Cserhalmi György: Ez kutyák vacsorája

Cserhalmi György a filmszemlén zsűrielnök volt, a Szegedi Szabadtéri Játékokon Keplert, a csillagászt alakította Az ember tragédiájában. A darab próbáján beszélt társulatról, mániákról, tanításról és filmkészítésről, az erős polgárság és a jó színház összefüggéséről. Lapszemle.

Az ember tragédiájában játszott szerepe kapcsán Cserhalmi György kérdésre válaszolva elmondta, Kepler helyzetét, aki horoszkópkészítésből tartja fenn magát, és a felesége kéri a pénzt, persze, le lehet fordítani a mai világra. “A mai magyar családokban is probléma már 25-én, honnan lesz holnapra. Ha arra gondol, hogy a pénzről szólnak a kapcsolatok: egy részük igen, másrészük meg nem. Minden korra le lehet ezt fordítani, mindig sántított a szerelem, kellett neki a pénzmankó. Ma is lehet látni számtalan példát, amikor a nő nyilván nem az úr szépségébe vagy életkorába szerelmes... Madách megélte a saját feleségével is ezt a sorsot, kellett, hogy „kifusson" valahol” – fejtette ki a színész a Délmagyarnak.

Cserhalmi György és Vidnyánszky Attila

Olyan a város, mint egy polgári világ

Arról is beszét, mit gondol Szegedről. “Debreceni csóka vagyok, mindent úgy mérek: Debrecen–Pécs, Debrecen–Szeged, Debrecen–akármi... Valamelyik nap ültünk a Klauzál téren és arról beszélgettünk, milyen hihetetlen szerencséje van egy városnak, ahol egybenyílnak a terek kis utcákkal. Ez nagyon is az én ízlésemnek felel meg, enyhén klasszicizáló épületek, majdnem teljesen szabályos téglalap és van egy mediterrán méltósága. Amit tényleg gyönyörködve néztem, az a rengeteg gyerekkocsi. Ennek nagyon örültem. Helyes fiatal házaspárok cukrászdáztak a gyerekeikkel, olyan a város, mint egy polgári világ” – mondta Cserhalmi.

A szabadúszás egyfajta magatartás

Debrecen kapcsán megmlítette, hogy ott kezdte pályafutását és oda is tért vissza hosszú szabadúszó karrier után Vidnyánszky Attila hívására. A szabadúszásról is kérdezték, ezért elárulta: “A szabadúszás egyfajta magatartás. Mindig azt jelenti, hogy valamivel nem elégedett az ember, mindig ennek a fényében vagy árnyékában kell nézni egy szabadúszói státust. Én tulajdonképpen meglennék vele életem végéig, miközben az úgynevezett jó éveim, amikor nagyon sokat gondoltam erről a szakmáról, mindig társulathoz kötődnek. Önmagában azonban egy társulat is kevés. Mi ezzel úgy vagyunk – legalábbis ez az énfajta –, hogy emberhez megyünk. Ha valakiben hiszünk, akkor odaállunk mellé. Azonos ízlés, vagy olyan képességei vannak, amiből még lehet tanulni, meríteni, olyan az emberi tartása, amiből szintén lehet – mi, színészek ilyen romantikusak vagyunk. Így voltam én valamikor katonás, így voltam nemzetis. Így vagyok most éppen Debrecenben, de már nincs olyan hosszú idő, hogy sokat lehessen válogatni. Úgyhogy valahol egyszer majd leteszem a fenekemet és maradok”.

Mindig jön valaki a mániáival

A Délmagyar felidézte, hogy néhány éve nyilatkozta, a színháznak nem kedvezett az elmúlt húsz év. Erről így szólt Cserhalmi: “Nagyon hosszú ez az átmeneti állapot, már szinte elviselhetetlenül hosszú. Mindig jön valaki a mániáival, aztán megy a mániáival. Akkor megint jön valaki a mániáival, megy a mániáival. Ha az embernek van valami dolga és rájön, hogy az csak kiszolgál valakit, valami karrierhez dobbantó vagy éppen bársonyszőnyeg, akkor nem szívesen hever ott a lába előtt. Jó lenne már valamit nekünk is kezdeni magunkkal, de erre most nincs sok esélyünk”.

Ha nem haveri körök töltenék meg a színházakat...

“Magyarországon úgy lesz mindig, hogy az állam fog eltartani minket, az adóforintok. Ha egyszer lenne egy olyan erős polgárságunk, amely meg tud fizetni egy színházjegyet, abban a pillanatban nem haveri körök töltenék meg a színházakat, hanem rátermett nők és fickók. Ott azért sok mindenről lehetne beszélni, amiről most nem tudunk, mert álmodozás lenne, vagy ahhoz hasonló. Amíg pedig ez így van – márpedig jó, hogy így van, mert nincsen helyette más –, addig ülünk majd valami divaton. Aztán az vagy ledob, vagy felvesz, jön egy másik... Ez kutyák vacsorája” – tette hozzá.

Cserhalmi György Az arc forgatásán Zolnay Pál rendezővel és Zala Márkkal

A furcsa stagnálás után

Az idei filmszemle kapcsán, melyen a játékfilmes szekciójában vezette a zsűrit, azt mondta, az idei szemle szegény szemle volt. Összesen 11 játékfilmet neveztek, és kicsi a piac. “(…) Ontja a suli a rendezőket, régen a televízió adott nekik lehetőséget a kibontakozásra. Maga a filmgyártás is fel tudott markolni harminc embert évente, harminc játékfilm készült. Sok minden volt, ezenkívül a magyar film már kitalálta magát a hatvanas években. Ez a hetvenes években abszolút kiteljesedett, egyszer csak egy bizonyos szinten világhírűek lettünk. Aztán jött egy furcsa stagnálás, majd az utolsó három-négy évben lehet látni azokat a jeleket, amelyek nem arról szólnak, hogy olyan jól állnánk mi a világban a művészi teljesítőképességünket tekintve. Ebbe sok minden belejátszik: a zavaros politikák, amelyek jönnek-mennek, az állandóan változó anyagi viszonyok, a helyesen meghozott törvény, amit viszont az állam soha nem tart be... Tisztázatlan a banki háttér, mindenféle bankoktól lehet felvenni kölcsönt, amire az állam vállal garanciát. Igen ám, de húszszázalékos kamattal ahelyett, hogy egy bank lenne hat vagy nyolc százalékkal (…) ” – közölte Cserhalmi.

Egyenesen elzavartak a tanítás közeléből

A kérdésre, felmerült-e benne, hogy tanítson azt felelte, nem kérik rá. “Sőt, amikor egyszer valamin nagyon felindultam, és mondtam, ha ti nem tanítjátok meg nekik, majd én megtanítom, egyenesen elzavartak a tanítás közeléből. Vannak bizonyos érdekek, amelyekbe én nem férek bele” – magyarázta Cserhalmi György.