Az nem lehet ugyanaz. Más a kor, mások az emberek, a kapcsolatok. A szerep szerint is, meg a kollégákkal is. Nem lehet egyforma. Viszont az még nem fordult elő velem, hogy en-suite játsszak egy darabot, ahogy Nem Yorkban meg Londonban szokták. Háromszázas szériákat nyomnak le úgy, hogy hetente nyolc előadás van ugyanabból. Azt nem lehet egyszerű frissen tartani! Egyszer azért kipróbálnám, bár nem biztos, hogy olyan jó lenne.
- A mai próbán az utolsó jelenete után lejött a nézőtérre. Nem volt egy kicsit morbid végignézni, hogy a sírja fölött beszélgetnek a többiek?
Margitai Ági: Hozzá vagyok szokva… Az utóbbi öt szerepemből négyben meghalok. A Tiszta viccben halálra röhögöm magam, az Emésztő tűzben, amit Egerben játszottam, két szerepem van, és mindkettő meghal. A Celestinában Tatabányán is meghaltam, bár abban volt egy olyan dramaturgiai csavar, hogy a végén kiderült, mégsem halt meg senki. Egyedül a Bárkában, a Dogville-ben nem halok meg.
- Doris karakterének a legfontosabb tulajdonsága a hűség. Az ő számára a férje az egyetlen ember, még négy évvel a halála után is. És azt mondja, ő úgy élte az életét, hogy nincs mit szégyellnie, van mire emlékeznie. Fontosak az emlékek?
Margitai Ági: Persze, de bennem civilben inkább az a nyitottság van, amit a darabban Ida képvisel, hogy az életben mindig történhet valami. Nem vész el, amit eddig átéltél, nem kell semmivé tenni, ami gyönyörű volt az életben. Lehet ragaszkodni az emlékekhez, jó érzés visszagondolni, de nem szabad csak abból élni. Amíg minden megy tovább, előre kell nézni, nem hátra.
- Ilan azt mondta, maga volt az egyetlen, akit nem látott még színpadon. Maga ismerte Ilan korábbi munkáit?
Margitai Ági: Egy előadását láttam a Vígszínházban, Az élet mint olyant. Az nagyon jó volt. És hallottam, hogy milyen siker a többi. Valaki nagyon mondhatta neki, engem hívjon erre a szerepre! Nem tudom, ki volt az, de annak köszönöm. Mert nagyon jó. Ha lehetek én is morbid: halálosan élvezem!
Forrás: NOLCafé, Orlai Produkciós Iroda
márc 22nd 2011
Doris, aki a leginkább ragaszkodik elhunyt férjéhez. Tulajdonképpen ő a „motorja” a temetőlátogatásoknak. Nem fél az egyedülléttől, büszke arra az életre, amit leélt. Időnként rendetlenkedik a szíve, így leginkább rá vigyáznak a többiek. Hatalmas igazságérzettel bír: ami a szívén, az a száján. Doris szerepében Margitai Ági.
- Látom, hogy borzasztó fáradt. Tegyük át máskorra a beszélgetést?
- Tulajdonképpen minden nap ez van. Viszont ma próbáltunk először úgy, hogy lejátszottuk egyben az egészet, nem álltunk le. Délelőtt és este: ez ma összesen nyolc és fél óra kemény próba volt. Elfáradtam. A nagyszínpadon még csak az elején próbáltunk, két vagy három alkalommal, utána a stúdióban dolgoztunk. Ma viszont újra a nagyszínpadra kerültünk: ilyenkor minden ismeretlen, mások a járások, nagyobb a tér, meg kell szokni távolságot, a díszletet, a bútorokat… És még a szöveggel is küszködünk, főleg, hogy Parti Nagy Lajos nyelvezete nagyon speciális. Halálpontosan kell mondani ahhoz, hogy megéljen a szépsége és az izgalma. Fehér Gyuri mondta nekem egyszer, amikor már fújtam a szöveget: „Nem tudod a szöveget! Tudod, de nem eléggé!” Akkor még nem tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy soha nem kell a következő mondatra gondolni, mert annyira az enyém már az egész. Ahol most tartunk, ez még megengedhető, mert van két hetünk.
