Mi jön a József Attila Színházban?

A József Attila Színház tavaly repertoáron lévő előadásai közül négy-öt darab marad műsoron, a Turay Ida Színház és a soproni Petőfi Színház mellett több vidéki színház produkcióját, valamint táncelőadást is láthat a közönség az angyalföldi teátrumban, ahol tavaszra terveznek két saját bemutatót - erősítette meg a színház igazgatósága. Azt is közölték, hogy az eddigi társulat szinte minden tagját újra foglalkoztatják majd egyes produkciókban. Nemcsák Károly igazgató hozzátette, jelenleg szeretne az érdemi, művészi munkával foglalkozni, így egy ideig nem ad nyilatkozatot.

Ráksi Katalin, a Színházi Dolgozók Szakszervezetének ügyvezető titkára arról számolt be, hogy a törvény által előírt tárgyalások és egyeztetések a dolgozókkal és a szakszervezettel is lezajlottak a József Attila Színházban. Hétfőn délelőtt az igazgató és a csoportos létszámleépítéshez hívott ügyvéd tájékoztatót tartott a társulatnak, itt közölték, hogy a dolgozók szeptember 22-től folyamatosan megkapják felmondásukat, illetve új szerződéseiket.

A szakszervezet ügyvezető titkára kiemelte: a színház vezetése az egyeztetések során a legnagyobb körültekintéssel, a törvényi követelményeket betartva járt el, és a lehetőségekhez mérten megpróbál a legtöbbet nyújtatni a csoportos létszámleépítésben érintetteknek. Hangsúlyozta: szomorú és fájdalmas, hogy mások hibája miatt a dolgozók kerültek ilyen méltatlan helyzetbe.

jasz_sz
Emlékeztetett arra, hogy a fővárosi önkormányzat az adósságok rendezésére és a végkielégítések kifizetésére 393 millió forintot ígért a József Attila Színháznak, erről a közgyűlés augusztus végén dönt. Ráksi Katalin reményét fejezte ki, hogy ez az eset felhívja a mindenkori színházfenntartók figyelmét is arra: az ellenőrzések hiánya, az egyszemélyi felelős nem körültekintő gazdálkodása a jövőben ne a dolgozók kárára történjen.
Ráksi Katalin hangsúlyozta: ha valaki úgy érzi, hogy nem az őt megillető juttatást kapja az elbocsátáskor, segítséget kérhet a Színházi Dolgozók Szakszervezetétől, és jogászaik a nem szakszervezeti tagok térítésmentes jogi védelmét is ellátják.


Az igazgatóság közlése szerint október 1-jén mutatja be a József Attila Színház a Turay Ida Színház produkciójában készült előadást, Molnár Ferenc A doktor úr című vígjátékát; a darabban többek között Márton András, Piros Ildikó, Mikó István, Nemcsák Károly, Pásztor Erzsi, Magyar Tímea, Viczián Ottó és Benkő Péter szerepel, a játéktér és a rendezés Huszti Péter munkája.


Szintén a magánszínház produkciójában készült korábban Sarkadi Imre Elveszett paradicsom című drámájának előadása, ennek bemutatóját november 12-re tervezik. Ebben az előadásban az eddigi társulat néhány tagja is szerepel: a szereposztásban Koncz Gábor, Viczián Ottó, Bregyán Péter, Magyar Tímea, Tóth Judit, Schnell Ádám, Kocsis Judit, Márkó Eszter és Ömböli Pál neve szerepel, a játéktér és a rendezés Csiszár Imre munkája. A soproni színház két előadását is műsorra tűzik: Alekszej Arbuzov Kései találkozás című darabjának bemutatóját október 15-re tervezik, a Kerényi Imre által rendezett előadásban Piros Ildikó és Huszti Péter játszik.


Vajda Anikó-Németh Zoltán Nem tudok élni nélküled című musicaljét Egri Márta, Mikó István, Nyírő Bea, Sövegjártó Áron, Szabó Dávid, Benkő Péter és Győri Péter szereplésével mutatják be, az előadásban az Apostol együttes is fellép. A Böhm György rendezte produkció tervezett bemutatója december 17.

 

További friss hírek:

'Játszani akarunk' - lezajlott a társulati ülés a József Attila Színházban

Lendvai, Hiller: József Attila Színház szomorújátéka egy abszurd tragikomédia

Nemcsák: át kellene már kódolni az emberek gondolkodását

süti beállítások módosítása