10 nap, egy pillanat - Völgybúcsú 2011

10 nap, egy pillanat - a kettő egy s ugyanaz. Ugyanannyi idő, amelyből kicsordulnak a történések. Az idei év völgypillanatai. Elrohan, megélni sem volt időnk. A Völgybúcsúban olvashatnak a jegykontrollerről, arról, hogy kinek jó az eső és az ország színe-javáról, no meg a varázslatról is ejtünk pár szót. 

A jegykontrollerről

Van egy kollégánk - a Völgynek nevezett fesztiválgyárban dolgozik: a beosztása jegykontroller, vagyis társaival ő (is) a jegyzsilipnek nevezett rendszer alkotója. Tíz napon keresztül egy pillanatra le nem vette a szemét a programokra belógni kívánó, mindenféle trükkös módszereket alkalmazó nézőkről. Érezte, hogy a rendezvény sikere ő rajta áll 's bukik - ereje felett kell teljesítenie ahhoz, hogy a völgylátogató jól érezze magát, és a völgyszervező a programot magára s mindenre nézve, kulturális és anyagi értelemben egyaránt nyereségesnek tarthassa. Munkája nemes és fontos - valóban; feladata megteremteni a biztonság és a kiszámíthatóság érzetét, s a háttérből észrevétlen óvni mindannyiónk nyugalmát. Ezt általában (kevés kivétellel) meg is teszi. Népes csapatban dolgozik, bizonyos helyszínen nehéz eldönteni róla, ő a beengedő vagy maga is belépésre vár? Visszatérve a kollégánkra, tegnap este féltizenkettő tájban megemlítette, kimegy Kapolcs városába és körülnéz (tíz nap után) - idáig nem látott mást csak a Magszínházat vagy Magteret, vagy mifenét... (A helyszín jól ismert nevén Szárítónak neveztetik - ipari helyiség, ahová a gabonát viszik nagy mennyiségben tárolni.)

Ez csak egyetlen elszólt mondat volt a sok száz között, amelyeket a Fesztiválközpontban sikerült feljegyeznem. Egyik valóban beszédesebb, mint a másik. Palya Bea munkatársnője a hét közepén beragadt a sárba, aztán kimenekítették - így mesélte el: Hamar jött a segítség, kihúztak, nyolc férfi és két rendőr.

Nektek jó, az eső..!

Sárrét (az egyik völgyvendég) rendkívül jó humorú programgazdája pedig így konferálta fel fellépőit a stábon: Ma jönnek, közel százhatvanan a fúvósaink, akik meglehetősen szívósak.
S végül Héra Éva, a hagyományok ápolója, elképesztő mennyiségű fellépő szervezője, elkeseredetten fakadt ki a nagy esőzések idején: Nektek jó, az eső dézsából ömlik, s persze, hogy nálatok nincsen sár, hiszen minden vizet mi gyűjtünk, a Tókertben.

10 nap, egy pillanat

10 nap, egy pillanat - a kettő egy s ugyanaz. Ugyanannyi idő, amelyből kicsordulnak a történések. Az idei év völgypillanatai. Elrohan, megélni sem volt időnk. Én, aki számtalan programot szerveztem, s a fellépők apraja-nagyját ismerem, a megtörténtekből csupán villanásokra, apró flessekre emlékszem. A már említett fesztiválgyár működtette önmagát, a váratlan problémákat (akár egy öngyógyító szervezet) megoldotta..., nem, inkább: feloldotta saját maga. Az idén jellemzően apró udvarok alkották a programszövetét, az események és a helyszínek szinte teljesen azonossá váltak, s ezért könnyen lehetett egymáshoz idomítani teret, s eseményt. Palya-udvar és az evangélikus parókia /, Kaláka Versudvar és a Vörösmarty-ház alatti telek /, Ősök Háza és a dörögdi plébánia, valamint Sanyi pap szellemisége, s esténként ugyanitt a Hangvető világzenéje /, a Néprajzi Múzeum és a Kastély /, a felújított és miniszteriális szinten felavatott Molnárház / Völgyközpont, Csigaház és az Éltető Balaton kisközösségei /, Hobo retrospektív színháza és a Szárító /, Kapolcs legszebb épülete, a Sörház (s a nyelvi bukfenc által ebből megszületett) gasztroélményt nyújtani szándékozó Borudvar. Megannyi varázs, amely azonban önmagában mindössze félegész.

