Lesz “Négyszínvirág” gyermekfesztivál

Dunakanyar "gyöngyében", Dunabogdányban immár másodszor rendezik meg “Négyszínvirág” elnevezésű gyermek-összművészeti fesztivált. 

"Egy kirándulás kapcsán fedeztük fel Dunabogdány szépségeit, beleszerettünk a Művelődési Ház hangulatos udvarába, a templom impozáns kertjébe, a hegyoldalon a kálváriába, ahonnan pazar kilátás nyílik a Dunára. Tudjuk jól, hogy fesztiválok sokfélesége árasztja el nyaranta az országot  és bár művészeti találkozó sok van, de olyan kevesebb, amely elsősorban gyermekeknek szól. A tavalyi nyári napok sikere arra bíztatott, hogy újból nekivágjunk! " - közölték a szervezők.           

 

Az idei nyarat a mozgásművészet és a modern tánc jegyében rendezik. Programjukban idén is találkozhatnak egymással különböző országok                 gyermekei. Ugyanis jönnek gyermek – fellépők Csehországból, Lengyelországból és Szlovákiából is. Színre kerül a Jancsi és Juliska mesebalett, látható lesz a Tünet Együttes hires Nylon-revűje és fellép Méhes Csaba, a közkedvelt pantomimművész is.      

csehtamas_vodku_3                  Vodku zenekar

"Esténként a szabadtéri színpadon koncerteket rendezünk. Hallhatják többek között Für Anikó koncertjét Hrutka Róbert zenekarával, a Neofolkot és Csőke Renátát , a KISS ERZSI PANCHANt és a Vodku zenekar Cseh Tamás – estjétA programokat idén is kézműves foglalkozások  gazdagítják. Szeretnénk, ha  a Dunakanyarban élők mellett az ország minden részéből fölkerekednének és ellátogatnának az idei Négyszínvirág fesztiválra" - közölték a szervezők.

 

A részletes műsor:   www.bogdanyfeszt.hu

süti beállítások módosítása