Váltva írjuk a blogot a 4. Ördögkatlan Fesztiválról. Mondom ezt csupán azért, mert a tőlünk független döntések száma nagyobb a szerintem megengedettnél. Ketten írunk hát egy nap, s ha nem az összefésülés módszerével élünk, két teljesen különböző írás születhet természetesen.
Történik ez főleg akkor, ha nem is találkozunk egy nap mi ketten, a két blogger, mivel számos olyan programmal kecsegtet e fesztivál, melyre nem lehet nemet mondani. Fogalmazzunk inkább úgy: nem érdemes nemet mondani. A fesztiválkosz tehát semmiképpen sem szellemi értelemben értendő. Szellemi kosz ugyanis, megkockáztatom, itt nincs. A programokban legalábbis. Vagy csak olyannyira egészséges mértékben, hogy az azzal járó antikultúrbaktériumok ne veszélyeztethessék létünk érvényes hozzáállását a világ vizsgálatához.
Ez tehát afféle kultúrmissziós bevezető, noha tisztában vagyok vele, talán elég lenne leírni, miről is szólt a péntek, a fesztivál kvázi közepe.
Szólt arról a szeretetről, ami van itt, immár harmadik napja. (hisz úgy is kezdődött e fesztivál, hogy felhívást kaptunk Bérczes Lacitól, hogy legyünk jók).
Szólt azokról a generációs különbségekről, melyeket egy-egy koncert kapcsán tudtunk megfogalmazni.
Szólt Törőcsik Mari frissességéről, A szarvassá változott fiú heroikus küzdelméről és a csillagos égről, mert Trill Zsolt fegyelme, kitartása, játékossága és alázata ez mind, egyben. (Tán a csillagos ég is.)
Ha leírnám a tegnapi programot, amit véghezvittem, nem tudná kifejezni azt az intenzitást, amellyel az egész zajlott: hogy reggel rohanás volt a húsz méterre a sajtószobától kígyózó színházi sorszám sorig; hogy hasonlóan hosszú sorok tekergőztek a boltok előtt reggeliért, s az éhes cikkíró társaival karöltve tartotta magát, hisz még csak reggel tíz volt; hogy a délelőtti bábelőadás sajnos nem mindig nyer, ha falvat is kell cserélni; hogy a Katlanbusz-sofőrök végtelen kedvesek, (ezúton köszönjük minden katlanozó nevében, mert a buszon nem mindenki); hogy a Vylyan-teraszon Ágoston Zoltán és Tóth Kriszta beszélgetését hallgató fülek hogy gyúrnak már az esti Európa Kiadóra; hogy az UTCA-SZAK kisharsányi templomkerti játékába több mesés elem kerül két perc alatt, mint bármelyik kortárs rajzfilmbe; hogy mennyire fontos lehet egy pajtaajtó; hogy ha egyedül csámborogsz programról programra, hamarabb elfáradsz; hogy felnőtteket meghazudtoló kitartással tud végighallgatni egy hároméves kisfiú egy Lajkó Félix-Brasnyó Antal-Dresch Mihály koncertet, talán mert egy szó nem hangzott el a színpadon, mit a kíváncsi fülek is hallhattak volna, csupán mosoly-hangok szűrődtek át a mikrofonon keresztül, no meg a hangszereké.
Ezeket mind nem lehet leírni.
Persze, youtube-on biztos lehet nézni részleteket, de nem világít felettünk a hold.
Szabó Julcsi
Kikapcsolódás
Békés Dénes doktor úr pénteken háromtól félötig rendel. Mi pedig végigkövetjük a „harmincas éveiben járó, sikeres nőgyógyász" kínkes
erves délutánját, ami alatt nem tesz egyebet, mint levezényel egy szülést, elhozza a gyerekeket az óvodából, rendezi rasszista mamikáját, és megpróbálja helyretenni elfuserált házasságát. Mindezt a rendelőből, telefonon, négy fal közé szorulva. Közben persze úton a segítség, a közeledő lakatos személyében várjuk a deus ex machinát. Csörögnek a telefonok, konstans zeng a polifónia, Békés doktor pedig egyre kevésbé az. Gigantikus monológjá
ban találkozunk a doktor úr minden szíve csücskével, rajta keresztül értekezik mindenki más is.
A Szabó Borbála írta és súgta, Orosz Dénes rendezte, Göttinger Pál játszotta Telefondoktor után kimutathatóan csökkent a Kisharsány fölött hullámzóelektroszmog mértéke – szaladtunk kikapcsolni a telefonokat.
Ez a péntek kicsit rohanós volt – na mert későn keltünk, persze. Végre lehetett aludni egy csöppet. Egyre mentünk A gyávára, megemlítendő, hogy az oda tartó buszon Jézus életéről készítettünk videoklipet, amely során büszkeséggel töltött el a szélben hajladozó búzakalász összetett szerepében nyújtott bravúros, felejthetetlen alakításom. Volt egy kis jegygubanc, de hála a segítőkész kis hajónaplós csapatnak, megtaláltam a helyem. Palkonyáról aztán gyors stop a világ másik felére, Kisharsányba. Telefondoktor után megjött a tesóm, őt kellett gyorsan elszállásolni, aztán futás vissza Palkonyára, hogy ott EtNoé. S. M.-nek a borok területén tanúsított szakértelmétől megigézve kortyolgattunk párat a lemenő nap fényében, majd irány Dresch-Lajkó-Brasnyó. Csoda volt, mint mindig, jó kis elszállás – a Szoborparkban magasra lehet, fölöttünk csak a csillagos ég. Gigantikus mese, varázslat a beregszásziak A szarvassá változott fiúja, ez alatt se szálltunk le a földre. Most már viszont itt az ideje, mer a sátram a földön van.
Varga Zsófia
Fotók: Garamvári Gábor
forrás: Ördögkatlan Fesztivál
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.