"Engem sokszor ért az a vád az elmúlt hónapokban, hogy magyarellenes és hazaáruló vagyok. Én meg azt gondolom, hogy sokkal magyar érzelműbb vagyok, mint ők. Én ugyanis nem kritikátlanul nézem az életet és magamat. És ezzel sokkal inkább elfogadom önmagamat, a történelmet, a hazámat, a környezetemet. Mert ők csak egy szeletét vállalják ennek az országnak, és a történelmének egy részét egész egyszerűen megtagadják. Könnyű a mazsolákat kienni a kuglófból" - mondja Aföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója. Mesélt szakmai útjáról, és az elmúlt időszakról is.
Alföldi Róberttel, a Nemzeti Színház igazgatójával Szemere Katalin beszélgetett a Beszélőben
Mindig megosztó színész-rendező voltál, de olyan Nemzeti Színházat vezetsz, amelynek a szakma nagy része elismeréssel adózik. Minden rendezésedet, kijelentésedet ugyanakkor árgus szemmel figyeli a szélsőjobb, többször már a „fejedet” követelték. Szerinted hol tart most a karriered? Hegynek felfelé vagy már a csúcson?
Alföldi Róbert: Hát most felfelé, de nem a csúcson. Az, hogy én most a Nemzeti Színházat vezetem, főnök vagyok, az nem egy karriercsúcs. Ez azt feltételezné, hogy az ember azt gondolta kiskorában: először kis színházat szeretnék igazgatni, majd nagyot, végül a legnagyobbat. De hát ez nem erről szól. Annyiban szól mindez a felfelé ívelő karrierről, hogy – szerencsés csillagzat alatt – sikerült összehozni egy rendkívül erős társulatot. Igazság szerint én nem foglalkozom a karrierrel.
Ezt nem hiszem el.
Alföldi Róbert: De tényleg nem. Mit jelent az, hogy karrier?
Egy bejárt szakmai út, amit például tudatosan épít az ember.
Alföldi Róbert: Az szakmai út, de nem karrier.
Mi a különbség a kettő között?
Alföldi Róbert: A karrier sikerorientáltságot feltételez. A szakmai útban meg sokkal erősebben benne vannak a véletlenek és a szerencse. Akárcsak az, hogy az ember tud-e élni az elé sodort helyzetekkel, kihasználja-e azokat.
Mit nem használtál ki az eléd pakolt vagy gurult kínálatból?
Alföldi Róbert: Szerintem kevés dolgot nem használtam ki, de ez alkat kérdése. Elképesztően szerencsés vagyok, mert az a rettentő sokféle dolog, amit csináltam – közte néhány olyan is, amelynél sokan értetlenkedtek, hogy miért vállaltam el –, az elmúlt időben összeérett. Mondjuk, sikerült remekül kihasználnom a tévés ismertséget, a közszereplést. Lehiggadtam, vagy ha tetszik: színházcsinálóként helyreállt a belső békém. És most tényleg azzal foglalkozom, ami lényeges.
A nagy szerencsében melyek voltak a kedvezőtlenebb időszakok?
Alföldi Róbert: Amikor elkezdtem rendezni, az első négy-öt évben rendesen kaptam a pofámra.
Miért?
Alföldi Róbert: Hogy az előadásaim üresek, hatásvadászok, felszínesek…
És így visszanézve: mennyire volt igazuk a kritikusaidnak?
Alföldi Róbert: Nem gondolom, hogy igazuk volt, egyszerűen egy skatulyába préseltek be. Minden előadásomat vállalom a „mostani fejemmel” is, lett légyen az tíz vagy tizenöt évvel ezelőtti. Nekem ugyanúgy hiteles volt a Szentivánéji álom akkor is, mikor Szegeden rendeztem színes, szagos előadásban, és a Besh-o-Drom játszott benne, mint a későbbi, a Bárkában. Egyszerűen más közlendőm volt a szegedivel, mint a pestivel. De mindkettő minőséget képviselt.
És ha téged a Vígszínházban a helyén kezelnek színészként, mármint azon a helyen, ahol szeretted volna, akkor is elindultál volna a rendezői pályán?
Alföldi Róbert: Természetesen. Engem abszolút a helyemen kezeltek. Kezdő színészként talán soha nem volt olyan jó dolga senkinek a Vígben, mint nekem.
De mégsem érezted ott jól magad valamiért.
Alföldi Róbert: Azért nem éreztem jól magamat, mert annyira fantasztikusan viselkedtek velem, hogy azt gondoltam: ez most így lesz hatvan évig? Én ettől megőrülök.
Szerettél volna egy kicsit nyomorogni? Szerepért kuncsorogni?
Alföldi Róbert: Nem nyomorogni, hanem nem ennyire kiszámíthatóan élni. Tudni lehetett, hogy évente megkapom azt a minimum egy, de inkább két főszerepemet. Abszolút a tenyerükön hordoztak. Akkor jöttem el, amikor azt kezdtem el nézni, más mit játszik, nem azt, én mit kaptam.
Mikor eljöttél, noha beugrott egy-egy szerep is, főleg rendeztél. Sikerült az említett s{atulyából kikerülnöd?
Alföldi Róbert: Igen, de átkerültem egy másikba.
Mi a felirata a mostaninak?
Alföldi Róbert: Hát az a baj, hogy mára népi hős lettem, aki vagdossa a sárkány fejét. De én ezt nagyon nem szeretem.
Melyik figura lennél szívesen a népmesében?
Alföldi Róbert: Egyik sem. A királyfi, aki nézi messziről, hogy a hős levagdossa a sárkányfejeket.
Olyan mese nincs. Egy mesében általában a királyfi vagdos. Vagy nem vagdos, hanem megszökik.
