Egy nézőtéri felügyelő emlékei - Könyvajánló

Hírességekről és a Metropolitan Opera hétköznapjairól jelentetett meg könyvet, Egy nézőtéri felügyelő emlékei címmel Krénusz József. Negyven év tapasztalatáról számol be, miközben megismerhetjük a jegyüzérek technikáit, a fizetett tapsolókat, a klakkőröket, és a vezérigazgatót, aki szendvicset készített alkalmazottainak.

Krénusz József – Csermák Zoltán:

Negyven év a Metropolitan Operában - Egy nézőtéri felügyelő emlékei című könyve (

a Holnap Kiadó gondozásában látott napvilágot.

A Met nyugalmazott nézőtéri felügyelője negyven éven át ápolt személyes kapcsolatot a világ leghíresebb művészeivel, köztük Maria Callas-szal, Pavarottival, Placido Domingoval, mégis a magyarok barátságára a legbüszkébb: Kónya Sándoréra, Marton Éváéra és arra az estére, amikor Orbán Viktort kalauzolhatta a Metben. Könyvében beszámol a magyar sikerekről, bemutatja azokat a hírességeket, akik Európában is nevet szereztek és egyedi fotók segítségével tárja olvasói elé a Metropolitan és csillagai életét.

A hírességek mellett Krénusz könyvéből megismerhetjük az intézmény életét is: a próbaidőszakokat, a jegyüzérek technikáit, a fizetett tapsolókat, a klakkőröket, a vezérigazgatót, aki szendvicset készített alkalmazottainak. Egy kávé mellett találkozhatunk Liz Taylorral. Egy előadás után pedig figyelemmel követhetjük, ahogy a mindig fáradt és később két Oscar-díjat is nyerő Denzel Washingtont Krénusz, alias 'Joe' inkább a filmezés felé tereli…

Részletek a könyvből:

„ Olyanok jöjjenek, akik utálják az operát”

"Emlékezetes volt, amikor New York fekete negyedébe, a Harlembe hívtak meg. Plakátot készíttettem: „Olyanok jöjjenek, akik utálják az operát” felirattal. Ez megtette hatását, vagy százan szorongtak a teremben. A kékszakáll históriáját osztottam meg a fiatalokkal: meséltem a kékszakállú kultúrtörténetéről, Gilles de Raisról, akit az inkvizíció halálra ítélt, s a horrorisztikus történet továbbéléséről. A véres filmekhez szokott srácok szájtátva hallgatták, s mikor elárultam, hogy ebből írta Bartók A kékszakállú herceg vára című operáját, mindenki elfelejtette, hogy a műfaj utálata hozta e körbe. A hét ajtóval kapcsolatban beszéltem a szám misztikus jelentőségéről, a hét főbűnről, az asszonyi kíváncsiságról. Végül megnéztük magát az operát, angol felirattal. Kováts Kolos és Sass Sylvia alakítása lekötötte őket, csupán két gyerek hagyta el a termet. Ezután záporoztak a kérdések, s nemsokára újabb meghívót hozott a posta. Legközelebb egy róluk szóló mű, Gershwin Porgy és Bess volt terítéken".

Marton Éva

Marton Éva - Amikor nem lehet látni a függönyt a papíresőtől

"Szegeden, amikor a Carmen előadására kaptam jegyet, az akkor népszerű „kiskarmester”, Roberto Benzi állt a zenekar élén. Családi estre érkeztünk, mivel a címszerepben Benzi felesége, Jane Rhodes lépett fel. Az egykor híres szoprán már tizenhét éves korában Richard Strauss Saloméját énekelte, s e túl korán felvállalt hanggyilkos szerep lerövidítette pályáját, Szegeden sem aratott átütő sikert. Az előadást bankett követte, amelyen Benzi mellé ültettek, az ő tört angolságával és az én gyenge olaszommal kiválóan megértettük egymást. Az előző előadást is elemeztük, s ekkor rámutattam az asztal másik végén ülő Marton Évára. „Látja, maestro, abból a szép vörös hajú nőből hamarosan világsztár lesz.” Benzi rezignáltan válaszolt, láttam, hogy nem osztja teljesen véleményemet".

