Az 1934 májusában alapított angliai Glyndebourne-i Operafesztivál rövid időn belül az európai műhelyek egyik rangos helyszínévé emelkedett, méltó versenytársa lett a Salzburgi és a Bayreuthi Ünnepi Játékoknak. Mozart operáit rendszeresen műsorra tűzik, idén a Don Giovannit adták elő.
Már a nyitány is magával ragadó volt, talán a más előadások visszafogottabb tempóival szemben tapasztalt rendkívül pergő dinamika miatt. Tény, hogy a historikus hangszereken játszó Felvilágosodás Korának Zenekara nagyszerű formában interpretált, és ez az egész produkcióra nézve érvényes maradt. Köszönhetően persze mindenekelőtt a kiváló dirigensi vénával megáldott 28 esztendős brit karmesternek, Robin Ticciatinak, akinek a lelkesedése szárnyakat adott a muzsikusoknak. Ez a jövőre nézve is megnyugtató lehet, hiszen 2014-től ő lesz a fesztivált jelenleg művészileg igazgató Vladimir Jurowski utóda.
Jelenet (fotó: Robbie Jack)
A Don Giovannit a dél-afrikai születésű, színészből színházi, majd operarendezővé avanzsált angol Jonathan Kent rendezte, aki 2003-ban a Santa Fe-i Operában próbálkozott először operával. Janácek Katja Kabanováját vitte színre és miután a debütálása pompásan sikerült, következett Mozart Lucio Sillája és Thomas Adés The Tempest (A vihar) című, a Shakespeare-színdarab nyomán Meredith Oakes librettójára komponált operájának amerikai premierje. Később színpadra állította a Figaro házasságát, a Covent Gardenben a Toscát, és Richard Strauss Elektráját a Mariinsky színházban. Tavaly kérték fel a Don Giovanni megrendezésére Glyndebourne-ban, a mostani produkció tehát a 2010-es előadás felfrissített verziója volt.
Lucas Meachem (Don Giovanni) és Marita Solberg (Zerlina)
(fotó: Robbie Jack)
Kent koncepciójában leginkább a cselekmény amúgy valóban kegyetlen jeleneteinek horrorisztikus ábrázolása a vitatható. Például a kormányzó meggyilkolásának színpadi megvalósítása, már az opera elején, amit Lucas Meachem amerikai baritonista kifejezetten naturalisztikusan "teljesített", tőrének számtalan döfésével ugyanis szinte lekaszabolta a palotában leánya kiáltozására megjelenő idős embert. De ide kell sorolni azt is, amikor később, a Donna Anna-Don Ottavio jelenethez elrettentésül behozták a színre a felravatalozott holttestet, vagy még inkább azt, amikor a már félig elenyészett holttest sokkolóan feltámadt a temetői képben. Kent ráadásul a pokolra távozott főhőst is újra megjelenteti az opera legvégén. Ki tudja, hogy vajon miért?
David Soar (Masetto) és Marita Solberg (Zerlina) (fotó: Robbie Jack)
Aligha magyarázható az is, hogy miért gyújt rá a cselekmény közben egy cigarettára Don Giovanni, sőt Donna Elvira is, az viszont szellemes, amikor az esküvői jelenetben Zerlináékat Polaroid fényképezőgéppel fotózzák. Az pedig még inkább, amikor az első felvonás fináléjának kavalkádjában Don Giovanni a bosszúra éhező hármas (Donna Anna, Donna Elvira, Don Ottavio) egyikének a kezéből kikapja a korábban levett álarcot és gyorsan a saját szemére rakja, hogy így már mint "láthatatlan" menekülhessen. Feltűnt egy rendezői felirat is, amely arra figyelmeztette a nézőket, hogy senki ne ijedjen meg az operában alkalmazott különösen erős hangi és fényeffektusok miatt. Ez azonban olyan volt, mintha például Verdi Don Carlos című operájának börtönjelenete előtt kivetítenék nagy betűkkel: "vigyázat, itt nemsokára eldördül egy fegyver!"
Matthew Rose (Leporello) és Lucas Meachem (Don Giovanni)
(fotó: Robbie Jack)
A legtöbb operaház az opera prágai verzióját adja elő, most azonban a ritkábban hallható bécsi változatot vitték színre, benne a második felvonás Zerlina-Leporello kettősével, az úgynevezett "borotvás duettel". "Talán a szadisztikus ábrázolás lehetősége miatt..." Talán éppen az újabb szadisztikus ábrázolás lehetősége miatt (?), hiszen ebben a jelenetben Zerlina egy éles borotvapengével a kezében azzal fenyegeti a többiek által fellógatott, magatehetetlen Leporellót, hogy kasztrálja, miután kiderült, hogy nem csak Don Giovanni, de a szolgálója is bohócot csinált mindenkiből. Csak sajnálni lehetett, hogy ennek a zeneileg nem eléggé izgalmas, ráadásul hosszú jelenetnek a beemelése miatt maradt el Don Ottavio "Il mio tesoro" kezdetű második áriája, pedig a "Dalla sua pace"-t kifejezetten jó énektechnikával, vérbeli Mozart-stílusban interpretálta a szép lírai tenorral rendelkező angol Toby Spence.
