Az örökös nyaraló - Interjú Háy Jánossal

"Sokan nem veszik észre, vagy nem akarják észrevenni, hogy fordul a kocka az emberi élet felén (ez azért itt egy jóindulatú csúsztatás), de én nem fedhetem le álmegoldásokkal, hamisjátékokkal azt, ami bennem történik, hisz a belső folyamatok létrehívása a feladatom" - mondja Háy János. Idén negyedik alkalommal augusztus 3. és 7. között rendezik meg Nagyharsány, Kisharsány és Palkonya részvételével az Ördögkatlan összművészeti fesztivált Baranyában.  Ennek kapcsán beszélgetett az íróval a Bárka Hajónapló Kritikaíró Műhely hallgatója.

- Tavaly lettél 50 éves (tudom, akkor eleget ünnepeltünk, ráadásul díszvendége is voltál az Ördögkatlan Fesztiválnak), van-e bármiféle olyan változás az életedben, amely ezzel hozható összefüggésbe? Fontos-e ez Neked egyáltalán? Mennyinek érzed magad?

Háy János: Az időhöz való viszonyunk alapvetően határozza meg az élethez való viszonyunkat. Fiatalon az idő önkéntelenül is perspektívát mutatott, még ha tele is volt az ember adott esetben "világfájdalommal". De egy bizonyos életkor fölött nagyon elkezded érezni az idő fedelét, s hogy az eltelő évek efelé a fedél felé nyomnak, hogy egyszer majd ott szétlapítsanak. Az ifjúkori ösztönös életakarás ereje csappan, s ha az ösztönök nem jól működnek, agyból nehéz megtalálni, mi lehet az a kohézió, ami összetartja és igazgatja az eljövendő senkinemtudja mennyi időt. Sokan nem veszik észre, vagy nem akarják észrevenni, hogy fordul a kocka az emberi élet felén (ez azért itt egy jóindulatú csúsztatás), de én nem fedhetem le álmegoldásokkal, hamisjátékokkal azt, ami bennem történik, hisz a belső folyamatok létrehívása a feladatom.

Amúgy kösz, jól érzem magam, s valahol azt szeretném, hogy a korosztályom nagy átlagban legyen jól, őrizze meg a világ iránti eleven figyelmét és kíváncsiságát. Hiszen ez az a korosztály most, amelyik talán a leginkább látszik – és nem mindegy, hogy milyen arccal néz a világra. Nagyon haragudnék magunkra, ha az életuntságot és a cinikus önzést közvetítenénk, s nem az élet iránti mély elkötelezettséget.

Fejér Gábor fotóművész és Háy János

- A kaposvári színház jövőre mutatja be Lovasi Andrással közösen íródó darabotokat. Hogy álltok a munkával? Mintha ez lenne az első igazán zenés színházi előadás, amelyben te írod a szöveget, nem?

Háy János: Külön dolgozunk. Először én megírtam a dráma, helyesebben a tánczenés színjáték (mert ez lett a műfaja) szövegét, megjelöltem a lehetséges dalhelyeket, és hívószavakat írtam a témához. Innentől a labda bítzenész barátom térfelén van. Ő írja a zenét és a dalszövegekért is ő a felelős, még ha remélhetőleg ezen a területen én is bevonódok. Aztán a végén majd még össze kell az egészet dolgozni. De még nem tartunk ott, hogy lenne mit.

Amúgy az első színházi munkám tulajdonképpen épp zenés meló volt, két zenés mesejátékhoz írtam dalszövegeket a Békéscsabai Színháznak. Persze ez egészen más.

- Létezik olyan műfaj, amellyel nem olyan régi az ismeretséged, s kipróbálnád benne magad?

Háy János: Nem olyan régen írok esszéket, s szeretnék még néhányat. Lehet, egyszer belevágok abba, hogy megírjam, mit gondolok az irodalomról, az írásról, s tervezek egy irodalomtörténetet. Félő azonban, hogy amint elmondom, hogy mit tervezek, abból nem lesz semmi. Legalábbis eddig így volt, mindig azt írtam meg, amit nem terveztem. A tervezés némiképp szembeáll a műalkotás autonóm létrejöttével.

- Az Egymáshoz tartozókkal minthogyha elkészült volna egy novellisztikai-kisprózai trilógia (gondolok itt még A bogyósra és a Házasságon innen és túlra.) Jól látom ezt?

Háy János: Nem, ez a három könyv csak műfajilag rokonítható, amúgy nem képeznek semmiféle egységet. Stilisztikájukban és tartalmuk tekintetében is máshol és máshol érintik a világot.

