'A százszorosát kell adnod' - Básti Julit köszöntjük

"Semmi nem megy szomorú, elernyedt, majd csak lesz hangulatban. Ha valamit csinálok, teljes lényemet adom, velem a tudatom, testem – s lelkem. Maximalista vagyok, és legtöbbször elégedetlen önmagammal" - mondja Básti Juli. A színésznő augusztus 10.-én ünnepli születésnapját. A Színház.hu összeállításával köszönti, melyben az ő szavaival idézi meg eddigi pályáját. Cikkünkben szó esik szerelemről, csendszünetről, intőről, pezsgőről, tengerről is, maximálisan sok idézettel és fotóval.

A legelső emlék: "A legelső emlékem? – kérdez vissza elgondolkodva - hogy fekszem a kiságyamban, és cumisüvegből szívom a Zamaco-t. Állítólag akkor még csak néhány hónapos voltam. Úgy szerettem elaludni, hogy felgyűrtem a karomon a ruhát, a hideg párnára tettem a karom, és úgy ittam a tápszert. Olyasmi volt, mint ma az Ovomaltine, azt adták, amikor anyám már nem tudott szoptatni. A másik, valamivel későbbi emlékem, hogy kétségbeesetten mászok ki a konyhába a nagyszobából, ahol egyedül hagytak. Valahogy átevickéltem a rácson. Ezek nagyon korai emlékek, talán azért épp ezek maradtak meg mégis bennem, mert az egyik nagyon jó volt, a másik pedig nagyon félelmetes. Ezért is akartam mindenáron kijutni a konyhába.”

Gyerekkor: Ám ez megint olyan, hogy kit érdekel, kire tartozik, milyen volt a gyerekkorom? Igen, az ország egyik legnagyobb színésze volt az apám, ettől azonban én nem lettem boldog. Nekem nem színészfejedelemre lett volna szükségem, aki próbákra jár, előadásokra, forgatásokra, rádióba, hanem papára, aki megsimogat, vagy aki játszik velem, akihez odabújhatok. Rengeteg tisztázatlanság, kuszaság maradt bennem máig is feldolgozatlanul.

Csendszünet: A Hősök teréhez közel, a Délibáb utcában laktunk. Egy délutáni séta során előbb édesapámmal (Básti Lajos), majd édesanyámmal (Zolnay Zsuzsa) is készült fénykép, nyilván egymás kezébe adták a masinát. Mindketten nagyon elfoglaltak voltak, a vidéket is járták önálló estjeikkel. Amikor pedig otthon voltak, vagy szerepet tanultak, vagy pihentek. Egy május elsejei ünnep előtt napokon át, kora hajnaltól kezdve gyakorolt a felvonuláson részt vevő fúvószenekar. Apám nem sokáig bírta, kirohant hozzájuk az utcára: „Kérem, én egész éjjel dolgoztam, tízre megyek próbálni, maguk meg olyan zajt csapnak, hogy nem tudok tőle pihenni!” Ezután a zenekar többórás szünetet tartott…

A Cherbourgi esernyőkben, főiskolásként

Juli ellenőrzőjéből: "Az órán nem az anyagra koncentrál, hanem társait figyeli, ezért megintem".

Érettségi előtt, után: „Akkor éreztem magam először nőnek, amikor le akartam ugrani egy fiú bicikliről, de sajnos a vázra estem, amúgy lovaglóülésben. Ez most érthető így?"

"Érettségi után egy évig mindenfélét csináltam - és semmit. Akármibe belekaptam, nem érdekelt. Éreztem, gondoltam valamit, amit magam sem mertem megnevezni. Amikor tudatosodott bennem, jelentkeztem a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Felvettek.”

Az osztály: Básti Juli; Szirtes Gábor; A második sorban: Igó Éva; Sándor Erzsi; Póka Éva; Major Tamás; Herczeg Csilla; Kassai Károly; Bezerédi Zoltán; A harmadik sorban: Palkó László; Rosta Sándor

Kaposváron: "Anyám teljesen kétségbeesett. Rettegett, hogy majd vissza tudok-e jönni Pestre. Én meg tudtam, hogy majd úgyis visszajövök. Kaposváron minden nap külön történet volt. Rengeteget tájoltunk, a buszon könnyesre röhögtük magunkat, és éjjel-nappal próbáltunk. Volt, hogy hajnali négykor jutott valami az eszünkbe, hogy azt ki kellene próbálni, és mentünk a színpadra. Alig aludtunk, egyfolytában dolgoztunk".

