Öten pályáznak a székesfehérvári színházra

Öten pályáznak a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói posztjára; a július 22-i határidőig beérkezett pályázatokat augusztusban szakmai előkészítő bizottság értékeli, meghallgatja a kandidálókat, a város közgyűlése szeptemberben dönt az új vezetőről.

vm

Az igazgatói posztra pályázott Frigyesi András, a budapesti Deutsches Theater vezetője, Kuna Károly színművész, Quintus Konrád színművész, a Vörösmarty Színház igazgatóhelyettese, aki május 13-tól irányítja a teátrum munkáját, továbbá Surányi András író, rendező és Szűcs Gábor színművész, a Vörösmarty Színház korábbi művészeti igazgatója - közölte az önkormányzati kommunikációs központ.

A pályázatokat elbíráló szakmai bizottság kilenc fős. Tagjait a székesfehérvári városi közgyűlés, a Vörösmarty Színház, az Előadó-művészeti Tanács, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium delegálja, valamint részt vesz a grémium munkájában egy szakszervezeti képviselő is.
A székesfehérvári VVörösmarty Színház igazgatói pályázatának kiírására azt követően került sor, hogy a város közgyűlése április 27-i hatállyal megszüntette a teátrumot addig vezető Vasvári Csaba igazgatói megbízását. Az új színidirektor megválasztásáig a város közgyűlésének döntése értelmében Quintus Konrád irányítja a színház munkáját.

süti beállítások módosítása