Koltay: messze enyém volt a legjobb pályázat

Koltay Gábor szerint övé volt a legjobb pályázat a József Attila Színház igazgatói posztjára, de voltak akik azon dolgoztak, hogy hogyan lehetne őt ellehetetleníteni. Lapszemle.

A Népszavának arról számolt be, kutatja ennek az okát. “Az lehet, hogy valami előkészített mechanizmusba, vagy fölépítendő struktúrába nem illett bele az én felkérésem. És innentől kezdve azon dolgoztak, hogy hogyan lehetne ellehetetleníteni. De egy biztos, én a Tarlós Pistának a kérését halál komolyan vettem, hosszasan beszélgettem vele. Ő egy nagyon komoly színházat akart, társulatosat” – mondta Koltay Gábor, aki közölte, két hónapra nem ment volna tűzoltónak a színházba.

koltay-gabor

“Azt tudtam, hogy nekem kell a legjobb pályázatot írni, ebben nem is volt hiba, mert az volt a legjobb. De ez a mai világban nem biztos, hogy perdöntő” - nyilatkozta. Úgy fogalmazott, elmondták a szakmai zsűriben, hogy az övé a legjobb pályázat: “A beszélgetésen ez elhangzott. Ők ugyan nem beszélhetnek erről, de én szabad ember vagyok, én beszélhetek. Az én személyes meghallgatásomon ezt egyenként elmondták a szakmai emberek”.

Majd hozzátette: “A folyosói pletykákból úgy tudom, nem volt kérdés, hogy messze enyém a legjobb pályázat. Társulatos formában képzeltem el a színházat, úgy, ahogy elkezdtem. Aztán, hogy ki milyen instrukciót, hogy kapott, a vita hogyan alakult, arról nekem fogalmam sincsen. De, hogy nyolc-tíz percig volt bent a másik három jelölt, én pedig ötven percig, abból sok mindent lehet érezni, tudni”.

 

A felvetésre, hogy esetében is rögtön azt mondták: politikai kinevezett, előre le van vajazva minden és hogy mindig annak felel meg, aki éppen hatalmon van, azt felelte: “Mindig ezt mondják. Én 18 évig mégiscsak színházvezető voltam. A szocializmusban, a rendszerváltás után, Demszky alatt. (…) De hát, látja, hogy ez nem teljesen így van”.

 

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK:

KOLTAY GÁBOR BARÁTI LEVELE NEMCSÁK KÁROLYHOZ

A Színház.hu interjúja Koltay Gáborral menesztése előtt:

A sokszínűség embere

A Színház.hu interjúja Koltay Gáborral menesztése után:

Játszani is engedd - Beszélgetés Koltay Gáborral

süti beállítások módosítása