Miah Persson (Donna Elvira) (fotó: Robbie Jack)
A fiatal énekes csapat másik erőssége a brit operabarátok kedvencének mondható angol Matthew Rose basszista volt Leporellóként. Rose remekül érezte magát a szerepben, ha kellett komédiázott vagy éppen keménykedett Masettóval szemben, ami két métert is közelítő, robusztus termetével nyilván nem eshetett nehezére. A mostanában megszokottá lett soknemzetiségű gárdából Albina Shagimuratova orosz koloratúrszoprán is meggyőzött kiváló énekesi képességeiről Donna Anna szerepében, csakúgy, mint a szólisták között legnagyobb névnek számító, már negyvenes éveiben járó, de még mindig vonzó svéd Miah Persson Donna Elviraként. A dél-koreai In-Sung Sim (Kormányzó) kormos basszusa is jól illeszkedett a társulatba. Kevésbé tetszett viszont a Zerlina-Masetto páros produkciója, mert sem a kellemes hangú norvég szoprán, Marita Solberg, sem a bumfordi parasztlegény szerepében fellépő angol baritonista, David Soar nem tudott igazi ízt csempészni az alakításába.
***
Pár nappal később, a BBC promenád-hangversenysorozatában, az 5500 fős londoni Royal Albert Hall koncert-, vagy másként nevezve oratóriumszerű előadásában eredeti, francia nyelvű változatban hangzott el Rossini utolsó operája, a Tell Vilmos. Az erre az estére Londonba importált római Santa Cecilia Akadémia Zenekarát és Énekkarát a Covent Garden Operát igazgató Antonio Pappano biztos kézzel dirigálta. Ráadásul - zenekari árok nem lévén - ezúttal vezénylési stílusa és mindenre kiterjedő aprólékos figyelme is jól nyomon követhető volt. Az operát a Pappano irányította nemzetközi gárda egyébként másutt is előadta, és az élő koncertek legjobb részleteiből CD is készült. (Hogy Rossini - és persze Bellini és Donizetti - zsenialitása nélkül talán soha nem született volna meg Verdi géniusza, az a Tell Vilmos hallgatása közben is tetten érhető. Persze az is igaz, hogy a jellemábrázolás drámaiságában Verdi mindhárom előfutárral szemben messze tovább lépett.)
Michele Pertusi (Tell Vilmos) és John Osborn (Arnold) (fotó: Chris Christodoulou)
Antonio Pappano (fotó: Chris Christodoulou)
A produkció erősségét két énekesi teljesítmény adta. Mindenekelőtt a Pappano által felfedezett amerikai tenorista, John Osborn hangi alakítása, aki éneklésének sokféle színével jelmez nélkül is abszolút hitelesen tudta megidézni Arnold alakját. Ráadásul a magas hangokkal megspékelt, rendkívül nehéz bravúráriát is meggyőzően, végig jó diszpozícióban tolmácsolta.
Mellette Mathilde szerepében Malin Byström svéd szoprán nyújtott kiemelkedőt, gyönyörű hangjának és kiváló énektechnikájának köszönhetően.
Tell Vilmosként viszont a MET több produkciójában is jeleskedő olasz basszista, Michele Pertusi alakítása már kevésbé volt magával ragadó. Igaz, ebben egy kicsit talán a zeneszerző is ludas, aki operájának címszerepében nem ad igazi lehetőséget az énekesnek arra, hogy főszereplőhöz méltóan, a többiek fölé magasodó produkciót nyújthasson.
Az opera egy kisebb szerepében (Fürst Walter) ugyanakkor feltűnt a glyndebourne-i Don Giovanniban is fellépő Matthew Rose erőteljes basszusa.
Lindner András
(Glyndebourne és London)
2011. július 12., Glyndebourne Operafesztivál
Mozart:
Don Giovanni
Szereplők:
Kormányzó - In-Sung Sim
Donna Anna - Albina Shagimuratova
Don Ottavio - Toby Spence
Don Giovanni - Lucas Meachem
Leporello - Matthew Rose
Donna Elvira - Miah Persson
Zerlina - Marita Solberg
Masetto - David Soar
Km.: A Felvilágosodás Korának Zenekara (Orchestra of the Age of Enlightenment) és a „Glyndebourne Kórus"
Díszlet: Paul Brown
Világítás: Mark Henderson
Vezényel: Robin Ticciati
Rendező: Jonathan Kent
2011. július 16. London, Royal Albert Hall
Rossini:
TELL VILMOS
Koncertszerű előadás
Szereplők:
Michele Pertusi - Tell Vilmos
John Osborn - Arnold
Malyn Byström - Mathilde
Matthew Rose - Walter Furst
Frédéric Caton - Melchthal
Elena Xanthoudakis - Jemmy
Nicolas Courjal - Gesler
Carlo Bosi - Rodolphe
Celso Albelo - Ruodi
Mark Stone - Leuthold
Patricia Bardon - Hedvig
Davide Malvestio - vadász
Km.: a római Santa Cecilia Akadémia zenekara és kórusa
Vezényel: Antonio Pappano