"Az 1989-es New York-i Salome előadáson is valami hasonló élményben volt részem. A jelenetben Narraboth, a Saloméba szerelmes szír katona nem bírja elviselni a megaláztatást, és tőrével szíven szúrja magát. Éva átlépett a halott ifjún s belerúgott a késbe, a fegyver pedig nagy ívben keresztülrepült a színpadon, és beleállt az oldaldíszlet falába. Ha ezerszer gyakorolta volna, akkor sem tudta volna megismételni e hatásos mutatványt. Szombat lévén a rádió is közvetítette Strauss operáját, így a hallgatók tanúi lehettek a tomboló sikernek. Az elismerés jele a Metben az, amikor a műsorfüzetet összetépik, s konfettiként szórják a színpad felé. Ekkor is ez történt, nem lehetett látni a függönyt a papíresőtől".

Gregor József - "Csupán egy basszusa van?"

"A művész kalandos körülmények között került ki Amerikába, az előzmények egy 1984-es influenza járványhoz kötődnek. A náthaláz ágyhoz kötötte a Magyar Állami Operaház basszusgárdájának színe-javát, s Mihály András igazgató végső kétségbeesésében a Szegedi Nemzeti Színházhoz fordult segítségért. Gregor József egy hétre felköltözött a fővárosba, és minden este színre lépett. Ekkor tartózkodott Budapesten Matthew Laufer amerikai impresszárió, aki gúnyos mosollyal kérdezte meg a direktortól: „Csupán egy basszusa van a szebb napokat látott budapesti Operaháznak?” A mentegetőző válasz nyomán képet alkothatott Gregor József kivételes munkabírásáról, színészi játékáról és hangi adottságairól".

"A művész kvalitásai alapján a világ legnagyobb operaházainak színpadain is megállta volna a helyét, de későn, pályafutásának utolsó harmadában fedezték fel tehetségét, és hívták gyakrabban külföldre. A remek buffó viszont odahaza, Szegeden érezte igazán otthon magát. Nagy szeretettel beszélt a „Hírös városról”, a Dómról, amelyben – a kisstílű színházvezetés tiltásait figyelmen kívül hagyva – sokat szerepelt, s gyakran emlegette szőlőlugasát Gárdonyban, ahová pihenni vonult vissza. Engem is invitált a Velencei-tó partjára, a várva várt találkozást korai halála akadályozta meg".

Rost Andrea és Gulyás Dénes

Rost Andrea és a Királyi Szakácsnők

"Három évre rá a következő megmérettetésében a Rigoletto Gildája várt rá, ahol a szerencsétlen udvari bolond szerepét Juan Pons személyesítette meg. A jegyeket elkapkodták, jellemző, hogy egy magyar televíziós forgatócsoport az előadás előtt interjút készített Rost Andreával, azonban még őket sem sikerült, állóhelyre sem becsempészni a nézőtérre. A kritikák kivétel nélkül elismerőek voltak. Az olasz szaknyelvben van egy megkülönböztető szó: „squillo”. Csengést, csillogást jelent, ezt mondták a szakemberek Rost Andrea Gilda alakítására. Valóban, a művésznőnek különleges hangszíne volt, és legatói is érett énekesre vallottak".

Rost Andrea

"A New Yorkban megkezdett beszélgetéseket Nagyszakácsiban folytattuk, a Királyi Szakácsok Főzőversenyére Andreát is meghívtam a családjával. A hétvége forgataga máig emlékezetes marad. Az ünnepségen Andrea hosszasan próbálta népi ruhákat, amíg a férfiak türelmes mosollyal vártak. Végigkóstoltuk a győztes szakácsok ínycsiklandozó falatjait, somogyi borokkal öblítve le az étkeket. A mulatság házamban folytatódott, átjöttek a szomszédok. A víg férfiak nótázását Andrea elnéző mosollyal figyelte, sőt amikor Bach Parasztkantátája került terítékre, ő is velünk énekelt. Az estre úgy emlékszem vissza, mint egy nagy forgószínpadra, a barátok jöttek, mentek, később a taszári bázisról is érkeztek IFOR tisztek és háryjánosi eseményekkel szórakoztatták az egybegyűlteket, s a nagy kavalkádban észre sem vettük, hogy díszvendégünk, Andrea nyugovóra tért".