Színház és diktatúra a 20. században - Könyvajánló

A 2011-es Ünnepi Könyvhéten, a Corvina Kiadó gondozásában jelent meg Lengyel György kötete, a Színházak és diktatúra a huszadik században címmel. A Szovjetúniótól Amerikáig, Svédországtól Olaszországig szinte minden jelentős színházi kultúrával rendelkező ország színháztörténetét megidézi a könyvben, azokról az időkről szól, mikor a múlt század politikai és hatalmi diktatúrái megszállták országukat és kultúrájukat.

Az egyes területek, az egyes országok színháztörténetének jeles magyar ismerőit, tudósait kérte fel Lengyel György szerkesztő arra, hogy ismertessék, írják meg az egyes országok drámai, sokszor tragikus színháztörténetét, hogyan lehetett átvészelni vagy hogyan mentek tönkre, vagy haltak bele a színházi emberek ezekbe a rettenetes évekbe, évtizedekbe. Az orosz forradalomtól, Sztálin, Franco, Hitler és Mussolini rémuralmán át az Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság kafkai működéséig hosszú a sor és tág az idő. A cikkünkben Zsámbéki Gábor könyvajánlója és Lengyel György előszava olvasható.

Zsámbéki Gábor

Zsámbéki Gábor könyvajánlója

(részletek)

(...)Lengyel György minden könyvét fontosnak és hiánypótlónak érzem, mostani vállalkozása azonban lenyűgözően izgalmas. Nem ismerek olyan művet a színházi irodalomban, amely hasonló igénnyel, adatok és tények ilyen impozáns tömegével vizsgálná a diktatúra és a színház birkózását, szűkebben a színház életben maradásért folytatott harcát az európai és az észak-amerikai színház adott korszakaiban. Szerencsésebb országok esetében ez csak a német megszállás ideje, más országokban, elsősorban a Szovjetunióban, évtizedekre elnyúló, minden nap új veszélyeket hozó, számos nagyszerű művész életét követelő küzdelem.(...)

A színházi emberek nem bátrak. Ha azok, a bátorság a műveikben található. Legnagyobb számban a meghunyászkodók vannak, az elveiket könnyen cserélők. A könyv nem velük akar foglalkozni. Érdekesebbek, mert számos nagy művész van köztük, a túlélésre játszók, akik nem egyszer látszatra lepaktálnak a diktatúrával, hogy így megmenthessék a színházukat, és segítsék a bajba került művésztársaikat. Kevesen vannak, de ők ennek a műnek megdöbbentő hősei, akik semmilyen körülmények között sem térnek el az igazuktól (...)

Ahogy a hatalom hasonló eszközökkel próbálja a színházat befogni, azonos trükköket keres az is a kiszabadulásra. Csak épp könnyedebb és játékosabb. Változékonynak és kiismerhetetlenebbnek mutatja magát. Ugrál műfajról műfajra, helyszínről helyszínre. Ha a kortárs darabokból csak a regnáló hatalmat dicsőítőket engedik színpadra, beszél a koráról a klasszikusokkal, ha azok is gyanússá válnak, igazat mond a kabaréban. Ha a dolgok nyílt kimondása lehetetlenné válik, a színház áttér a kódolt nyelvre, amelynek megértésében a közönség mindig tehetségesebb, mint a cenzorok. Ha a kőszínházakban a munkát ellehetetlenítik, színház lesz moziban, gyárban, lakásokon. A hatalom keménykedik, megfélemlít, büntet, lecsap. Rövidtávon győz. A színház sebeket szerez, aztán odébb táncol, vihog és elénekli a dalát.

Lengyel György

Lengyel György előszava

(részlet)

A kordé

Pirandello A hegyek óriásai című drámai mítoszában egy komédiás  társulat megmaradt  tagjai  keserves  vándorúton közönséget  keresnek, akiknek újra és újra eljátszhatják  a Költő drámáját. A Költő és a költészet csak akkor kelhet életre, ha a társulat  megtalálja közönségét - nézők nélkül nincs előadás. Végül csak a hegyi Óriások  - „nem mesebeli óriások, bárdolatlan, dölyfös és erőszakos emberek” - birodalma lakóinak  tudják bemutatni produkciójukat. Az előadás súlyos kudarcba fullad, a „fagyos közöny és  részvétlenség”, az elutasítás brutalitása megsemmisíti őket. „Az Óriások pedig megölik a  Színésznőt, mert nem tudják megérteni őt.”* , Giorgio Strehler 1966-os előadása,m azzal ért véget, hogy a  vasfüggöny a színészek kordéjára zuhant, és  összezúzta azt.

Pirandello szerint ez a „költészet tragédiája (… ) ebben az erőszakkal teli, modern világban” –  Strehler, az előadás rendezője úgy gondolta: „ ez a (…)   Művészet fanatikus szolgáinak (…) tragédiája.”*

Erőszakkal teli modern világ…

A XX. század során a színház számos országban gyakran évtizedeken át kénytelen volt  az Óriások birodalmaiban játszani. Az ilyen  birodalmak pedig „egyre jobban kiszolgáltatták magukat önnön struktúráiknak .”

Az ilyen, Óriások vezérelte államokban az igazság kimondása lehetetlen -  az Óriások elutasítják az igazságot, éppúgy, mint a költészetet, a művészeteket.

Ez a könyv Európa és Észak-Amerika XX. századi, erőszakkal teli világáról, a különböző korszakokban létrejött totalitárius  rendszerek és az adott országok színházi élete közötti konfliktusokról szól. Megannyi, egyenlőtlen feltételek között zajló emberi és művészi küzdelemről, tragédiáról.(…)