Kezdődik a Savaria Karnevál

Több tízezer látogató fogadására és a szokatlanul meleg időjárásra, kánikulára egyaránt felkészültek a hétvégi szombathelyi Savaria Történelmi Karnevál szervezői. Huszonkét helyszínen csaknem háromszáz program lesz péntektől vasárnapig, a várható kánikulára tekintettel hat úgynevezett vízpermetet permetező párakaput állítottak fel - mondta Mérei Tamás, a karneváli alapítvány kuratóriumának elnöke a nemrég átadott, teljesen megújult Iseumban.

A karnevál előrendezvényei és egyes kísérőrendezvényei már zajlanak, a megyeháza udvarán a Karneválszínházban augusztus 19-től játsszák Lőrinczy Attila Könnyű préda című zenés komédiáját, az Iseumban pedig Mozart operáját, a Varázsfuvolát tekinthették meg az érdeklődők, az Éj királynőjének szerepében Miklósa Erikával.
Szommer Ildikó karneváligazgató kifejtette: a főtéren már felépítették azt a Vesta templomot, amelyben csütörtökön este fellobban a karnevál lángja, megkezdődik a karneváli időszámítás. Ezt követően egymást érik majd a programok; ismét kinyit az Öreg Város Vására, ahol kézművesek kínálják termékeiket és vendéglátók várják az éhesen betérőket, és ismét berendezik a Borok Utcáját, valamint lesz Sörtér is, mindkét helyen különböző kulturális produkciókat láthat a közönség.

savaria
A Történelmi Témapark hagyományőrző katonai csapatok táborává változik, ahol római légiósokat, germán harcosokat, gladiátorokat, hun harcosokat láthatnak az érdeklődők, sőt az arénában tanúi lehetnek összecsapásaiknak is. A Romkertben "rabszolgavásárt" rendeznek, a Kalandvárban pedig a kicsiket várják gyermekprogramokkal. A Művészetek Utcájában képző- és iparművészek, művészeti műhelyek mutatkoznak be, és lesznek táncbemutatók, utcaszínházi előadások is.
A történelmi karnevál legnagyobb látványossága idén is a több mint ezer jelmezes felvonulása lesz, ez pénteken 18 órakor, szombaton pedig 20 órakor kezdődik. Ebből az alkalomból a Thököly utcában egy 7,5 méter magas, 10 méter széles diadalívet építenek fel nyolc szoborral, amelyek a városhoz kötődő hírességeket formázzák, a Savariát alapító Claudius császártól egészen Éhen Gyula egykori polgármesterig. A diadalív egyben kilátóként is funkcionál, fentről megszemlélhető lesz a karneváli forgatag.
A MÁV és a GYSEV ötven százalékos kedvezményt nyújt a karneválra utazóknak, a GYSEV szombaton késő este Sopron felé egy különvonatot is elindít a hazatérők érdekében.

 

Kapcsolódó anyagok:

 Monumentális, különleges Varázsfuvolát mutatnak be

Szabadság, szerelem, kavarok és amit akartok - Könnyű préda

süti beállítások módosítása