Világszínvonalú zsonglőrök Szegedről

A tűzzel játszani veszélyes dolog, mégis vannak, akiket a rengeteg gyakorlás a tűz mesterévé tett. Ők a tűzzsonglőrök. A szegedi Flame Flowers csapatának tagjai több éve foglalkoznak a zsonglőrködés különböző formáival, előadásainkban ötvözik a tűztáncot a színpadi elemekkel, a kortárs zsonglőr- és manipulációs technikákkal, illetve a legújabb kori cirkusz is hatással van művészetükre. Lapszemle.

A zsonglőrködés valahol a szórakoztatás és a művészet határán mozog, lehetetlen egyik vagy másik kategóriába sorolni. A szegedi székhelyű csapatra ez kifejezetten igaz, hiszen előadásaik és gyakorlataik mozgáskultúrája egyaránt tükrözik a harcművészetek pontosságát, a kivitelezés látványa pedig a legigényesebb szórakozásra vágyókat is hosszú percekre képes lekötni. Konkrétan: tátott szájjal nézi az ember.

 

A Bosznay Balázs (Husky), Dombi Ákos, Haáb Róbert (Tzupi), Jeddi Márton (Jedy) és Weszelovszky Anna 2006-ban a Szegedi Tudományegyetem egyik tehetségkutatóján elért siker nyomán döntöttek úgy, hogy profi zsonglőr csapatot alapítanak. Azóta hazai és külföldi fellépések tucatjai és számos szakmai elismerés áll már mögöttük.

 

A Flame Flowers fellépett már többek között Németországban, Romániában, Szerbiában, Horvátországban, Ausztriában és Lengyelországban is.

“Szerencsés helyzetben vagyunk, mert az egyik csapattársunk remek mesterember, és régóta tűzzsonglőrködik, így jó ideje már foglalkozik tűzzsonglőr eszközök készítésével is” - mondta Jeddi Márton, majd sietve leszögezte: “minden alkalommal elmondom, hogy a poi nem ugyanaz, mint a meteor, mert az egy kínai harcművész eszköz”.

 

Fizika, matematika, geometria

Jó, jó - gondolja magában az ember -, annyira azért mégsem lehet bonyolult dolog ez. Ekkor Dombi Ákos mutat néhány olyan trükköt egy (kettő, három, négy!) akril gömbbel, amelyek felfogásához már kevésnek bizonyul a (sokszor egyébként is elkummantott) középiskolai fizika óra tananyaga. “Van olyan mozdulatsor, amelyet először matematikailag terveztek meg, leírták függvényekkel, majd miután elvileg igazolták, hogy működhet, megcsinálták a gyakorlatban is” - sokkolt tovább Dombi Ákos.

 

Akril gömb

Jeddi Márton hozzátette: “A gyakorlatoknak komoly geometriájuk van, én is próbálom a lehető legpontosabban végrehajtani a mozdulatsorokat. Sokan a tűz miatt kezdenek zsonglőrködni, és inkább a látványt tartják fontosnak, ahelyett, hogy évek alatt tökéletesítenék a mozdulataikat. Emiatt veszélyes is lehet a tűzzsonglőrködés”.

Abból, amit láttunk, bizton állíthatjuk: a tüzes gyakorlatokat nem javasolt otthon kipróbálni, de még az akril gömbbel is óvatosan kell bánni, hiszen eltörhet. Nézni viszont annál inkább ajánlott, mivel egyszerre ámulatba ejtő és látványos. A gyakorlott zsonglőrök kezében pedig mindegyik eszköz biztonságosan mozog, engedelmesen végrehajtva az “utasításokat”.

A Flame Flowers legközelebb július 23-án, a VI. Nándorfehérvári Emléknap alkalmával lép fel Szegeden, a Mátyás téren, majd augusztus 17-én, a Kajak-Kenu Világbajnokság megnyitóját színesítik előadásukkal.

 

Cservenák Zoltán I SzegedCafé

 

Videóajánló

 

          

 

Fotó és forrás: SzegedCafé

süti beállítások módosítása