Drámai a helyzet, hűségesek a nézők - Színházi statisztikák

A romló gazdálkodási feltételek ellenére sikerült stabilizálniuk a korábban elért nézőszámot a hazai teátrumoknak. Viszont az eddigi megszorítások hatása nem múlt el nyomtalanul. Lapszemle.

4,5 millióhoz közelít a színházlátogatók száma

Tavalyelőtt ismét 4,5 millió közelébe emelkedett a színházlátogatók száma Magyarországon. Ezt a rekordot sikerült újra beállítaniuk a teátrumoknak a tavalyi esztendőben – derül ki a kulturális tárca legfrissebb színházi statisztikákból. Történt pedig mindez olyan körülmények között, hogy – mint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) színházaknak nyújtott állami támogatások ellenőrzéséről készített, 2010. decemberi jelentéséből kiderül – az intézményfenntartó önkormányzatok közel fele csökkentette a színházainak saját forrásból nyújtott támogatás összegét. És a folyamatnak még koránt sincs vége: a budapesti kulturális intézményeknek idén további kétmilliárd forintos támogatáscsökkenéssel kell szembenézniük, ami 10-15 százalékos érvágás a teátrumoknak. Ezt a veszteséget az sem tudja ellensúlyozni, hogy a társaságiadó-kedvezményekben bekövetkezett változások nyomán bővültek a színházak számára elérhető pénzügyi források – írta a HVG.

Ezerrel több előadásra volt szükség

Már az eddigi nadrágszíjhúzások, megszorítások hatása sem múlt el nyomtalanul. Míg a 2009-es 4,5 milliós nézőszám 18 ezer előadásból „jött össze”, a látogatószám megőrzéséhez tavaly már ezerrel több előadás megrendezésére volt szükség. A relatív sikerhez az is kellett, hogy a legnagyobb látogatószámot produkáló társulatok egy részénél bekövetkező – némelyeknél a 10 százalékot is elérő csökkenést – a többiek ellensúlyozni tudják.

Az Operettszínház esetében például a hat évvel ezelőtti szintre, 347 ezerre csökkent a nézőszám. Igaz, ezzel az eredménnyel továbbra is „piacvezetők”. Ellenkező előjelű változást mutatnak az Operaház adatai: – a felújítás miatt átmenetileg zárva tartó Erkel Színház ellenére – tavaly 20 ezerrel növelni tudta a nézőszámát, és ezzel a látogatottságát tekintve ismét feljött a második helyre.

statisztikak

Második lett a Vígszínház!

Hogy a határozott direktor mennyit számít, jól jelzi a Vígszínház esete – amelynek igazgatói székét 2009 elején foglalta el Eszenyi Enikő – a tavalyi 242 ezres nézőszámával a harmadik lett, leszorítva a dobogóról a Madách Színházat. Sőt ha a Vígszínház házi statisztikái – a nagy- és a házi színpad adatai – mellé odatennénk a Pesti Színház látogatottsági mutatószámait is, a 351 ezres nézőszámmal már az első helyen állna. És ez csak a múlt év. Idén tavasszal akadt ugyanis olyan hétvége, amikor több mint hatezren látogattak el a Víg különböző előadásaira. (…)Tavaly egyébként a Víg egyik produkciója már csak célfotóval maradt le az élről a legtöbb nézőt vonzó előadások kategóriájában: a Hegedűs a háztetőn lényegében ugyanannyi – közel 53 ezer – nézőt vonzott, mint az Operettszínház RebeccaA Manderley-ház asszonya című előadása.

A 20-as toplista a zenés daraboké

A korábbi években már-már bebetonozódottnak látszó nézői sikerlistával kapcsolatban általánosságban is megfigyelhető némi elmozdulás. Az évtized közepe óta szinte mindent vittek az Operettszínház, a Madách és a Vígszínház musicaljei. A Rómeó és Júlia, Az Operaház fantomja, a Macskák vagy A dzsungel könyve rendre hozta a telt házas előadásokat, még a gyengébb években is 50-70 ezer közötti nézőszámot produkálva. Ehhez képest tavaly némileg árnyaltabb lett a kép. A korábbi „örök elsőt”, az Operett Rómeóját például már csak kevesebb mint 30 ezren látták, ami azonban még így is elég volt a hetedik helyhez.

Sokat elárul ugyanakkor a színházi előadásokkal kapcsolatos tömegigényekről, hogy a sikerdarabok első húszas szériájában továbbra is kizárólag musicalek és rockoperák szerepelnek. És persze a tavalyi adatok alapján továbbra is érvényes az összefüggés, hogy azok a darabok, amelyeket a szakma rangos díjakkal ismer el – például a pécsi POSZT keretében –, nézőszám szempontjából az alsó mezőnyben tanyáznak, jó, ha tízezren kíváncsiak rájuk.

Forrás és folytatás itt: hvg.hu

süti beállítások módosítása