Tavasszal menni kell!” – mondta Erőss Zsolt hegymászó arra a kérdésre, hogy mi lesz a következő úticéljuk. „Nem tudjuk még hova, meg hogyan, de tavasszal menni kell!” Ez már a kapolcsi Faluházban hangzott el, a ma reggelre hirdetett és végigcsinált Király-kőhöz felzarándokoló túra utáni átmelegedős beszélgetésen. Addig is történt egy és más.
1. FEJEZET
Pálinka és szitáló eső
Pálinka és szitáló eső fogadta azt a mintegy 70 érdeklődőt, akik reggel gyülekeztek a kirándulásra.
Az esőt az égiek, a pálinkát a „Magyarok a világ nyolcezresein” hegymászó társaság biztosította. Sokan eljöttek a rossz idő ellenére, amiben nyilván nagy szerepe volt Erőss Zsoltnak, aki túravezetést vállalt és akinek emberi tartása közismert. Ő volt az a hegymászó, aki egy expedíció során olyan sérülést szenvedett, hogy térd alatt elvesztette a jobb lábát, mégpedig ő döntött így, hogy egy művégtagpótlással tovább mászhasson hegyet. Azóta meghódította a 8514 méteres Lhoce csúcsot a Himalájában.
Elindultunk fel, a Kapolcsot körülölelő kis hegyre. A szitálás átment jelentős esőbe, az ismerkedő beszélgetéseket felváltotta az esőkabátok műanyaghangú suhogása. A táj gyönyörű volt így is, a természet illatai, sőt szagai megnyugtatóak. Háromnegyed óra sem kellett és már fel is értünk a csúcsra, fényképezés és tájban gyönyörködés az esőben volt ott, akkor.
A léptékekről
Megkérdeztem Erőss Zsoltot a léptékekről, hogy mit jelent egy ilyen kis kirándulás neki, a nagy csúcshódítások után. Meggyőződése, hogy a legfontosabb az, hogy mindenki megtalálja magát, aminek egyik esélye a túrázás, és ennek egyáltalán nem kell teljesítményorientáltnak lennie. Személy szerint neki a hegymászás gyerekként a kalandot jelentette. „Akkor tudunk egy jó minőségű életet élni, ha tudunk feladatokat kitűzni magunk elé. Ez egy nagyon fontos felismerés, amit az emberek nem nagyon szeretnek felismerni. Kényelmesen élnek, de nem érzik magukat igazán jól, pedig ahhoz az kell, hogy aktívan éljenek. Ez egy keresési folyamat, amire törekedni kell mindenkinek. Meg kell találnunk az életünk értelmét, igaz, ez egy hihetetlenül nehéz feladat, de nincs más választásunk.”
Az időjárás sem fogott ki a túrán, hangulatában nem tudta elrontani, és a jóízű beszélgetés sem maradt el. Visszaérve a faluba beültünk a faluházba, ekkor hangzott el a bevezetőben leírt Erőss mondat.
Dogmákról és a szippantásról
Sok mindenről szó esett, amit konkrétan nem fogok elmesélni, mert egyfelől tessék elmenni a ma 6-kor Dörögdön tartandó vetítésre, élménybeszámolóra, ami a Művelődési Házban lesz. Majd ott személyesen lehet beleszippantani ennek a társaságnak a hangulatába, aurájába. Másfelől olyan sok téma merült fel, hogy nem is lehetne hűen visszaadni. Összességében azt állapítottam meg, hogy ezek az emberek (név szerint is, mert megérdemlik: Erőss Zsolt, Kollár Lajos, Mécs László, Gál László és Horváth Tibor) nagyon rendben vannak. Néha úgy tűnt, hogy a hegymászás nem is cél, hanem eszköz a közös ügyhöz. Alapvetésként pedig az jött át, hogy semmiben nem szabad dogmákban gondolkodni, meg kell érteni mindennek a hátterét, legyen ez akár a környezetvédelem is. Ez elég homályosra sikeredett – szándékosan! Aki tud, tényleg menjen el ma Dörögdre, bogozza ki.
2. FEJEZET
Bűn az udvarban
no meg frissen költ sültemények
A Kaláka Versudvar első műremekeit szeretném alább a nyájas nagyközönség elé tárni. Túl vagyunk a félnapos esőn, eldőlt, hogy széna vagy szalma, mert az utóbbi borítja az udvart. Túl vagyok az első ijedtségen is! Tegnap csak fél órácskára szakadtam el az udvar Origó-pontjától, és lám, mire érek vissza: öt rendőr és két mentős álldogál félkörben a bejáratnál. Úristen, mi történt? Rosszullét? Emberhalál? Bűneset? Kiderült, sparhelten sült lepényt eddegélni jöttek - szolgáltak és ettek. A bűn azért így is betette lábát az udvarra: készítettem két kis válogatást mai költők robbanékony, nagyszerű verseiből, az egyik szerelmi párbaj, a másik az élet kisebb-nagyobb dolgairól szól macskáktól kaktuszokig és vissza. Mármost ezek anyaga olyan gyönyörű merített papír, amelyet egy elítélt drogdíler csinált két kezével és nagy lelkesedéssel valamelyik börtönben. És most jöjjenek a napi versműhely-termékek, a látványköltészeti művek. Közösen, szövetkezeti munkában írtuk harminc-negyven völgylátogatóval az alábbit Christian Morgenstern néma, "üres" verslábakból álló dala nótájára, melyet Parti Nagy Lajos "hangosított ki". Zenéje: tikitiki-tátátá. Párt- és rendszerfüggetlen politikai költemény sült ki (sültemény költ ki) belőle:
Párttitkárringató
Várj, kicsi párttitkár, kicsi kocsi csak rád vár, puszit ad a kormányfő, fenyeget a polgárság, ütögeti boksz-zsákját, csicsi- kálj!
A Jézus boldogság-mondásait továbbgondoló Hollósvölgyi Iván-vers mintájára ("Boldogok az egyéni vállalkozók, mert ők, ha nem akarnak, nem adnak számlát... Boldogok az olcsó húsok, mert őket mindennap leakciózzák." Stb.) korábban sokat rögtönöztünk már tanítványaimmal.
"Boldogok a konyhás nénik, mert nekik szabad csörömpölni az edényekkel."
"Boldogok, akiknek van gyerekük, mert felnőttként is legálisan tarthatnak otthon játékot."
"Boldogok, akik a szentté avatás előtti fázisban vannak."
És most jöjjön néhány a ma reggel keletkezett, völgybeli változatok közül:
"Boldogok a Mikulások, mert nem zargatja őket az adóhatóság." (Eleőd Huba)
"Boldogok a zöldnadrágosok, mert ők ülhetnek a fűben." (Endrédy Fanni)
"Boldogok a kiskanalak, mert ők felkavarnak." (Móré Zsuzsa)
"Boldogok a kavicsok, mert ők folyton alakulnak." (Kovács Gábor)
Baum
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.