Felgyorsul a Merlin Színház Átrium moziba való költöztetésének folyamata: a főpolgármesteri kabinet csütörtöki ülésén elvi döntés született arról, hogy dolgozni kezdenek ezen a megoldáson, így a Merlin az eddig tervezettnél korábban elkezdhetné a munkát az új helyszínen - közölte Csomós Miklós főpolgármester-helyettes, hozzátéve, hogy a volt Mikroszkóp Színpad ügyében még nem született végleges döntés, de január elejére szeretnék megoldani a helyzetet.
Ha kiderül, hogy "előnytelen a dolog", más megoldásra van szükség
"Az előzetes tervek szerint a Merlint január elsejére szerettük volna átköltöztetni az új helyszínre, most arról döntöttünk, hogy ezt az időpontot előbbre hozhatjuk" - mondta pénteken a kultúráért felelős főpolgármester-helyettes. Mint megjegyezte, konkrétumokról még nem számolhat be, mivel tisztázásra vár még számos részlet, például a jogi, a műszaki, a bérleti díjjal, a kulturális tartalommal kapcsolatos kérdések. Kitért arra: ha a tárgyalásokon kiderül, hogy valamelyik fél, a Merlin vagy a Fővárosi Önkormányzat szempontjából előnytelen a dolog, akkor más megoldásra van szükség. "Szeretnénk, hogyha minél előbb és sikeresen megoldódna ez a kérdés, erre törekszik mind a két fél" - hangsúlyozta Csomós Miklós.
Eleinte a Merlin és az Átrium mozi párhuzamosan működne
Magács László, a Merlin Színház igazgatója elmondta, hogy szerződésük márciusban jár le a Gerlóczy utcai épületben. Az új helyszínnel kapcsolatos elképzeléseiről szólva megjegyezte: kezdetben - amikor a Merlin és az Átrium mozi párhuzamosan működne - az Átriumban kávézót alakítanának ki és némafilmeket vetítenének zenei kísérettel, különböző zenészekkel, különböző formációkkal. A későbbiekben az egykori mozi filmvetítésnek, színháznak, művészi kísérletezésnek egyaránt helyet adó összművészeti szintérré válna.
"A helyzet nem könnyű" a Mikroszkóp esetében
Csomós Miklós tájékoztatása szerint nincs még végleges döntés a Mikroszkóp Színpaddal kapcsolatban. Mint felidézte, a hasznosítási pályázatra nem volt érdeklődő. A legvalószínűbb lehetőségként a Thália Színházhoz való csatolást említette, de - mint mondta - más lehetőséget is megvizsgálnak, akár más színházról is szó lehet. "Ez attól függ, hogy ki tudja valamilyen funkcióval, lehetőség szerintszínházi, kulturális funkcióval úgy kihasználni, hogy az a városnak jó legyen" - tette hozzá.
"A helyzet nem könnyű, mert nincs túl nagy érdeklődés" - mondta a főpolgármester-helyettes, hozzáfűzve, hogy a helyzetet legkésőbb jövő év elejéig meg szeretnék oldani.