Alföldi Róbert: Hát legyen! Én mindig olyan színházat szerettem volna csinálni, amelyik erősen reflektál arra az időszakra, amelyben létrejön. De hogy a „barikád tetején állok” – ez nem jó.
Most hősnek tartod magad, vagy áldozatnak?
Alföldi Róbert: Jaj, mit tudom én.
De mégis hogy látod onnan, a barikád tetejéről?
Alföldi Róbert: Akár hiszed, akár nem, én nem foglalkozom evvel, mert kevés közöm van a helyzethez, amibe kerültem. „Mindössze” csinálom a dolgomat. Fontosnak tartom, talán a legfontosabbnak, hogy olyan ügyekről beszéljen a színház, olyan ügyekbe nyúljon bele, esetleg olyanokat hozzon felszínre, amelyeket problémásnak lát – társadalmilag, politikailag, történelmileg.
A támadóidat ez a fajta reflektív színház, gondolkodás, előadástípus irritálja, vagy a személyed?
Alföldi Róbert: Ha nem ilyen típusú lenne a mostani Nemzeti, nem ilyen hatást generálna, akkor valószínűleg a személyem sem irritálná őket ennyire.
Félnek-tartanak tőled vagy az előadásaidtól?
Alföldi Róbert: Szerintem igen. A „félés” biztosan erős szó itt, de hogy hatnak, az valószínű. Mert ezek az előadások nagyon erősen az ellenkezőjét képviselik annak, amit ők, és ami szerintem hazugság. Engem sokszor ért az a vád az elmúlt hónapokban, hogy magyarellenes és hazaáruló vagyok. Én meg azt gondolom, hogy sokkal magyar érzelműbb vagyok, mint ők. Én ugyanis nem kritikátlanul nézem az életet és magamat. És ezzel sokkal inkább elfogadom önmagamat, a történelmet, a hazámat, a környezetemet. Mert ők csak egy szeletét vállalják ennek az országnak, és a történelmének egy részét egész egyszerűen megtagadják. Könnyű a mazsolákat kienni a kuglófból. Tessék lenyelni a fullasztó tésztát is, és nincs hozzá kakaó!
Másik színház igazgatójaként is ugyanígy irritálnád a jobb- vagy szélsőjobboldalt?
Alföldi Róbert: Erre nem tudok válaszolni. Azért a Nemzeti jó ürügy. Mert őszintén, azt azért nem hallottam még senkitől, hogy milyen lenne az ideális Nemzeti. Még Vidnyánszky Attilától sem, aki aztán sokat ócsárolta az előadásaimat. Itt kapcsolódik össze, amit kérdeztél, hogy ez az egész felfordulás a személyemnek vagy a színháznak szól. És ne felejtsük el azt sem, engem ismernek, engem lehet anyázni.
Akkor Vidnyánszkyt nem anyáznák? Vagy most már őt is ismerik, bár nem látták a tévében?
Alföldi Róbert: Nagyon elcsodálkoznak majd, ha esetleg egyszer majd Vidnyánszky Attila csinál itt Nemzetit. Mert szerintem, akik harcolnak a színházam ellen, nem járnak az ő debreceni előadásaira sem. És hát ennek – ugye – a legszebb története az, hogy a Lúdas Matyijára ugyanazokat a jelzőket kapta, mint én a János vitézre. Sőt, pechére még azt is hozzávágták, hogy Alföldi nyomdokaiba lépett, aminek biztos nem örült.
Akkor mit éreztél, kárörömöt?
Alföldi Róbert: Naná. Azért éreztem kárörömöt, mert független alkotóként Vidnyánszky nem folyhat bele ilyen támadás-kampányokba. Ezzel ugyanis hitelteleníti önmagát. Ő nem nyilatkozhat az én előadásomról úgy, hogy nem látta, és nem mondhatja ugyanazt, mint az X. Y. politikai szervezet.
Ezt megmondtad neki is?
Alföldi Róbert: Nem fogom felhívni.
Beszélgettetek egyáltalán?
Alföldi Róbert: Azóta? Nem.
És előtte?
Alföldi Róbert: Előtte? Persze.
Teljesen korrekt volt a viszonyotok?
Alföldi Róbert: Miért ne lett volna korrekt?
Akkor honnan indult el ez a támadás? Ambícióból?
Alföldi Róbert: Azt gondolom, hogy egy ambíció miatt, igen. Csak itt a sok macsó, gerinces férfi, aki ugye folyamatosan buzizik meg zsidózik… de egy sem volt közöttük, Vidnyánszky sem, aki kiállt volna, hogy: nem érdekel, milyen a mostani Nemzeti, igazgató akarok lenni, és a barátaim ezt el tudják nekem intézni. Alföldi meg menjen a francba.
Miért ne tenné meg, ha tényleg akarná?
Alföldi Róbert: Mert gyáva, ezért elkezdte szakmai köntösbe bújtatni a vágyait.
Ebből a hét hónapból mi fájt a legjobban? Mert azt nem hiszem el, hogy nem fájt semmi.
Alföldi Róbert: Nézd, annyi minden ellensúlyozza, és annyi fantasztikus dolog történt.
Jó, mondd el azt is, de előbb erre vagyok kíváncsi.
Alföldi Róbert: Megdöbbentő helyzetek voltak. Amikor áll az ember a színház erkélyén, és a harmincas-negyvenes éveket idéző röpgyűlést lát az esőben, és azt üvöltözik, hogy ki zsidó, ki buzi, és mit kéne velük csinálni a Duna-parton, az nyomasztó.
Féltél?
Alföldi Róbert: Soha nem féltem.
Forrás: Beszélő
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.