Szindbád nyomoz Tirpákiában és a nyíregyházi színházban

Az önálló színtársulat létrehozásának harmincadik évfordulóját ünnepli a 2011/2012-es évadban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, amely ebből az alkalomból saját készítésű, zenés bűnügyi komédiát "ajándékoz" közönségének.

Szindbád nyomoz Tirpákiában

Az Antal Balázs és Onder Csaba által írt darabot - amely nyáron még a Szindbád nyomoz Tirpákiában címet viselte - végül Tirpákia tündérkert néven mutatják be az évad első előadásaként. "Ez az ősbemutató rólunk szól, azokról, akik itt élünk, és természetesen a társulatról és a színházról" - mondta Tasnádi Csaba színigazgató a hétfői évadnyitó társulati ülésen.

tasnadiTasnádi Csaba

Vidéki színházak vezetői találkoznak, az új törvényekről lesz szó

Az igazgató kitért arra, hogy nem enyhültek a finanszírozási problémák az elmúlt évad óta, de - tette hozzá - a fenntartó megyei és városi önkormányzat továbbra is fontosnak tartja a nyíregyházi színház működtetését. Tasnádi Csaba szerint több kérdés vetődött fel az új színházi, valamint a formálódó munka törvénykönyvvel kapcsolatban, amely fő témaköre lesz a vidéki színházak vezetői számára szeptember 1-re összehívott beszélgetésnek.

A végéhez közelít  a 100 milliós felújítás 
Mint elhangzott, szeptember végéig befejeződik a színészház több mint 100 millió forint értékű felújítása, a lakásokat a színészek már majdnem teljesen birtokukba vették. A direktor kedvező jelnek értékelte az előadások iránti fokozódó érdeklődést, mivel eddig háromszáz bérlettel többet adott el a színház a tavalyi év hasonló időszakához képest.

nyszinhaz

Ősbemutatókra, és bábszínházi előadásokra is sor kerül
A 2011/2012-es nyíregyházi színházi évadban folytatódik a sikeres bábszínházi előadássorozat, a kisebbeket emellett Paul Maar Hoppládájával és Benedek Elek Magyar népmeséivel is várja a teátrum színtársulata. A tizenéves korosztály a Németh Ákos tollából származó A webáruház című ifjúsági drámát tekintheti meg Bodolay Géza rendezésében.
Az ősbemutatók sora a Tirpákia tündérkert című komédiával kezdődik, majd Mozart A varázsfuvola című operajátékával folytatódik. Utóbbi előadást "szentségtörő játéknak" nevezte Tasnádi Csaba, mivel - a színház adottságai és az anyagi lehetőségek miatt - a társulat tagjai csak a prózai szövegért fognak felelni. A közönség Carlo Goldoni A hazug című vígjátékát, Sütő András A szuzai menyegzőjét, valamint Arthur Miller Az ügynök halálát láthatja még a nagyszínpadi előadások között.
A Krúdy Kamara programján Szophoklész klasszikusa, az Antigoné, Tasnádi István Kokainfutára, valamint Örkény István Kulcskeresők című komédiája szerepel. Az iskolaszínházi előadások első darabjaként Moliére Tartuffe című vígjátékát tekinthetik meg a nebulók, Élő irodalom címmel pedig a teljes világirodalmat bemutató sorozatot indít a Móricz Zsigmond Színház.

Új tagok érkeznek
A nyíregyházi társulat egy része kicserélődött: Olt Tamás, Gáspár Tibor, Balog Gábor, Szalma Noémi, Antal Olga, Fazekas István kevesebbet fog játszani, új igazolásként viszont Nagy Fanni, Varga Balázs és Cserna Antal kezdheti meg a munkát a szabolcsi megyeszékhelyen.