A lépések mindig máshonnan jönnek - Pina Bausch könyvajánló

Már megjelent magyarul Jochen Schmidt Pina Bausch című könyve, melynek magyar változatát Fuchs Lívia tánctörténész szerkesztette. Azért választotta ezt a kötetet, mert nem próbál értelmezni, leíró jellegű, így teljes pályaképet ad Pina Bauschról. "Mivel Magyarországon nem ismerhetjük eléggé a koreográfus munkásságát, így az áttekintés közelebb hozza hozzánk az alkotót" -fogalmazott. A Színház.hu pedig a könyvbe enged betekintést.

„A nagy művészet, a Bausché is, derűre hangol, akkor is, ha a nehézről beszél, mert a ráismerés öröme munkál,

megláthatjuk, hogy más is lehet úgy, mint mi, más is őrült, nemcsak mi.”
(Esterházy Péter)

Részlet Jochen Schmidt Pina Bausch című könyvéből - Hogyan készül egy darab:

(...) A Bauschra hamarosan jellemző, egyedülállóan új munkafolyamat kezdete, a koreográfusnő és a társulat többsége közötti mély konfliktusra vezethető vissza. Az 1976-os Brecht-Weill-est például sok táncosnak egyáltalán nem tetszett, és ezt a véleményüket meglehetősen dühödten közölték is a koreográfusnővel. Pina Bausch már nem emlékszik pontosan, milyen szavakat vágtak a fejéhez, de kritikájuk oly mélyen sértette, hogy elhatározta, többet nem dolgozik ezekkel táncosokkal.

Pina Bausch tehát, amikor a színházi szünet után a Kékszakállúval ismét elindult a munka, összeült egy-két táncosával – tulajdonképpen csak Marlis Alttal és Jan Minarikkal-, a többiekkel pedig nem törődött. Idővel az elkóborolt nyájból néhányan visszatértek, és arra kérték, legyen olyan kegyes, és vegye vissza őket. “Egíiküket sem kértem volna fel soha többé”.

Ettől kezdve Pina elővigyázatosabb lett: kérdéseket tett fel a táncosainak, eleinte egyáltalán nem azért, hogy a készülő daraba vonatkozó és értékelhető reakciókat kapjon tőlük. Alighogy dolgozni kezdett ezzel a felderítéses módszerrel, a kérdezéses technikát rögtön alkalmazta is akövetkező két darabnál, a Gyere, táncolj velem!-nél és a Renáta kivándorol-nál.

Komm, tanz mit mir!

De csak Bochumban lett ebből igazi módszer, amikor a Megfogja a kezét és a kastélyhoz vezeti, a többiek követik próbáin heterogén csoporttal dolgozott: öt táncosa mellett négy bochumi színész és egy frankfurti énekesnő, Sona Cervena állt előtte, s mindegyikük teljesen eltérő próba- és színházi tapasztalattal érkezett. Ösztönösen megérezte, hogy a munkát nem építheti a testi folyamatokra – mint ahogy azt a táncnál szokás-, hanem az előadóknak a fejüket kell használniuk. Csak kérdések segítségével tudott egységet teremteni, ami szerinte a szokatlan anyaggal való sikeres munka alapkövetelménye. Ezért beszélgettek a darabról, a Shakespeare-szövegekről alkotott véleményükről, a hozzáállásukról, a jelenetekről és szituációkról – és az eredmény őt igazolta. Így Bochumból nemcsak egy új darabbal tért vissza Wuppertalba, hanem új metódussal is a darabok kidolgozására.

Az örmény-amerikai író, William Saroyan – vagy James Thurber?- egyik novellája egy csellistáról szól, aki egyetlen húrt pengetve játszik órákon át. Amikor a felesége e hangtól az őrület határára jutva szenére veti, hogy más csellisták a hangszer mind a négy húrját használják, s így hoznak létre különböző hangokat, a férj hatalmas gesztusok kíséretében mondja neki: “Te nő vagy. Hosszú a hajad. Az eszed meg rövid. A többiek a megfelelő hangot keresik. Én már megtaláltam.” Pina Bausch nincs meggyőződve arról, hogy az ő munkamódszere az egyetlen lehetséges és érvényes metódus – talán még saját maga számára sem az. Nagyon is el tudná képzelni, hogy változtasson egy-egy új darab megközelítésén. De mostanáig nem talált jobbat, így nem is változtatott rajta.

