Szakvéleményre vár Stohl - a szabadsága a tét

Sajtóértesülések szerint a színész okozta baleset sérültjénél, Pali bácsinál nem állapított meg maradandó egészségkárosodást az igazságügyi orvos szakértő, így Stohl a korábbinál jóval enyhébb ítéletre számíthat.

Az első fokú eljárás során a bíróság által kirendelt orvosszakértő véleménye alapján az eljáró Budakörnyéki Bíróság elfogadta, hogy a baleset során az egyik vétlen autóban ülő idős férfi, a 78 éves Kaincz Pál enyhe fokú maradandó sérülést szenvedett. Ennek a minősítésnek is szerepe volt abban, hogy a színésszel szemben megszületett a 2 év 4 hónapi letöltendő szabadságvesztésről szóló ítélet. 

"Miután átvettem Stohl András védelmét, természetesen átnéztem az ügy iratait és az orvosszakértői véleményben több önellentmondást és ellentmondást is találtam, s úgy véltem, ez a szakvélemény nem elég kompetens, már csak azért sem, mert a vizsgálati módszerek is kérdéseket vetettek fel" - nyilatkozta a Népszavának Stohl András védője, Ruttner György ügyvéd. A védő emiatt fölkért egy másik orvosszakértőt, aki egy szakorvosokból álló csapatot állított fel, amelyet a másodfokú tárgyaláson a Pest megyei Bíróság be is vont az jogi eljárásba. A védő által felkért orvosszakértő véleménye szerint a vizsgálatok, a rendelkezésre álló leletek alapján, nem állapítható meg, hogy a sértett maradandó fogyatékosságot szenvedett volna. A tárgyaláson a bíróság egyidejűleg meghallgatta mindkét orvosszakértőt. Az órákig elhúzódó "szembesítésen" mindkét szakértő fenntartotta saját álláspontját.

stohl_egyszerelunk

A Nemzeti Színház színászei az Egyszer élünk című előadásban

A történtek után azonban újra megvizsgálták Kaincz Pált. "A hétfői igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint nincs maradandó egészségkárosodása" - írta kiszivárogtatott információkra hivatkozva a Blikk és a Bors. Biztosat, csak akkor lehet majd tudni, ha elkészül a Budapesti Igazságügyi Orvosszakértői Intézet szakvéleménye a nyári itélkezési szünet leteltével, a szeptember 6-án folytatódó másodfokú tárgyalásig.

A tét tehát Stohl szabadsága. Ha azt állapítják meg, hogy az ittasan okozott baleset maradandó sérüléssel járt, akkor a büntetési tétel 5 évig terjedő szabadságvesztés is lehet, ebből első fokon 2 év 4 hónapot ki is szabott a bíróság, ha viszont ez nem állapítható meg, akkor a másodfokú bíróságon módosulhat a vád. Ez pedig azt jelenti, hogy a színész terhére "csak" súlyos testi sérülést okozó ittas vezetés róható fel, s ezért 3 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A hazai bírói gyakorlat azt mutatja, hogy általában ezt az enyhébb fokozatot többnyire nem letöltendő, hanem felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtja a bíróság.

A Színház.hu interjúját Stohl Andrással itt olvashatják.

 

Forrás: Bors, Blikk, hirado.hu, Népszava

süti beállítások módosítása