"Nem leszel te apáca" - Tolnay Klárira emlékezünk

Tolnay Klári Mohorán született - Rózsiként. (Színésznőként vette fel a Klári nevet.) Két évet a nyíregyházi Angolkisasszonyoknál tanult. "Mater Mohács parasztlányból lett apáca. Ő volt a mama köztünk. Ez az okos, tapintatos tanítóapáca kitüntetett figyelmével. Ha életképet adtunk elő, rám sohasem osztott nadrágszerepet, én mindig kék szalaggal átkötött, hófehér ruhás lány voltam. Már az első évben eldöntöttem, hagy apáca leszek. Máter Moháccsal a kertben sétálgattunk, amikor felfedtem szándékomat, de mindjárt hozzá is tettem: nem olyan apáca szeretnék lenni, aki csak úgy térdepel, imádkozik, meg bezárkózik.
- Hát milyen? - kérdezte.
- Tevékeny apáca. Gyógyító valamilyen lepratelepen, vagy tanítóapáca a négerek között Afrikában. Mater Mohács félrehajtotta a fejét, majdnem szomorúan mondta:
- Nem leszel te apáca... nem leszel te apáca...
- Miért? Talán rossz vagyok?
-Nem - mondta tűnődve - de benned mocorog valami. Nem, nem maradsz te apáca.." - mesélte Tolnay Klári Egyes szám első személyben című könyvében. 

Debreceni érettségije után feljött Pestre, Bókay János író és tekintélyes lapszerkesztő, a szívélyes rokon otthonába fogadta. Az ő tudta nélkül kopogtatott be Hevesi Sándorhoz, aki közölte vele, hogy meg kéne tanulnia egy verset és feladta neki a Szép Ilonkát azzal, meghagyta, hogy jelentkezzen egy hónap múlva. Klári türelmetlen volt, meghallgatásokra járt Rajnay Gábor neves színészhez, illetve Heltai Jenőt, az akkori Magyar Színház igazgatóját is felkereste. A próbálkozások a Hunnia Filmgyárban folytatódtak, ahol pártfogásba vette Gaál Béla rendező, aki tanodájában ifjú, csinos lányokat oktatott a filmszínészi mesterség alapismereteire. A Meseautó című film indította el karrierjét 1934-ben, ezután vették át a Vígszínházba. Az akkori főrendező, Jób Dániel havi 60 pengőért szerződtette, ösztöndíjas "kvázitagnak" (így hívta). Azután minden próbán figyelnie kellett a "nagyokat", Somlayt, Csortost, Góthot Gombaszögi Ellát. 

A dada és az eladott bundák

A háború elpusztította a Vígszínházat, ideiglenes játszóhelyen folytatta a társulat az életet. Tolnay, a felszabadulás után részint a Vígben, részint Várkonyi Zoltán színháztörténeti jelentőségű Művész Színházában játszott, de még a Nemzetiben is vállalt szerepet. 1948-ban Benkő Gyula és Somló István mellett aVígszínház igazgatójává nevezték ki, de 1950-ben politikai okokból eltávolították. Erről az időszakról így számolt be: "Én voltam a dada, nekem kellett a színészek közötti zűröket elintézni, a háborgókat lecsillapítani. Megbízatásunk egy évre szólt. Eltelvén a tizenkét hónap becsengetett a díjbeszedő. Rengeteg köztatozásunk volt, a színészek gázsiját sem fedezték a bevételek. A hiányok pótlására az egyik gyárostól elfogatunk kétszáz írógépet. Azt gondoltuk, a küldeményt jó pénzért értékesíthetjük. Tévedtünk; írógépre nemigen volt kereslet ebben az időben. Ellenben a nyakunkon maradt a gyáros tehetségtelen szőke leánykája, akit az írógépek "fejében" kaptunk.. Hogy valamelyest csökkenjen az adósságunk, s a színészek megkaphassák elmaradt gázsijukat, zálogba csaptuk az értékeinket, bundákat, ékszereket.
 A közönség visszahódítása sikerült, a csőd részben a nyakunkon maradt. A Vígszínházat államosították, a színészeket különböző színházakhoz szétosztották." A történtek után a Madách Színházhoz került, ahol haláláig (azaz 48 évig!) szerepelt.

