Fenyegetéssel vádolja a dramaturg az igazgatót a Kamaraszínházban

A 168 Óra online "Jó célért: egyhavi fizetésükről mondtak le a színészek" címmel jelentett meg tudósítást minap a Budapesti kamaraszínházban történtekről. Magyar Fruzsina, a színház dramaturgja szerint az MTI által kiadott és általunk átvett tudósításban – a már amúgy is bombasztikus és félrevezető címen túl – tárgyi tévedések vannak. A dramaturg szerint nem felajánlásról, hanem kikényszerítésről van szó.

A 168 Óra online "Jó célért: egyhavi fizetésükről mondtak le a színészek" címmel jelentett meg tudósítást minap a Budapesti kamaraszínházban történtekről. Magyar Fruzsina, a színház dramaturgja szerint az MTI által kiadott tudósításban – a már amúgy is bombasztikus és félrevezető címen túl – tárgyi tévedések vannak. A dramaturg szerint nem felajánlásról, hanem kikényszerítésről van szó.

 

Magyar Fruzsina közölte, egyrészt nem csak a színészekről van szó, hanem a színház összes dolgozójáról: műszakiakról, irodai dolgozókról is. Másrészt nem lemondtak, hanem fenyegetéssel kényszerítette őket a színház igazgatója. A dramaturg szerint Szűcs Miklós a rendkívüli társulati ülésen, mintegy 70 ember előtt mondta, és többször megismételte. “Aki nem mond le egy havi béréről, az a következő évadban nem tagja a színháznak. Aztán még hozzátette: "Különben azt csináltok, amit akartok."

 

Szűcs Miklós a cikkben úgy fogalmaz: "A színházban hét éve nem kaptak fizetésemelést a dolgozók, akik ebben az évben egyhavi fizetésükről le is mondtak, hogy a színház talpon maradhasson." Ez a megfogalmazás világosan mutatja, mennyire felháborító, amit az igazgató az amúgy is alacsony fizetések megcsonkításával tett – közölte Magyar Fruzsina.

 

A dramaturg felhatalmazta a 168 órát arra, hogy közöljük a záró társulati ülésen elmondott felszólalását, amelyben levezette, hogy jogilag is súlyos hibákat követett el a színház igazgatója – az emberiekről nem is beszélve. A dramaturg nem írta alá a lemondó papírt, amely – véleménye szerint – önmagában is jogi nonszensz.

 

Folytatás: 168 óra

Kapcsolódó anyag:  2 bemutatót elhagynak a Kamaraszínházban

süti beállítások módosítása