Er nimmt sie an der Hand und führt sie in das Schloß, die anderen folgen

Valójában soha nem a lépésekkel kezdte a munkát – nyilatkozta másfél évtizeddel ezelőtt a Ballett International nevű folyóiratnak. “A lépések mindig máshonnan jönnek, nem a lábakból. És a mozdulatok kidolgozását is mindig menet közben találjuk ki. Mindig kisebb táncos frázisokat csinálunk, amiket könnyen megjegyzünk. Korábban, talán a félelem, vagy a pánik miatt, a mozdulatokkal kezdtem, és elmenekültem a kérdések elől. Ma már a kérdésekkel kezdem”.

1978 óta, ha a társulat új darab komponálásába fog, mindig azokkal a kérdésekkel kezdenek, amelyeket a koreográfus intéz a táncosokhoz. Beülnek a próbaterembe, vagy lefekszenek a padlóra, miközben a koreográfusnő az asszisztensivel együtt egy hatalmas munkaasztal mögött ül, és így teszi fel a kérdéseit. Ha olyan válasz érkezik, ami felkelti Pina érdeklődését, akkor ezt a választ lelkiismeretesen felírja, és ezek a válaszok nemcsak a koreográfusnő agyában raktározódnak el, hanem az asszisztensek jegyzetfüzeteiben is. Így biztosan semi lényeges nem vész el, és később minden gondolatot elő lehet keresni, hogy az alkotási folyamat második szakaszában elmélyítsék, kibővítsék, vagy átalakítsák.

Raimund Hoghe, aki egy darabig Pina Bausch dramaturgjaként dolgozott, 1981-ben kiadta a Bandoneon próbáin készített naplóját. Október 27-én például a következőt jegyezte fel: “Gyermekkor. A szeretet és gyengédség, a vágyakozás, a félelem, a szomorúság, a szeretetéhség. Pina Bauschvisszatérő témái. Ezen a próbán azt akarja kideríteni, “amit a kisbabákon vagy kisgyerekeken láttok, és sajnáljátok, hogy ti ezt már elfelejtettétek”….

Bandoneon

Mi is a tangó?

"A Bandoneon bemutatója előtti estén ugyanis az Operaház programjában Wagner opera szerepelt, s ennek fel kellett építeni a díszletét, amint a táncszínház befejezte a főpróbát és elhagyta a színpadot. A főpróba azonban húzódott és húzódott. Amikor a színpad elhagyására irányuló összes felszólítás hiábavalónak látszott és Pina Bausch zavartalanul folytatta a próbát, az ügyelő arra utasította a műszakot, hogy kezdjék el bontani a Bandoneon díszletét. Mialatt a táncosok épp a Bandoneon második felvonásának végét próbálták a műszak először levette a fotókat a régi nagy boxolókról, amelyek Gralf Edzard Habben hatalmas (kocsma)termének falait díszítették és amelyeket a színház kimondottan Pina Bauschnak festetett. Majd csíkonkánt szedték fel a ragasztószalaggal rögzített táncszőnyeget, ami a táncszínház minden előadása alatt a színpadot fedi. Mire a táncosok eljutottak adarab végére, a színpad csupasz volt, siralmas látványt nyújtott, de lepusztultága láttán Bausch rádöbbent, hogy ez az a színpad, amely a Bandoneon komponálása közben mindig is a szeme előtt lebegett. Mire a bemutató estéjén felment a függöny, felcserélték a felvonások sorrendjét. A Habben által tervezett, képekkel dekorált tér és a táncra alkalmassá tett színpadi padló csak egészen rövid ideig maradt meg, mert a játékba bevont színpadi műszak a táncosok között mozogva elkezdte szétszedni a díszletet. A második felvonásban, amely eredetileg az első lett volna a táncosok táncpadló nélküli üres színpadon mozogtak és a darab később így járta be az egész világot. Még Buenos Airesbe is eljutott, a tangó és az előadásnak címet adó Tangóharmonika városába is. Az értő rajongók itt azt mondták a koreográfusnak, hogy tényleg megértette mi a tangó".

A könyv magyar változata a l'Harmattan kiadó gondozásában született.