- Akkor jól beletrafáltam, ez a legnehezebb időszak… Első összpróbák, először színpadon.
- Tulajdonképpen sokszor nehéz. Elkezdeni is nehéz, aztán a vége előtt, amikor tudod, hogy még valami nem jó… De a színészetben az a szép, hogy bármi történik, bekapcsolnak az ösztöneink, és isteni dolgok sülhetnek ki a rögtönzésekből! Persze ez nem jelenti azt, hogy másnap ugyanazt vissza lehet hozni. Ahhoz sok próba kell. Főleg egy ilyen tűpontos vígjáték esetében.
- Igaz, hogy még van két hét, de vannak olyan pontjai az előadásnak, amiről úgy érzi, hogy még nincs meg?
- Az emberben ez az érzés sokáig mozgolódik. Sosem a premierre lesz kész egy előadás. Hiába siker valami a bemutatón, mindig lehet rajta javítani. Egy komédiára meg pláne igaz, mert próba közben nem tudjuk, hogyan viselkedik majd a közönség. Nem tudjuk, mire hogyan reagálnak majd, ilyenkor fokozatosan rendeződnek át a hangsúlyok, alakulnak új poénok.
- Hogyan lehet elkerülni, hogy egy idő után ne csapjon át rutinba? Főleg vígjátékoknál lehet látni unásig ismert színészi eszközöket.
- Minden darab más. Másról szól, még akkor is, ha valamihez hasonlít. A szakmát tudni kell, csak jól és jó helyen szabad alkalmazni bizonyos eszközöket. És mindig meg kell találnia az embernek saját magában, hogy egy-egy darabban mi az érdekes, a különleges, hiszen mindegyiknek megvan a saját szaga, íze. Az nem lehet ugyanaz. Más a kor, mások az emberek, a kapcsolatok. A szerep szerint is, meg a kollégákkal is. Nem lehet egyforma. Viszont az még nem fordult elő velem, hogy en-suite játsszak egy darabot, ahogy Nem Yorkban meg Londonban szokták. Háromszázas szériákat nyomnak le úgy, hogy hetente nyolc előadás van ugyanabból. Azt nem lehet egyszerű frissen tartani! Egyszer azért kipróbálnám, bár nem biztos, hogy olyan jó lenne.
- A mai próbán az utolsó jelenete után lejött a nézőtérre. Nem volt egy kicsit morbid végignézni, hogy a sírja fölött beszélgetnek a többiek?
- Hozzá vagyok szokva… Az utóbbi öt szerepemből négyben meghalok. A Tiszta viccben halálra röhögöm magam, az Emésztő tűzben, amit Egerben játszottam, két szerepem van, és mindkettő meghal. A Celestinában Tatabányán is meghaltam, bár abban volt egy olyan dramaturgiai csavar, hogy a végén kiderült, mégsem halt meg senki. Egyedül a Bárkában, a Dogville-ben nem halok meg.
- Doris karakterének a legfontosabb tulajdonsága a hűség. Az ő számára a férje az egyetlen ember, még négy évvel a halála után is. És azt mondja, ő úgy élte az életét, hogy nincs mit szégyellnie, van mire emlékeznie. Fontosak az emlékek?
- Persze, de bennem civilben inkább az a nyitottság van, amit a darabban Ida képvisel, hogy az életben mindig történhet valami. Nem vész el, amit eddig átéltél, nem kell semmivé tenni, ami gyönyörű volt az életben. Lehet ragaszkodni az emlékekhez, jó érzés visszagondolni, de nem szabad csak abból élni. Amíg minden megy tovább, előre kell nézni, nem hátra.
- Ilan azt mondta, maga volt az egyetlen, akit nem látott még színpadon. Maga ismerte Ilan korábbi munkáit?
- Egy előadását láttam a Vígszínházban, Az élet mint olyant. Az nagyon jó volt. És hallottam, hogy milyen siker a többi. Valaki nagyon mondhatta neki, engem hívjon erre a szerepre! Nem tudom, ki volt az, de annak köszönöm. Mert nagyon jó. Ha lehetek én is morbid: halálosan élvezem!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.