- Készül valamiféle folytatásuk még?

Háy János: Folyamatosan írok novellákat, mert szeretem a műfajt, olyanokat is írok, amelyek tematikusan egymáshoz tartoznak. Most második éve egy sorozatot viszek a Népszabadságban, ebben a főhős élettörténete kb. addig megy el, ahol a Bogyós kezdődik. Szóval ez bizonyos szempontból köthető a Bogyóshoz, bár hangvételében teljesen eltér attól.

- Él benned az a vágy, hogy ha épp elkészültél egyfajta típusú szöveggel, akkor azt követően másféle műfajban alkoss?

Háy János: Jó, ha lehet ugrálni a műfajok között, mert az lerövidíti a két mű közötti üres időt, ami egy író számára, azt hiszem, a legrosszabb időszak. Amikor valamit kilöktél magadból, az élményeidet kipakoltad, a nyelved megfáradt, és kurvára tehetségtelennek érzed magad. Ilyenkor felrázhatja az embert a műfajváltás és segíthet abban, hogy más szemléleti pozícióból beszéljen. Persze ez sem garancia arra, hogy holnap képesek vagyunk érvényes mondatot írni. Műalkotásra nincs biztosíték.

- Másképp áll az ember hozzá az íráshoz, hogyha felkérésre születik, mint ha "csak" belső kényszerből?

Háy János: Amikor egész fiatal voltam, a felkérést egyenesen korrupciónak tekintettem, s nem tudtam elképzelni, hogy én ilyesmire vállalkozzak. Azóta teljesen másképp látom. Normálisan viszonyulok ahhoz, hogy vannak megkeresések. Persze általában olyat vállalok csak el, amibe beleilleszthetem azt, amivel éppen foglalkozom. A belső működésemtől idegen dologra nem vállalkoznék, akkor sem, ha szakmailag meg tudnám oldani. És nincsen az a pénz. Amúgy a határidő sokat segít abban, hogy az ember rendesen dolgozzon. Mert tetszik, nem tetszik, a prózaíráshoz idő kell, nem lehet megspórolni, s nincs az az istenáldotta tehetség, aki belső munka és külső (szöveget alakító) munka nélkül érvényes műveket tudna létrehozni. Amúgy persze, nem csak felkérésre írok.

- Évek óta beszélgetőpartnerként is működsz az Ördögkatlan Fesztiválon. Egyik legrégibb emlékem rólad, mikor még Pulán Szabó Magdával beszélgettetek, s ő lekisfiamozott.. Te választod a beszélgetőpartnereket, vagy kapod őket Lacitól?(Bérczes László, az Ördögkatlan fesztivál egyik főszervezője)

Háy János: Igen, Magda szerette ezt a kisfiamozást, mindig mondtam neki, hogy süsse el, hogy a törvénytelen fia vagyok, de ezt már nem vállalta be, nem szeretett kockáztatni. Általában Lacival egyeztetve és egyetértésben alakítjuk ki a meghívottak listáját. De csak olyanokat hívok meg, akik érdekelnek, akikkel számomra is tétje van a beszélgetésnek. Nem vagyok riporter, csak attól tudok kérdezni, akire tényleg kíváncsi vagyok. Ám a kíváncsiságon túl az motivál, hogy a színpadon megjelenjen az eleven gondolkodás. A legjobban az ilyen beszélgetéseket szeretem, mint volt egyszer Nádasdyval Pulán, Marnoval a Ráday utcában vagy Borbély Szilárddal Debrecenben.

- Jut-e idő feltöltődésre? Honnan töltődik az íróember?

Háy János: Nem tudom, ez a feltöltődés olyan nőimagazinos fogalom. A tested, a lelked, az agyad olyan szerkezet, hogy csak akkor működik, ha használod. A működéstől működünk. Szóval az élet csak a saját, valós történésétől tud feltöltődni. Minden, ami ettől idegen, csak leszív. Úgy látom, egyre zavarosabban fogalmazok, holott csak azt akarom mondani, hogy mindenki csinálja azt, amiben otthon érzi magát. Van, akinek bejönnek a fesztiválok, van, aki a falat szereti bámulni. Az íróként való létezés meg olyan, hogy a mozi mindig pörög, ha akarod, ha nem. Szóval én mindig dolgozom, bár más nézőpontból, például a gyerekeim szerint: örökösen nyaralok.

Szabó Juli

forrás: Litera.hu