Tolnay Klári A vágy villamosában

Blanche és a dilettantizmus

1962- ben mutatták be a Madáchban Tennessee Williams A vágy villamosa című darabját, amelyben Blanche-t játszotta Tolnay Klári. Ezt a szerepet tartotta élete legcsodálatosabbjának. "Hosszan tartó ünnep, amely idő alatt negyvenfokos lázban égtem. Annyira átéltem a próbák folyamán A vágy villamosa hősnőjének fokozatos idegösszeomlását, hogy lassan félni kezdtem önmagamtól. Egy éjjel, ilyen zavaros idegállapotban feltárcsáztam a Fészek telefonszámát, mert tudtam, hogy Királyhegyi Pali ott tanyázik a barátaival. 
- Palikám, drága, nagyon-nagyon kérlek...bömböltem a kagylóba. A vonal végén kedélyes hang: "Anyukám, ne ugorj, jövök... !"
 A kedves cimbora valóban perceken belül megérkezett, látta, hogy nagyon rassz bőrben vagyok. Nem kérdezett semmit.Ahogy dobálta le a kabátját, sálját gesztikulálva mesélte, hogy útba ejtette a Lipótmezőt, ahol főorvos barátja elmaradta, hogy betegei között egy színész sincsen, illetve egy talán akad, aki éppen attól "dilizett be", hogy nem kapott szerepet. Aki a színpadi halálba belehal, az dilettáns... !
 A görcs azonnal feloldódott bennem" - emlékezett vissza a színésznő.

Latabár Kálmán és Tolnay Klári a Kihajolni veszélyes című darabban

Szerelem

Ráthonyi

Tolnay Klári 1936-ban Ráthonyi Ákos rendezőhöz ment feleségül, lányuk, Zsuzsanna 1940-ben született. Második gyermekük fiú lett volna, de egy bombatámadás miatt idő előtt megindult a szülés, és a Mátrában a gyermeket nem lehetett megmenteni. A II. világháború után férje külföldre emigrált, lánya pedig 1956-ban követte. 

Márai

1945- ben megismerkedett a nős Márai Sándorral, aki beleszeretett. Tolnay Klári erről így nyilatkozott: “1945 őszén mutatta be a Vígszínház Márai "Varázs" című darabját, amiben játszottam Ajtayval és Benkővel. És ő bejárt a próbákra. Akkor még kint volt Leányfalun, azt hiszem, ő ott vészelte át Budapest ostromát, és onnan járt be biciklin. Majd később beköltözött, vissza a romos lakásába, azt hiszem, a Mikó utcában laktak. Onnan járt hajón Pestre. Akkor még nem volt híd, illetve volt az ún. Manci. (…) Szívem szerint legszívesebben Márai úrnak szólítottam volna, mert az, hogy Sándor, sose jött ki a számon, és elképzelhetetlennek tartom azt is, hogy őt valaki Sanyizta. Lehetetlen. Ő Márai úr volt. (…) Aztán meghívott sokszor ebédre. Akkoriban fűtetlen, hideg lakásban laktunk, egy menekült lakásban. Budáról menekültünk át Pestre. Ki is voltam éhezve. Meghívott nagyon gyakran próbák után ebédre, ahol nagyon kedvesen oktatott engem. Tőle tanultam tisztelni és ismerni Krúdyt, Thomas Mannt. Irodalmi pletykákat mesélt nekem. Ismerte az összes pesti kávéházat, de kedvenc helye a Múzeum Kávéház volt. (…) Én azt hittem, hogy részéről is ez egy tanítóbácsis vonzódás, aztán kiderült, hogy ez tévedés volt. Bizony ő begurult ebbe a dologba. (…) Aztán eljött 1945 karácsonya. Amikor megjelent egy hordár egy nagy csomaggal. Ebben volt egy üveg konyak, külföldi, 45-ben nagyon nagy dolog, egy doboz amerikai cigaretta és egy kézirat. És egy névjegy: Márai. Használati utasítás: Az 1 csillaggal jelöltből kell rágyújtani, a 2 csillaggal jelöltből kell inni hozzá, a 3 csillaggal jelöltből olvasni hozzá. A virágot nem kell megszagolni. És közben még énrám is lehet gondolni. A versek. Előszót írt hozzá. 10 vers, ismeretlen kínai költőtől, Kr. u. a XX. századból”. Kettejük kapcsolata olyannyira titkos volt, hogy aki tudott az „ismeretlen kínai költőről", egy jelentéktelen kínait feltételezett az elnevezés mögött, aki a fővárostól távol tengeti sanyarú napjait, mert az irodalmi életből feltehetően politikai ellenfelei és irodalmi vetélytársai száműzték.

