Pályázat fiatal kritikusoknak

Fiatal kritikusoknak nyújt képzési programot a Jardin d'Europe.

Fiatal kritikusok képzési programja

“Critical Endeavour”

a Jardin d'Europe című,

az Európai Közösség Kultúra 2007-2013 keretprogramja által támogatott, 5 éves program keretében


Miről szól a program?

A program célja, hogy segítse egy új kritikus-nemzedék kialakulását, valamint hogy nyilvánosságot biztosítson a Prix Jardin d'Europe-nak, azaz a projekt által alapított kortárstánc produkciós díjnak. 2011-ben a 4Culture (művészeti vezető: Andreea Capitanescu) által megrendezett “eXplore dance festival” programsorozatához kapcsolódik a szeminárium, melyen a Jardin d’Europe 10 társszervező országából 1-1 fiatal kritikus vesz részt. A műhelymunka során a résztvevők egy meghívott, gyakorlott kritikus irányításával dolgoznak. A szeminárium során a kritikusok a fesztiválon bemutatott darabokról írnak kritikákat, az írásokból a program honlapján jelenik meg válogatás, valamint minden kritikus hazai lapban publikálja a tapasztalatait. A szeminárium munkanyelve az angol.

Kiknek szól a program?

A “Critical Endeavour” kritikus-szemináriumra olyan – angolul jól író és beszélő – fiatal, kritikusi tapasztalattal bíró jelentkezőket várunk, akik tájékozottak a magyar és nemzetközi kortárstánc életben, ismerősek a tánc és performansz történet és elmélet terén, valamint van élő kapcsolatuk legalább egy hazai szakmai lappal. A jelentkező részvétele esetén vállalja a nemzetközi műhelymunkában való részvételt, a programról szóló hazai publikáció megjelenését és egy beszámoló megírását.

Mit nyújt a program?

A szeminárium 2011. október 6-16. között lesz Bukarestben. A szervezők fizetik minden résztvevő utazási és szállásköltségét, valamint 20 EUR napidíjat is. A programon a részvétel ingyenes.

Hogyan lehet jelentkezni?

A következő anyagokat kell email-en a Műhely Alapítványhoz a jardin.budapest@gmail.com címre eljuttatni:

-       angol nyelvű részletes szakmai CV

-       angol nyelvű motivációs levél

-       egy magyar nyelvű, már publikált kritika valamint ennek angol nyelvű fordítása.

Jelentkezési határidő: 2011. szeptember 12.

A Műhely Alapítvány maximum 3 jelentkezőt javasol a részvételre, a végső döntést a program szervezői hozzák meg. Döntés várható határideje: 2011. szeptember 20.

Bővebb információ: Műhely Alapítvány +361/456 2045, +361/456 2052

jardin.budapest@gmail.com, www.wsf.hu, www.jardindeurope.eu

 

A 2008. év résztvevőjének, Juhász Dórának a beszámolója az Ellenfény 2008/7-8. számában olvasható. „Nem uborka-szezon” címmel.

A 2009. évi résztvevő, Szoboszlai Annamária beszámolója a Színház 2010/3. számában olvasható „Megértő terelgetés” címmel.

A 2010. évi résztvevő, Gálla Nóra beszámolója az Ellenfény online oldalán olvasható „Határfeszegetők” címmel.

További egy alkalommal fogjuk kiírni a pályázatot, az ötéves program utolsó szemináriuma 2012. július-augusztusban Bécsben (ImpulsTanz Festival) lesz.

süti beállítások módosítása