Katona: “Engem Kaposvár után a Katona vonzott legjobban. Azok a darabok, azok az előadások, azok a partnerek, azok a rendezők. Lehet, hogy a csillogásra másutt több lehetőségem lett volna, a jobb színésszé váláshoz viszont itt volt, és számomra ez volt a döntő.”

Szirtes Ágival a Három nővérben

1982: „A „Kettévált mennyezet” című filmet Manilában is bemutatták , a Fülöp szigeteken. A repülőgépen első osztályon utaztam Franco Nero-val és Virna Lisi-vel. Nero borzalmasan viselkedett. Mindenkit ugráltatott, játszotta a nagymenőt és közben állandóan szívta a fogát. Virna Lisi meg tizenkétszer öltözött át az út alatt. Szobalánnyal utazott, akit óránként magához rendelt, eltűntek, majd a művésznő a legújabb toalettben visszalebegett a helyére. Én meg kölcsönkért ruhákban mentem, mert nekem magamnak nem volt olyan, amiben a manilai fesztiválon meg lehet volna hajolni. A mamám hívta fel Tordai Terit, aki azonnal segített. Örökké hálás leszek érte. És közben nem láttam a náthától. Érkezéskor figyelmeztettek, vigyázzak, mert a nap irgalmatlan azokkal szemben akik nem szoktak hozzá, de én azt gondoltam, ha már itt vagyok, csak kifekszem, hiszen mikor napozhatok otthon decemberben. Estére – nem túlzok – óriás vörös labdává duzzadt a fejem, és csak a lórúgás allergiainjekciótól lohadt le. Úgyhogy elfoglaltam magam. 

Aztán a színház is utazni kezdett. A Három nővérrel jártuk a világot".

Magánélet: "Az volt a szerencsém, hogy néhány rövid kapcsolat után újra szerelmes lettem, Puskás Tamásba, a mostani férjembe. Szóval nem mentem tönkre, de nem volt egyszerű. Elhatároztam, hogy soha többet nem megyek férjhez, és nincs több hazugság: csak olyan férfival élek, aki minden szempontból megfelel és nincs megalkuvás. Tamással 12 év után házasodtunk össze, akkor jöttek a gyerekek, amikor már nem volt zsákbamacska. Nekünk kikapcsolódás, ha otthon vagyunk, öröm a család."

Színészet: "A színészetben az a jó, hogy a fele elmélyülés, befelé figyelés. Hogy jó legyen valaki, ahhoz elég némi adottság, ügyesség, fogékonyság, és kicsi szerencsével karriert is lehet csinálni ennyiből. De ha ennél több akarsz lenni, egy picivel is, ahhoz a százszorosát kell adnod. Szenvedélyben, odaadásban, fegyelemben, koncentrációban, munkában. A különbség formálisan olykor alig vehető észre, a lényeget tekintve viszont ég és föld. Az egyik hatásos, a másik meg is tud érinteni. Hogy eljutok-e idáig, nem tudom, de hogy ezért igyekszem mindent megtenni, az biztos".

Sinkó László Übü, Básti Juli, mint Übü mama, Újlaki Dénes, mint Poszomány kapitány

"Megőrülnék, ha állandóan csak szépnek kellene mutatnom magam, mint ahogy abból is elegem volt amikor egymás után jöttek a ronda szerepek. A lelket kell nézni, a szépség mögötti csúnyaságot, és a csúnyaság mögötti szépséget. Ez a lényeg. Egy ronda virág is rengeteget adhat, ha mondjuk gyógyító erejű nedvei vannak, míg a csodálatosan szép is lehet mérgező. Szeretem kicsit megpiszkálni a dolgokat. Szeretem körbejárni, és nem azonnal elfogadni őket. Úgy van, az élet bonyolult, úgyhogy nincs idő unatkozni, munkára fel!"

"A színész számára kétségtelenül az a két legjobb dolog: megnevettetni a közönséget vagy megríkatni. Ez a kettő egyformán jó és egyformán nehéz. De az igaz, hogy a tragédia inkább megviseli az embert. Amikor a Nemzetiben A Macskaláponcímű darabot játszottam - öt évig volt műsoron és nagyon szerettem -, akkor annyit sírtam Hester szerepében, hogy másnapra mindig bedagadt a szemem... (…) A legnehezebb a premier volt. Már csak azért is, mert a kellékként szolgáló késből vérnek kellett volna jönnie, de nem jött. Akkor erősen elgondolkodtam azon, hogy a kellékest is megölöm. Őt igazából. De nem tettem, mert pontosan tudtam, hogy ebbe a gikszerbe ő lélekben úgyis belehal, anélkül, hogy én tettlegességre ragadtatnám magam. Ha néha történik is kisebb-nagyobb fennakadás, a színházban mégis az a legszebb, hogy valamennyien ugyanazért dolgozunk minden erőnkkel".

