Az önmagát meghaladó csirke - Ördögkatlan 2. nap

A fesztivál második napján arra ébredünk, hogy a sátrak tetejét eső kaparássza. Hogy egy ilyen reggelen miért mászunk ki mégis a sátrainkból? Mert kellenek az emberek és kellenek az impulzusok. 

„Negyen éve nem szerepeltem soha egyetlen nyári játékokon sem, de most örömmel vállaltam, mert nekem garanciát jelent a főszervező Bérczes László személye, a térség érintetlensége és a minőségi programkínálat.”

"Azt szeretem az Ördögkatlan Fesztiválban, hogy itt még csillagos az ég” (Törőcsik Mari)

Az előbbiek összetoborzása után gyorsan végigpörgetjük gondolatban, hová érdemes benézni a szabadtéri programok helyett – nagyharsányi helytörténeti gyűjtemény, időszakos kiállítások az iskolában és környékén, a palkonyai faluház, a Kisharsányban tábort verő Mediawave-műhelyek és természetesen a falu kocsmája, ahol mindig akad egy-két helybéli, akik szívesen társalognak az emberrel.

Mire végére (?) jutunk az alternatív helyszínek képzeletbeli seregszemléjének, eláll az eső és kisüt a Nap – ideje tehát az újabb kalandoknak.

S mire vállalkozik az, aki az időjárás viszontagságai ellenére fenékig merül a Katlan bugyraiban?

-        Egy előadásra várva zárt, a programfüzetben sem jelzett építészeti workshopba csöppenhet, és egy órás eszmecserét folytathat építészeti makettekről, csak mert éppen a Mediawave irodájában szárítkozik.

-        A Vylyan terasz felé félúton egy sárban megfeneklett autót cserél másikra, csak hogy mindenképp odaérjen Korniss Péter kiállítás megnyitójára, és ázott verébként, mezítláb térdig sárosan érkezzen meg.

-        A zsúfolásig megtelt, fülledt tornateremben kihasználva az első perceket, amikor mindenki az előadásra koncentrál, óvatosan kihámozza magát nadrágjából, a sietség miatt magán felejtett harisnyát eltávolítja, nadrág vissza, s dolga végeztével mintha mi sem történt volna, követi tovább az eseményeket.

Megéri? Persze, hogy igen. Mert keveredhetünk. Romák és nem romák együtt szotyiznak a kisharsányi Kovács Udvarházban, helyiek és gyüttmentek együtt buliznak a Sportpályán. A Sator Quartet előadásában a középkori himnuszok alternatív értelmezésben többszólamúvá és -rétegűvé válnak. Korniss Péter képein az erdélyi házak puritán szobáiban a fogyasztói kultúra tárgyi szimbólumai kapnak helyet. A Dresch Quartet muzsikájában a kísérleti jazz és a magyar népzene dallamvilága keveredik egymással. A Pécsi Müszi Leonce és Lénájában Leonce és Valerio, illetve Léna és Rosetta észjárása kapcsolódik össze azáltal, hogy személyiségük megtöbbszöröződik, de minden változat élesen el is tér a másiktól.

Az Ördögkatlan lényege, hogy a különböző kultúrák és emberek között kapcsolat jöjjön létre, ne csak asszimiláció, hanem integráció is történjen. Evolúciós szempontból ugyan ez nem kötelező, ámde hasznos. A fajok eredete (Tasnádi István drámáját a Nézőművészeti Kft. tolmácsolásában láttuk) ironikusan mutat rá arra, hogy noha homo sapiens sapiens-ként büszkék vagyunk magas homlokunkra és visszahajlítható hüvelykujjunkra, ha megragadunk ösztönös vágyaink azonnali kielégítésénél, talán már nem is állunk annyira messze egy „önmagát meghaladó csirkétől”.

1)      Aki a szavak mellett képekre is vágyna, kattintson Garamvári Gábor Katlanos fotoblogjára !

2)      A Katlan Ördögblogosai fáradhatatlanul keringenek a helyszínek között, szemük-szívük-fülük-lelkük tágra nyitva, nemcsak egész nap és minden faluban, de éjjel és hajnalban a monitor és billentyűzet előtt is; reggel negyed hatkor csukódik le pilla, huppan a fej a sátorban, és az agy újraforgatja és keveri az aznapi mozit: térdig sáros csirkék tapsolnak a templomban, virágok pokoltáncot járnak a réten: a bloggerek csütörtöki impressziói itt találhatók .

Barta Edit és Pétervári Judit