„A fiú a tükörből avagy rekviem a gyerekkorért”

„Tényleg van ilyen? Van olyan gyerek, aki minden nyomorúságot túlél?” – kérdezi a nézőktől a darabbeli Író. Szeptember 17-től a Thália Színház Új Stúdiójában kaphatnak választ erre a kérdésre (is) a budapesti nézők. A fiú a tükörből című előadással a tavasszal alakult Spirit Színház országos körút keretében kampányol, azért, hogy a családon belüli erőszak egyre kevésbé legyen szégyellnivaló titok. A Paulinyi Tamás: Bólébál c. kisregényéből színpadra adaptált két részes mű szereplői, az egyazon figurát alakító Makranczi Zalán és Perjés János árul el többet a vállalkozásról és a darabról.

Mi volt előbb? A regény adaptációjának ötlete vagy a célkitűzés és ahhoz kerestetek darabot?

P.J.: A regény egy Irodalmi díjas, néhány éve megjelent mű. Egy önéletrajzi történet, melynek nagy részét a gyerekkorban átélt leginkább verbális erőszak, a művész anya alkoholfüggősége, a szándékos lelki terror elszenvedésének eseményei adják. Aztán ahogy nő a gyerek és megtanulja kezelni a helyzeteket, egyre nagyobb ugrásokat teszünk az időben, de az alapszituáció végig megmarad. Mindez a ’60-as,’70-es évek KISZ táboros hangulatában. Remek stílusú regény, sajnáltam, hogy egy szűk kör ismeri csak. Így vetődött fel az adaptáció ötlete, amit az év elejére elkészítettem. A kampány terve a májusi előbemutató sikere után körvonalazódott.

M.Z.: Ezzel a szövegkönyv változattal keresett meg János és a darab rendezője Bodor Böbe. Nagyon sokat beszélgettünk, olvastuk és alakítottuk az anyagot közösen, amíg elnyerte végső formáját, hiszen egy figurát játszunk ketten. Miközben megelevenítjük a család többi tagját, néha még a kutyát is…kristálytisztán érthető viszonyokat kell megmutatnunk.

Tavaly tíz bemutatód volt. Miért vállaltad el számodra ismeretlen emberekkel, egy új társulás keretében a szerepet?

M.Z.: Mindig szerettem a kihívásokat. Megakadályozzák az emberi életkor előre haladtával növekvő fásultságot. A viccet félretéve: Megtetszett az alapmű.

Különös szerkezetű lett tehát a színpadi játék. Egy lélek két testben. Hogy képzeljük ezt el?

P.J.: Én az Írót, a jelenkori Tamást játszom, aki a családtagok elhunytával visszatér abba a házba, ahol gyerekkorát töltötte. Azzal az elhatározással, hogy „leszámol múltjával” és az árnyakon átlépve új életet kezd. Elmeséli a hat éves korától átélt tragikus történeteket, amik életre kelnek. Megelevenedik gyerekkori önmaga és a szituációk egy időugrással jelen idejűvé válnak. A mindenkori Tamást játssza Zalán, hat éves korától harminchat évesig. A történetek újra élve és újra értelmezve néha a könnyekig viccesek, ám rendszerint sírásba torkollnak. A néző egy lelki hullámvasúton ül. Természetesen az emlékező Író egyre inkább belevonódik a régi helyzetekbe, míg eljön az a pont, hogy „szóba áll egykori önmagával”. Azt hiszem a saját magunkkal való szembenézés az alapja a múlt feldolgozásának.

Hozott-e új kihívást az, hogy mindössze kétszereplős a darab?

M.Z.: Persze. Ezt azt jelenti egy színésznek, hogy két órán keresztül másképp kell, beosztania az energiáit. Az első pillanatban megrettentem, hogy miként fogjuk két órán keresztül lekötni a nézőket, ez az aggodalmam mára elszállt. Tapintani lehet a levegőt az előadás alatt.

Az évad végi bemutató után a Te javaslatodra más címmel játsszátok tovább a darabot. Miért gondoltál a címváltoztatásra?

M.Z.: Azért mert szerintem félrevitte a nézőket. A „Családi pokol” egy stagnáló borzalmas élethelyzetet sejtet. Pedig ezt inkább egy folyamat és ráismerések sorozata. Már másképp ül be a néző. „A fiú a tükörből” bár kevésbé bulváros, de talányosabb és megfelel a két test egy lélek megoldásnak. Az alcím pedig: „Rekviem a gyerekkorért” magáért beszél.

A darabbal országos kampányba kezdtetek "Színházzal a családon belüli erőszak ellen" szlogennel. Van személyes motivációd a témában?

M.Z.: Mindenkinek van sajnos, közvetlenül, vagy közvetetten. Amit pedig erről a témáról gondolok, reményeim szerint benne is van az előadásban, úgyhogy erről külön nem beszélnék. Jöjjenek és nézzék meg!

Feladata egy színésznek társadalmi problémák mellé állni vagy ez egy kivételes helyzet, amikor megteszed?

M.Z. A művészetnek az is a dolga, hogy reagáljon az aktuális korra. E nélkül csak a szépelgés és a póz marad. Megúszó bajnokság, könnyebbik út és "hiányzik az összhangzó értelem"! Nem tudok gondolkodás nélkül élni. Bár sokan elvárnák tőlünk...Mindig harcolni fogok azért, hogy a nézőket is gondolkodásra késztessem. Ez sokszor nem egyszerű.

Milyen eszközeitek vannak ahhoz, hogy sikeres legyen az üzenet átvitele?

P.J.: A legfontosabb a nyilvánosság. Hogy meg tudjuk szólítani először azokat a szervezeteket, akik tudnak az aktuális problémákról és azokat a szerveket, akik tudnak cselekedni. Ezek után várható csak el, hogy az érintettek kimerészkedjenek és meggyőződhessenek arról, hogy a titkuk nem szégyellni való. Nagyon fontos ezért a vidéki színházak, befogadó helyek szándéka is. Ha teret kapunk arra, hogy minél több helyre eljusson a darab, bízom benne, hogy az üzenet is át tudja törni a hallgatás falát. Sok erőt és energiát áldozunk arra, hogy ez megtörténjen.

Mennyiben más egy utazó társulattal dolgozni, mint a természetszerűen nagyüzemként működő Nemzeti Színházban?

M.Z.: Kiderül, ha utazunk. Még nem tudom. Biztos jó. Petőfinek is bejött!

Családon belüli erőszak - hiszel benne, hogy az előadásotok hatására a nézők esetleg átértékelik addigi életüket?

M.Z.: Nem. Abban viszont szeretnék hinni, hogy elgondolkodnak.

P.J.: Én abban hiszek, hogy segítünk megtalálni azokat a kapaszkodókat, melyekkel megváltozhat az életük.

A FIÚ A TÜKÖRBŐL

Hangfelvéteről közreműködik: Venczel Vera, Papadimitriu Athina 

Zenei vezető: Kutik Rezső, Bori Tamás 

Színpadra alkalmazta: Perjés János

Zene: Quimby

Jelmez: Mohácsi Nóra

Szereposztás:

Tamás 1. Makranczi Zalán

Tamás 2. Perjés János

Előadások időpontja és helyszíne:

2011 augusztus 25. (csütörtök) 19:00 - Balatonfüred Kisfaludy Színház, Vaszary Villa 

2011 szeptember 17. (szombat) 19:30 - Thália Színház, Új Stúdió

2011 szeptember 18. (vasárnap) 19:30