Az ország színe-java

Miért? Hiszen az ország színe-java, világhírű művészek és feltörekvő reménységek, dalnokok és írnokok, iparosok és néprajzosok, mind saját jelenlétükkel garantálták a biztos sikert. Igen, csakhogy a helybéliek értékhozzáadásáról könnyen megfeledkezünk - de nem most; ezért néhány alapvető példát idesorolok közülük (a lista közel sem teljes):

A Kaláka házigazdája, Nell Tibor falusi pop-artja a pajtában kiállított tárgyakkal és az ideépített (ideiglenes szálláshelyként működő) kétszemélyes babaházzal, a mozdulatlanba rögzített biciklikerék-ablak mobilitása. Azután a Csigaházban működő kistérségi központ 60 községet képviselő közösségi hálója (élükön a nem mellesleg dörögdi sportelnök Hoffner Tiborral és Bazsó Gabival, aki a csontrombolónak becézett pepszikóla örökös fogyasztója).
Sorolom még! A Faluház udvarán otthonra lelt, hetente asztalt-bontó helybéli őstermelők piaca, a falusi gasztronómia összefogását illusztráló Kék Abrosz „céhközössége". Sanyi pap állandó jelenléte és a falu csendes munkásai, Szabó Csaba helybéli kutatótól kezdve a faluba térőt megtisztelő takarító asszonyokig. Köszönet Nékik - mindegyiknek, köszönet a vendégszeretetért Arankának és Rózsikának. Csak így tovább Fektetős Elli, köszönet a márványba festett polgármesterasszonynak...

A bíróképesség határán

A közönség a viszonylagos rossz idő ellenére (a tíz napból mindösszesen kettő volt száraz) özönlött Kapolcson, s jöhettek bárhonnan, bármily korosztály tagjaiként (s egyéb szociológiai rétegeződéseket nem is említek), egyszóval a nagytöbbség jól érezte magát, elbájolta az embereket az a varázs, amelyről a Szervező keveset tehet, mert ő csak eseménnyel tölti fel, de a lényeg, a falvak, a táj, az itt élő emberek adottak. S a Művészetek Völgye soha nem is önmagában a programokat jelentette, hanem a környezet, az események, az idelátogatók kölcsönös és szerencsés arányú kavarodását-keveredését. Ez a szellemi elegy alkotja a Völgyet. Ez a titkos, receptjét-soha-meg-nem-tudjuk mixtúra a Völgyfesztivál alapköve (sic!). Márta István és csapata csak az első lépést tette meg, a többi magától teremtődött, magát formálta. Mint minden, a Völgy is átalakulóban; éveken át egyre teljesedett, nőtt és ölelte magához a falvakat. Aztán elérte (vélhetőleg) bíróképességének a határát: hét falu, három és félezer lakos, négyezer fellépő, negyedmilliós látogatottság, megszámlálhatatlan program. Öt éve észrevehetően nem lehetett tovább fokozni e megavölgyet, szép lassan vissza kellett fogni a völgylovakat, el kellett hagynunk programhelyszíneket, falvakat - csökkent a látogatók abszolút értékben mért száma is. A Szervezők (is parányit) elbizonytalanodtak. Még szünetet is tartottak 2009-ben, ám a falvak abban az évben is megrendezték saját önálló völgypótlékukat, az országos falunapot. Aztán tavaly, a pszeudó-jubileumi fesztiválon már látható volt: a Völgy megint átalakult. Nem hatalmas helyszínekre, megakoncertekre vágynak az idelátogatók, hanem családi udvarokba, ahol akár tíz napon keresztül is az a fajta kiszámíthatóság várja őket, amelyet a házigazda sugall számukra - erre várnak évközben, ez jelenti a völgybarát számára a máshol nem létező szabadság és otthonosság érzetét. Ezt keressük mindenhol, erre vágyunk, belekeveredni egy idegen tömeg alkotta masszába, ahol mégsem elveszett parányok vagyunk, hanem alkotórészek - általunk is működtetett közösség fontos részei. Ez a varázslat, ez a titok, ez az egész-érzete. Ettől érezzük, érezhetjük magunkénak a völgyet, amely egyszerre lesz otthonunk és pihenőhelyünk. Az idei évet ezennel lezártnak tekintjük!

Papp Ervin kultúr-völgymunkás