A ,,történő megértés” felé - Gianni Schicci és a Mario

A komolyabb műfajt két egyfelvonásos opera képviseli idén Újszegeden, augusztus 12-én és 13-án. Puccini Gianni Schiccije után Vajda János

Mario és a varázsló című művét láthatják a nézők a Kolozsvári Magyar Opera vendégjátékaként. Mindkét darabot Selmeczi György vezényli, aki

kiemelte: több szempontból is szenzációs esemény a kolozsváriak fellépése Szegeden.

A Gianni Schicci-t a karmester az operatörténet egyik legfontosabb vígoperájaként jellemzi, mely briliáns szituációkat fogalmaz zenébe. "Ebből a különleges bájú történetből, mely Dante Isteni színjátéka alapján íródott, nem hiányzik a reneszánsz bővérűség. A pergő komédia egy dúsgazdag firenzei polgár hagyatékának furfangos elosztásáról szól" - fogalmaz Selmeczi György. Elmondása szerint a klasszikus zenés mű után Vajda János kortárs zeneszerző Thomas Mann-átiratával a szürrealitás is megérkezik az újszegedi színpadra.

Puccini és Vajda közös estéjéről - AVAGY AZ IMPOSZTOROK ÉS A GÖRBE TÜKÖR

Giacomo Puccini (1858­1924) a klasszikus olasz opera átvezetője a zenei modernitásba, Vajda János (1949­) pedig ennek az egyetemes átvezető gesztusnak legtekintélyesebb magyar folytatója. Puccini az olasz modernitás zenei világának képviselőjeként merész magabiztossággal alkotja meg a klasszikus opera görbetükrét a Gianni Schicchiben, Vajda pedig Mario és a varázslójával már az opera posztmodernista távlatait nyitja meg. (A Puccini­librettó Dantéig, a Vajdáé Thomas Mannig nyúl vissza.)

Schicchi és Cipolla egyaránt imposztorok. Környezetük mind átfogóbb manipulálásával kíván­ nak jogtalan előnyökhöz jutni. Így előlegezik meg a 20. század nagy hatalmi mániákusait, akik tuda­ tosan próbáltak mély sebet ejteni az ember erkölcsi épségén.

Különösen szerencsés a két zenemű színpadi egymás mellett állása befogadástörténeti szempont­ból. Esetükben metszi egymást a modern és a posztmodern historikus­ironikus önreflexiójának ér­ ékhorizontja – egy olyan magatartásmodell érvényességének közös tagadásában, amely megkérdő­ jelezte a keresztény kultúra szolidaritás eszményét. Ezzel is példázva, hogyan mozdulhat el a korszerű zeneművészet mind hangsúlyosabb erkölcsi önismeretének igénye a ,,történő megértés” felé, egy új, a hangzásbeliség és a narrativitás összefüggését átértelmező operaesztétika jegyében.

Gianni Schicchiről - A VÉRFOLTOS SZÖVEG ÉS A KONTRASZT

Keletkezés: 1917­18 Ősbemutató: New York, Metropolitan Opera, 1918. december 14.

Puccini 1912­ben, Párizsban látta Didier Gold egyfelvonásos színművét, a La houppelande­ot (A köpeny), és azonnal elhatározta, hogy megzenésíti az igen erőteljes drámát. 1913­ban megállapodást kötött Golddal (akinek a művét végül Giuseppe Adami formálta operaszövegkönyvvé), de úgy érez­ te, hogy ezt a ,,vérfoltos” szöveget olyan operákkal kell társítani, amelyek ,,kontrasztot alkotnak ve­le”. A megoldás egy 29 éves színműírótól, Giovacchino Forzanótól érkezett, aki felajánlotta, hogy a darabot egy érzelmes tragédiával és egy vígjátékkal egészíti ki triptichonná. Puccini szerfölött meg­ örült a gondolatnak, és megrendelte Forzanótól az Angelica nővér szövegkönyvét (Forzano saját elbe­ széléséből), valamint Dante Poklából a Harmincadik ének alapján írt librettót a Gianni Schicchihez. Számos halasztás után a komponista végre 1915­ben dolgozni kezdett A köpenyen, a Gianni Schicchi utolsó oldalait pedig röviddel a Triptichon 1915­ös, Metropolitanbeli premierje előtt írta meg.

A darab pompásan indul: a szereplők és a zenekar sóhajtozva és zokogva gyászolják a halott Bu­osót, majd egy pillanat alatt megváltozik a hangulat, mihelyt említés történik a végrendelet valószí­nű tartalmáról. Jellegzetesen olyan operáról van szó, amely gyorstüzelő jelenetek sorából épül fel. (...) Gianni Schicchi komikus fecsegése és monológjai a buffahagyomány legjobb példái Donizetti Don Pasqualéja óta.

Mario és a varázsló

Keletkezés: 1983­85 Ősbemutató: Budapest, Magyar Állami Operaház, 1988. január 30.

Bókkon Gábor szövegkönyve híven követi Thomas Mann 1929­es elbeszélését, azonban sűríti a cselekményt, így rendkívül feszes, kitérőktől mentes drámai szerkezet jön létre. Az egyfelvonásos ope­ ra cselekménye hatalmas crescendót alkot, amelyben egyre erősebb hatások követik egymást, és amely egyenes vonalban jut el a tragikus végkifejletig. Ezzel párhuzamosan a zenében egy másik, látszólag ellentétes irányú mozgás zajlik: az opera zenei nyelve – stiláris értelemben ugyanis épp ilyen egyenes vonalban halad visszafelé az időben. Az első jelenet szabad tizenkétfokúsága, atonális zenei közege még megfelel a történet reális idejének: Olaszországban járunk, a 20. század első felében. Ahogy azon­ ban előrehalad a történet, Vajda egyre régiesebb, egyre romantikusabb idiómákat idéz fel. A táncjele­ netben keringőt ír, amely azután foxtrottra vált, Cipolla és Mario ,,szerelmi jelenetéhez” pedig romantikus dallam­ és harmóniavilágot társít.

Ahogy halad előre a darab, és a zene nyelve a közönség számára egyre ismerősebbé, egyre köz­ vetlenebbé válik, úgy von be minket a zeneszerző egyre jobban a mű belső világába. Mindez remekül érzékelteti Cipolla delejes hatását: a zeneszerző – második Cipollaként – hasonlóképpen ,,varázsol el” bennünket, mint ahogyan a történetbeli bűvész Torre di Venere közönségét.

NYERJEN PÁROS JEGYET a Szegedi Szabadtéri Játékokra!

Forrás: szegediszabadteri.hu, Boyden, Matthew: Az opera kézikönyve, Színház.hu