Contemporary hiánypótlás - Jubilál az L1danceFest

Az L1 Egyesület által szervezett kortárs táncfesztivál 2002 óta mutat be táncelőadásokat – kezdetben főleg a független magyar táncművészeket tömörítő egyesület tagjainak produkcióit, majd más hazai és nemzetközi, kimagasló tehetségű együttesek, szólisták előadásait. A kerek évforduló egyúttal egy új korszak kezdetét is jelenti: 2011-től új névvel, új tagokkal és új irányok bevonásával dolgoznak tovább. Ladjánszki Mártát kérdeztük a fesztivál történetéről, megmérettetésekről, tervekről.

"Contemporary has to be discovered"

Mi az L1danceFest?

Az L1danceFest 2011 program-összeállításában Ladjánszki Márta – táncos, koreográfus, a fesztivál művészeti vezetője – szakmai szempontjai, kísérletező kedve követhető nyomon: „Igyekeztem olyan fellépőket meghívni idén is, akiket személyesen ismerek, és akik művészi munkájukkal inspirálóan hatottak rám.” A fesztivál célja, hogy olyan itthon még kevésbé vagy egyáltalán nem ismert alkotókat mutasson be Budapesten (és terveink szerint a jövőben kisebb formában vidéken is), akik egyéni hanggal, letisztult tudással és magas szintű technikai felkészültséggel rendelkeznek.

A kortárs táncfesztivál az elmúlt három évben fokozatosan alakult át egy egyre szélesebb földrajzi és előadó-művészeti spektrumot felölelő nemzetközi szemlévé, mely már nem csupán az L1-tagoknak és rezidens művészeknek kínál bemutatkozási lehetőséget, hanem neves külföldi fellépők munkáit igyekszik megismertetni a magyar közönséggel.

Márti a fesztiválról

Amikor legutóbb találkoztunk, akkor főleg a pénzhiányról beszélgettünk. Viszont a fesztivál ajánlójában azt írtátok, új korszak indul. Milyen változás történt?

Ladjánszki Márta: Amikor találkoztunk, már elindult egy új korszak, azért jártam nálatok, hogy a weboldalunk aktualizálásáról tárgyaljak. A pénzhiány továbbra is fennáll, és súlyosan érinti az L1 Egyesületet, de nem adjuk fel. Az utóbbi időben az egyesület átalakult, én viszem tovább, művészeti alelnökként, új tagokkal. Köztük nem csak táncosok vannak, hanem művészetet pártoló, művelő társak.

Miért alakult át a csapat?

Ladjánszki Márta: Az L1, mint alkotóközösség 1998-ban jött létre, akkoriban kizárólag táncművészeket tömörített, illetve tánccal foglalkozó szakembereket, kurátorokat, akik támogatták az elképzelést, miszerint több alkotó hozzon létre egy formációt, amin belül pályázni tudnak, közösen bérelhetnek próbatermet. 2002-ben indult el a fesztiválunk, ami eleinte a tagok munkáit mutatta be, később pedig meghívásokra fókuszált. A tavalyi év nehezen telt a kuratóriumi döntés és megvonások miatt, valamint az L1 Egyesület tavalyig aktív három tagjának a művészeti munkája és további elképzelései annyira szerteágazóak lettek, hogy ez is aláhúzta a változtatást (követtük az időközben beállt helyzetünket). Egyszerűbbnek tűnt, ha önálló alkotókként megyünk tovább. Én azonban jeleztem, hogy örülnék, ha tovább vihetném az egyesületet. A meghatározott formai követelmények miatt találni kellett partnereket ehhez. Most olyan emberek vesznek körül, akikkel a munkám során találkoztam. Velük egyeztetek, de a fesztivált és az egyesületet elsősorban az én ízlésem határozza meg. Bizonyos értelemben magányos harcosként, úgy érzem, mindenen rajta kell tartanom a szemem, de vágyom a közösségi szellemre, szeretnék magam mögött tudni biztos embereket.