A színpadon és az életben

Gábor Miklóssal Júliaként,  illetve Darvas Ivánnal egy képslapon

Darvas

Tolnay Klári a Művész Színházban ismerkedett meg második férjével, a nála 10 évvel fiatalabb Darvas Ivánnal, akivel 1958-ban váltak el. Így emlékszik vissza Darvas Ivánnal való kapcsolatának kezdetére: "Minden darab kegyetlen kerítő... Darvas Ivánnal 1946-ban találkoztam Várkonyi Zoltán Művész Színházában. A szerelmesek esztendeje volt ez az év: ekkor talált Apáthi Imre Sennyei Verára, Várkonyi Zoltán Szemere Verára s én itt ismerkedtem meg Ivánnal. Valóban szép tavasz volt, Halász Rudolf még dalt is írt, hozzám címezve: 'Te vagy a fény, az éjszákában...Várkonyi, Anouilh Euridiké-jét vette elő. Majdnem teljes volt a szereposztás, kivéve Orpheust, rá nem talált megfelelő színészt Várkonyi. Rátkai Marci bácsi buzgón ajánlgatta egyik tanítványát, akit valamiért kirúgtak az ákadémiáról s most, tolmácskodik valahol. Várkonyi sürgősen üzent érte. Köztünk már a harmadik próbán kitört a szerelem, ami nem egy szezonig tartott, hanem közel 13 évig" - fogalmazott a színésznő. Az Euridike, amelyben együtt játszottak, kirobbanóan nagy siker volt. "Iván mindig bolondozott: gyakran vette tíz karcsú ujja közé a fejem, s mélyen a szemembe nézve megkérdezte: ki vagy te? (a bájos szertartás után Shakespeare ismert szonettjével felelt: Az vagy nekem, mi testnek a kenyér..." - árulta el egyszer a színésznő.

Egy történet Tolnay Klári rádiós múltjáról, a színésznő szavaival

"Melbourne-ben a harmincas évek közepén egy megható történet játszódott le, amely - gondolom én - az "elektronikus" mesemondás ősének és elindítójának tekinthető. Az említett város egyik házaspárja estélyre volt hivatalos. Kislányuk egyedül maradt a lakásban. A gyerek egyszer csak felijedt mély álmából és nyomban keresni kezdte az édesanyját. De anyuka nem jött elő a hívó szóra. A kislány átment a szülők szobájába, és rémülten látta, hagy az ágyak érintetlenek. Kétségbeesésében a telefonra esett pillantása, és tárcsázni kezdett. Egy meleg fényű hang - hasonlatos anyukáéhoz - jelentkezett. A telefonos kisasszony a rémülettől fuldokló hang nyomán felismerte a helyzetet, és hogy lecsillapítsa a gyereket, mesébe kezdett. A kislány ettől megnyugodott, s amikor a szülők hazaértek, telefonkagylóval a feje mellett találták a békésen alvó gyereket. A hír akkoriban bejárta a világot, és megihlette a Magyar Postát is. Ideiglenesen bevezették a "mesemondó szolgálatot". Egyszer meghívtak engem is a telefonközpontba, és a mesére vágyó gyerekeket - miként mostanában a tévémaci - ágyba küldtem valahogy így: ...Katónak hívnak?...Hát, Katóka most, eridj a telefonkagylóval az ágyba, és én elmondok neked egy mesét Kótyonfitty király almáiról..."

A Film Színház Irodalom címlapján 1943

A színésznő napközben

"Különös színésznő ez a Tolnay Klári, nem fogyókúrázik, nem intrikál, nem nyilatkozik, nem ír, nem sportol, nem pletykázik, nem pletykáznak róla"- írta 1942-ben a Film Színház Irodalom.

"Miért nem tanítok a főiskolán - kérdezték kollégák, újságírók és civilek is. Egyszerű a válasz. Nappal én borzasztóan privát vagyok. Kötésminták, fűszerkeverékek, jó olvasmányok foglalkoztatnak... Milyen példát, útravalót adhatnék a növendékeknek délelőtt tizenegykor, amikor színházilag zárva vagyok?" - fogalmazta meg magáról Tolnay Klári.

"A testemmel, a külsőmmel nem sokat törődtem. Különböző férficsalódósak után az anyám azt mondta: Édes fiam, én is megcsalnálák. Így nem lehet egy férj előtt kinézni... A hetvenes években Vámos László rázott meg. Éppen olyan mérgesen, mint Jób Dániel 1938-ban, a Francia szobalány próbáján. Vámos használta ezt a kifejezést: lusta színésznő vagyok. Tartózkodom az átéléstől. Engem rázni, ütni, rúgni kell, meg kell alázni, hogy a szerepemre találjak. "Tudod, ki vagy te ebben a szerepben? - kérdezte Vámos. - Ha nem tudnád: Tolnay Klári vagy... !" - árulta el naplójában.

Pillantás a hídról - Pécsi Sándorral

Időskori szerepek

Színészi másodvirágzását 1990 és 1998 között élte; volt olyan esztendő, amikor öt színmű főszerepében láthattuk. 1998 őszén a Nemzeti Színház méltó szerepet szánt neki, Szabó Magda Régimódi történetében egy szeretetreméltó apácafőnök megformálására készülhetett. Éjszaka, álmában érte a halál.

Tolnay Klári Nagymamaként

Az idézetek forrása:

Tolnay Klári - Egyes szám első személyben c. könyv, Mészöly Dezső interjúja

További érdekességek olvashatók a Színházkolónián>>>