Básti Juli a Platonovban

1990: „(…) Amit például most elmondok magának két jelenés között, az öltözőben csevegés szintjén, az nem valószínű, hogy megállná a helyét nyomtatásban, egy interjú részeként. Ha már mondok valamit, akkor legalább én érezzem helyénvalónak, legalább én érezzem, hogy van értelme a dolognak, nem csak azt, hogy megjelent rólam egy cikk, és járt benne a szám. Ez nyilván az én lehetetlen természetemből adódik, a görcsösségemből, hisz még a leghétköznapibb helyzetben is alig vagyok képes egy normális, mondjuk utcai dumálgatásra. Hogy összefutva valakivel csacsogni kezdjek az időjárásról, a divatról vagy az árakról? Még társaságban sem.(…)

Milyenek a színészinterjúk, mondja meg! Van az úgynevezett amerikai stílusú, a tejszínhabos, rózsaszínű hercigeskedés, amitől öklendezik az ember, annyira hazug és émelyítő. A másik típus: a mély mondanivalójú, súlyos eszmefuttatás egy franciakrémes és egy málnaszörp között valamelyik kávéházban. Ez is rémséges. Vagy kezdjek el nyavalyogni? (…)

Tény, hogy hamar indulatba jövök, s olyankor csapkodok, ordibálok, elviselhetetlen vagyok, de haragot soha nem tartok. De hogy valakinek ártsak, arra képtelen lennék. Mondom, kizárólag magamnak. (…) És egyáltalán nem biztos, hogy azért lettem színész, hogy magamat megmutassam. Például talán azért, hogy szeressenek. (…) Nem állítottam, hogy okvetlenül! És nem akarok, de nem is tudok mézesmázos lenni. Ettől függetlenül igénylem a szeretetet. Lehet, hogy nem rí le rólam, de mégis. Aztán van bennem egy nagyon erős bizonyítási vágy is".

1995: „Nem próbáltam új darabot, mindössze ennyi történt. Meg kellett állnom, ha ideig-óráig is. Közben kissé átértékelődött bennem a világ, felerősödött: az ember élete többről szól, mint a színház. Ne nem mintha nem lenne számomra nagyon fontos. Jó, ha egy dolgot távolabbról is megszemlélhetünk, akár saját pályánkat is."

Ballantines, tengerpart, Dallas, szerelem:

Egy üveg Ballantines?

Néha kell, a pezsgőt jobban szeretem.

Tengerpart?

Érzelmi kapcsolatom van atengerrel, csodálom a kimozdíthatatlanságát,  az erejét, a máltóságát.. Nyáron Görögországban, hatodmagammal – fiaimmal, párommal, barátainkkal- beúsztunk egy közeli, majd másfél ezer méterre fekvő kis szigetre. Láncban –összekapaszkodva araszoltunk előre. Majd belehaltam, féltem,  szenvedtem, de megcsináltam! Megcsináltuk!

Dallas sorozat?

Jaj

Féltékenység?

Tragédia

Szerelem?

Jár az embernek – alanyi jogon, haha! Ajándék, szükségszerű rossz.

Család?

Nem szabad egyedül élni.

Színpad?

Az „igazi”, ott lehetek a legtöbb. Ahány új szerep, megannyi kétkedés, gyötrődés önmagamban. Az elszaladt évek,  megélt győzelmek sem adnak holnapra szabadjegyet a sikerhez. A felelősség mindig a batyuban marad.. és egyre nehezebb.

1999: Ezen a pályán olykor a siker mögött is felgyülemlenek az elégedetélenségek, elbizonytalanodások, olykor a karrier mögött is megannyi csalódás. Egyébként – a sikeres pálya mellett- mindig fontosnak tartottam  a családot, a kiegyensúlyozott magánéletet. Hajdanán, tizenhat éves kamaszlányként, amikor még csak álmodoztam az életről, egyszerre képzeltem magam háromgyerekes anyának és pompázatos ruhákban parádézó színésznőnek.

A Macskalápon című előadásban

2004: "Fiatalon jó volt vadnak, nyersnek lenni".