Hogy alakult ki a fesztivál programja?

Ladjánszki Márta: A fellépők többségét küldöldi útjaim során hívtam meg. Úgy érzem, hogy az itthoni kulturális közeg  egy olvasztótégely, amiből muszáj kitekinteni. Mindig nyitott voltam arra, hogy különböző helyzetekben megmérettessen a munkám és különösen nyitott voltam arra, ha ez külföldön történt. Ezért már akkor, amikor táncolni tanultam, jártam külföldre, egy idő után indultam versenyeken, nem voltam lusta, minden fellépőt megnéztem. Egyedül, egy versenyhelyzetben, könnyebb lett volna csak magamra koncentrálni, meditálni. De megérte, mert azóta is összetalálkozom azokkal, akiket a fesztiválok, versenyek alkalmával ismertem meg.

Miért voltál nyitott a megmérettetésekre? Mit adtak a külföldi utak?

Ladjánszki Márta: Volt egy időszak amikor versenyekre rendszeresen visszatértem Prágába vagy Belgrádba. Ez utóbbi helyen az első fellépésemre egy klasszikus balett alapú versenyen került sor. Pukkanós fóliában vonaglottam a földön, világítás nélkül. Dalija Acin volt a fesztivál művészeti vezetője, aki kardoskodott a továbbjuttatásom mellett, mert fontosnak tartotta bemutatni, hogy a táncnak ez az ága is egy megmutatkozása, közönséget nevelt bizonyos értelemben. Mefogadtam, hogy a rákövetkező évben visszatérek és megmutatom, hogy “táncolni” is tudok. Ez így is alakult, legközelebb második díjat nyertem, az azt követő évben pedig első helyezést kaptam. A pénzdíjakból tudtam tovább dolgozni. Rájöttem, hogy az első lépést a művésznek kell megtenni mindenben, a közönség felé, a szakma felé. Ez a közlésvágyról szól, arról, hogy hiszem, hogy itt van dolgom.

Hogy dolgoztad fel, hogy itthon kevesebb sikerélményed adódik?

Ladjánszki Márta: Sok időbe telt, amíg tudtam úgy beszélgetni a munkámról, hogy nem bántódtam meg a negatív kritikákon. A fesztivál alkalmából egyébként beszélgetéseket is szervezünk, szeretnénk, ha a vélemények és az információk szabadon áramolhatnának, ha képeket cserélnénk. Visszatérve a kérdésre, esetemben főleg pozitív visszajelzések hiányáról beszélhetünk, ugyanis elutasítást soha nem kaptam. Újra és újra kapok anyagi támogatást, annyit, amennyi szinten tart. Viszont ez most már nem elég, ha az L1 Egyesület vezetésével is pályázom.

Nem fordult meg a fejedben, hogy külföldre költözz?

Ladjánszki Márta: Nem, még akkor sem, ha kint más energiákkal lehet dolgozni, a családom itthon tart, erős az összetartás köztünk.

Említetted, hogy szeretnél magad mögött tudni társakat, mégsincs egy társulatod, nem csatlakoztál egy társulathoz.

Ladjánszki Márta: A táncosokkal néhány évig együtt pörgünk, de aztán az élet elviszi őket mellőlem. Ennek több oka lehet, például az, hogy egy táncosnak fontos a megmutatkozás. Én az előadásaimat nem tudom rendszeresen játszani, a MU nem annyira fogadóképes, a Trafót én mondtam vissza anno, ott csak bemutatót lehetett volna csinálni, én meg szerettem volna játszani a meglévő darabokat... Ettől függetlenül azt érzem, hiánypótló, amit és ahogyan csinálok, és most már szeretném azt is megtanulni, miként lehet másokból előhozni a kreativitást. Ezért is figyelem az itthoni és külföldi tehetségeket is, és ha tehetem, márpedig az L1danceFest alkalmat teremthet erre, szeretem őket megmutatni.