A fesztivál teljes ideje alatt interaktív játékokkal, improvizációs feladatokkal, tréningekkel és előadásokkal várja az érdeklődőket a SZESZ több szegedi társulattal összefogva a startlap teraszon, az IMPRO Stúdió szervezésében.
A Civil utcában is megjelenik a két intézmény, hiszen céljuk, hogy közelebb hozzák a színházat a nézőkhöz. Közös standjuknál többet megtudhatnak a színház kedvelők a teátrum kulisszatitkairól, működéséről, de játszhatnak is a SZESZszel és az IMPRO Stúdióval: programjaik között szerepel jelmezpróba és biokellék-verseny, kiállítás nyílik színházi plakátokból, ugyanakkor rajzos, interaktív és szórakoztató feladatok sorával várják az érdeklődőket.
Mi is a SZESZ?
"Beszállhatsz, vagy kiszállhatsz, mozoghatsz, ülhetsz, itt néző is lehetsz! Ez egy alkalom és lehetőség arra, hogy kipróbáld önmagad egy igazi SZÍNházi kavalkádban. Ha szeretsz játszani és szereted a színházat, ha még mélyebben szeretnéd megismerni önmagadat, ha keresed a kihívásokat, vagy épp utálod őket, esetleg egyszerűen néző szeretnél lenni, gyere el a sátrunkba és érezd jól magad!
"Megismerheted az IMPRO Stúdió és Szegedi Egyetemi Színház csapatát, játszhatsz velük vagy ellenük, megismerkedhetsz azzal, hogy milyen improvizálni, hogy mit élnek át a színészek a színpadon. Játékos feladattokon keresztül felfedezheted a színházat akár néhány színészi, színházi technikát is elleshetsz. „Színház az egész világ", ezért a szituációk, a helyzetek, amik itt eléd akadnak, könnyen megtörténhetnek a valóságban is" - írták a szervezők.
Fellép a Szegedi Focus Műhely, Cédric Paillot Franciaországból hozott Improvizációs Színháza.
Helyszín: Partfürdő, Újszeged (Startlap terasz és Civil utca: az IMPRO Szúdió sátra) Időpont: 2011. augusztus 24-28.