Nemcsák még nem beszélhet a terveiről

Nemcsák Károly, a József Attila Színház élére augusztus 1-jével kinevezett igazgató a teátrum anyagi helyzetének megismerése után fog dönteni a szerződésekről. Mint azt csütörtökön elmondta, felelősen csak akkor beszélhet terveiről is.

Nemcsák Károly külföldi családi nyaralása alatt értesült arról, hogy kinevezték a József Attila Színház igazgatójává. Ennek kapcsán hangsúlyozta: amíg a színház pénzügyi helyzetét nem ismeri, nem mondhat semmit. Látnia kell a már megkötött szerződéseket is - tette hozzá a jövő hétfőn hivatalba lépő új igazgató, aki úgy véli, az átadás-átvétel, a színház pénzügyi átvilágítása legalább egy hetet igénybe vesz. A társulattal is csak ezt követően beszélhet.
   

Még nem döntött, nyilvánosságra hozza-e pályázatát 

Az önkormányzat tájékoztatásából már tudható, hogy a pályázati kiírás szerinti 120 millióval szemben 197 millió forint hiánya van a színháznak. De hogy ez valóban ennyi vagy még több, az az átvilágítás után derül ki - mutatott rá Nemcsák Károly, aki pályázata esetleges nyilvánosságra hozataláról még nem döntött.
    

Egyedül pályázott

Egyes sajtóinformációk szerint a Jászai Mari-díjas színész együtt pályázott feleségével. Darvasi Ilona azonban erről azt mondta, férje egyedül pályázott, ő továbbra is a soproni színház igazgatója, és szeretne az is maradni. Mint hozzátette, férje pályázatában a többi támogató között szerepelt, a félreértés a családi kötelékből adódhatott.
 A Turay Ida Színház, majd a soproni színház vezetőjeként szerzett tízéves színházigazgatói tapasztalatával természetesen férje mellett áll, minden segítséget megad, amennyiben szükség lesz rá - hangsúlyozta Darvasi Ilona, megjegyezve, hogy a magánszínháznál megtanulták, azt a pénzt kell beosztani, amennyi van, felelőtlen ígéreteket nem szabad tenni.
    

A történet

A József Attila Színházzal kapcsolatban még januárban vetődött fel sajtóhírekben, hogy a költségvetési támogatás jelentős mértékű elvonása miatt a bezárás veszélye fenyegeti. Február végén ismét arról lehetett hallani, hogy feloszlik a színház társulata, miután a főváros vezetése arra kérte fel az igazgatót, ne kössön munkaszerződéseket a következő évadra. Csomós Miklós főpolgármester-helyettes határozottan cáfolta a József Attila Színház megszűnését, ugyanakkor hozzátette, hogy bár Méhes László még az évadot végigvitte volna, megnyilatkozásaival elvesztette a városvezetés bizalmát.
   Koltay Gábor megbízott ügyvezető igazgatói kinevezését március közepén jelentették be, a színházigazgatói pályázat kiírását áprilisra ígérték. A igazgatói pályázatot végül május 17-én írta ki a főpolgármester, az új direktor feladatául szabva a színház felhalmozott adósságállományának rendezését, és egy sikeres működési struktúra kidolgozását is. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium honlapján is közzétett kiírás a július 31-ig várható adósságállományt 120 millió forintban becsülte meg, az augusztus-december hónapokra eső önkormányzati támogatást 85,2 millió forintban határozta meg.
    

A József Attila Színházat megbízott ügyvezető igazgatóként április 1-jétől irányító Koltay Gábort június 8-án azonnali hatállyal felmentette tisztségéből Tarlós István. Az indoklás szerint megrendült benne a városvezetés bizalma, mivel fő feladata a válságmenedzselés volt, ám kényszerhelyzetbe hozta a fővárost azzal, hogy összesen 79, július 1-jével hatályba lépő szerződést kötött a színház dolgozóival, további anyagi terheket róva a színházra.
    

Koltay Gábor júniusi sajtótájékoztatóján azt mondta, a fővárossal egyetértésben szerződtette a társulat tagjait, hogy elkezdhessék a felkészülést a következő évadra. A volt megbízott igazgató szerint a társulattal a spórolás jegyében írták alá a szerződéseket, így például a színészek ingyen vállalták el a jövő évad első három előadását, a szolgálat lemondott a túlórapénzről. Az igazgató szerint "több tízmillió forintot" spóroltak meg a színháznak.

 

Interjúnk Őze Áronnal a József Attila Színház kapcsán itt olvasható.

Nemrég Horgas Péterrel is beszélgettünk.

süti beállítások módosítása