2007, Nők Lapja fotózás kapcsán: "A fényképezés másnapján a Nemzeti Színház öltözőjében találkozunk Básti Julival. Előadás közben van egy fél órája, amikor nincs a színpadon. Amikor először találkoztunk, a Katona József Színház öltözőjében, valóban félelmetesnek tűnt számomra. Feszültnek éreztem, bizalmatlannak, gyanakvónak, mint aki igazából nem is döntötte el, hogy akarja-e egyáltalán azt az interjút. Kérdéseimre kimérten és távolságtartással válaszolt. Néhányszor sikerült megnevettetnem valamely idétlen poénnal, és ezzel talán sikerült kicsit megenyhítenem, de addigra vége lett az interjúnak. Legközelebb a Játékszín folyosóján beszélgettünk próba közben. Meglehetősen zaklatott volt a helyzet: időnként szólították, bement a színpadra, aztán kijött, és folytattuk, ahol abbahagytuk. Egyéb szabadideje nem lévén néhány hónappal volt a harmadik gyerek, Dávid születése után választottuk ezt a fura megoldást, és bár roppant érdekes volt érzékelni hevességét, szenvedélyességét, kétségbeesését, hangulatainak szívkápráztató változékonyságát, de tartok tőle, a személyes élményem nagyobb maradt, mint ami ebből a cikkbe bekerült. Pár éve egy pasaréti presszóban találkoztunk. Egy méltóságteljes, megállapodott hölgy jött, azon embernek a tartásával, magabiztosságával, aki zsigereiben érzi, és sugározza, hogy sikerült a helyét megtalálnia a világban.

Ebből azonban az írás csak keveset adhatott vissza, ugyanis e béke és nyugalom abból is adódhatott, hogy a tervek szerint rögtön a beszélgetés után indultak a nagy családi nyaralásra. Most pedig? Kicsapódik az ajtó, és beviharzik az öltözőbe. Akkor most tudunk beszélni, mert van egy kis időm a következő jelenetig!nyomatékosítja a helyzetet. Szavai kedvesek, szinte barátiak, mozdulatai feszülten visszafogottak, szemei szenvedélyesen vibrálnak. Melyik is ő mindebből? Vagy melyik fejezi ki leginkább a pillanatnyi állapotát? Básti Juli esetében úgy érzem, értelmetlen a felvetés. Ő egyszerre, egyidejűleg, egyazon pillanatban mindegyik. Ez adja személyének, művészetének rendkívüliségét, intenzitását, varázsát. Ez a hihetetlen dimenzionáltság, sokrétűség, összetettség. Amit most, ebben az izgalmasan szorongató helyzetben fogalmazok magamnak úgy, hogy talán maga a nőiség. Lényege, tartalma, csodája. És miközben ezt elmakogom neki, szívből jövő, hangos kacaj tör fel belőle". (E sorok kiváló szerzője: Szegő András)

2008, a Férfi és a Nő című lemez turnéjáról: "Meg kell mondjam, amennyire örülök, annyira félek is. Húsz év telt el. Reszketek attól, hogy ilyen idős korunkban csupa olyan számot fogunk énekelni, ami fiataloknak való! Azért volt ez fantasztikusan erős, mert pontosan akkor énekeltük, amikor megtörténtek velünk azok a dolgok, amikről a dalok szólnak. Utólag beszélni ugyanarról, furcsa érzés". 

2010, az elcelebesedésről: "Katasztrofális, ami a sajtóban megy. Ezért nagyon sokan felelősek, akik ezeken a fórumokon dolgoznak. Szomorú, hogy errefelé torzul a munkánk és a hivatásunk. A kialakult helyzettel magunktól nem tudunk mit kezdeni, nem is nekünk kéne”.

2010, január, Neil Simon, A 88. utca foglyai apropóján: "Ha egyedül maradsz, akkor lehetséges, hogy elveszíted magadat, kicsúszik alólad a talaj, és nem vagy képes fönnmaradni, evickélni. De amíg van egy párod, amíg hiszel abban, hogy érdemes fölkelni, nem magadért, hanem őérte, és egymás kezét fogjátok, addig nem lehet kételkedni semmiben. Az utcánkban lakik egy néni és egy bácsi, szerintem legalább kilencven évesek mind a ketten. Mindig együtt mennek mindenhová, gyalog járnak vásárolni a térre. De a bácsi már nem mindig tud menni, ilyenkor a néni egyedül viszi haza a cuccokat. A múltkor mondtam neki, hogy fölviszem autóval a kapuig. Elvettem tőle a szatyrokat és lerogytam, szerintem tizenöt kilónyit cipelt. És vitte, kipirult arccal, folyt róla a víz, vitte az öregnek haza. Ez nagyon szép. Nagyon jó egymásért élni. Én is így szeretném".

2010 december: "Igen, jó ez így, ahogy most van."

Forrás: Képes Európa, Családilap.hu, Fidelio, Velvet.hu, Nők Lapja, Anyák Lapja, Taps