Egy hónappal korábban kezdődik az Operafesztivál

Idén a szokásosnál egy hónappal korábban, október 6-ától rendezik meg az Armel-operaverseny döntőjét a Szegedi Nemzeti Színházban. A tíznapos operafesztivál alatt az öt versenyprodukciót egy-egy alkalommal láthatja csak a közönség.

Sorra mutatja be az öt partnerszínház az idei Armel-operafesztiválra készülő versenyprodukciókat. A plzeni Josef Kajetan Tyl Színházban már július elején megtartották az első premiert: Verdi Rigolettóját Alföldi Róbert rendezésében láthatta a cseh közönség. A népszerű opera minimáldíszletben is nagy sikert aratott a két versenyző, a Gilda szerepét éneklő Szakács Ildikó és Mantovai hercegként bemutatkozó francia Paul Gaugler főszereplésével. A fesztiválon október 12-én adják a többi darabhoz képest slágernek számító operát.

Két héttel ezelőtt New Yorkban tartották a második premiert, Michael Dellaira A titkos ügynök című operájának ősbemutatóját. A Center for Contemporary Opera társulatának produkcióját a Kaufman Centerben játszották, az előadást lelkesen fogadta a közönség. A két főszereplőt, Winnie-t és Verlocot Miksch Adrienn és a francia baritonista, Nicolas Rigas énekelte. A fiatal szerző, Michael Dellaira a próbaidőszak minden percét figyelemmel kísérte, és az énekesek nem csupán szakmai segítséget, hanem baráti támogatást is kaptak a New Yorkban élő komponistától. Sam Helfrich rendező is mindent megtett, hogy a rövid próbaidőszak ellenére méltó produkció szülessen. A kuriózumnak számító kortárs opera magyarországi bemutatóját az Armel-fesztiválon tartják október 14-én a Szegedi Nemzeti Színházban.

A Mozart-családdal is kitűnő kapcsolatot ápoló cseh komponista, Joseph Myslivecek Antigona című barokk operáját Andreas Rosar rendezésében szeptember 10-én láthatja először a svájci Théatre Bienne-Soleure közönsége – az igazi csemegének számító darab magyarországi bemutatóját október 8-án tartják Szegeden.

versenyzok

Az 1944-ben Auschwitz-Birkenauba deportált, a koncentrációs tábor gázkamrájában megölt Viktor Ullmann cseh zeneszerző Atlantisz császára című darabját a fesztivál lengyel partnere, az Opera Krakowska mutatja be Beata Redo-Dobber rendezésében. Krakkóban csak főpróbát tartanak, a premier október 10-én a szegedi fesztiválon lesz, a lengyel közönségnek jövő januártól játsszák a produkciót.

 

Az operaverseny döntője október 6-án a szegedi produkcióval indul: Riccardo Zandonai Francesca da Rimini című operáját Juronics Tamás állítja színpadra a Szegedi Nemzeti Színház társulatával. Érdekesség, hogy a címszerepet ugyanaz a magyar szoprán, Miksch Adrienn énekli, akihez a New York-iak is ragaszkodtak, így ő kétszer is bemutatkozhat a döntőben. A másik versenyszerepben Enrique Pinát hallhatja a közönség – a dominikai tenorista legutóbb Don José szerepében aratott óriási sikert Detroitban. A kritika éneklését a legendás Franco Corelliéhez hasonlította. A szegedi versenyprodukció színpadi próbáit jövő héten kezdik – a Zandonai-operát a fesztivál után is játssza majd a társulat.

 

A döntő előadásaira szóló jegyek árusítását már a nyáron megkezdték a színház jegyirodájában, információink szerint az október 15-i díjátadó gálakoncert és Alföldi Róbert Rigoletto-produkciója iránt a legnagyobb az érdeklődés.

 

A nézőket – azokat is, akik csak most ismerkednek az opera műfajával – a fesztivál idején az esti előadások mellett napközben minikoncertekre is várják majd, ahol meghallgathatják a partner operaházak és a döntős énekesek bemutatkozását. A Korzó Zeneházban sztárok és ismert közéleti személyiségek avatják be operához fűződő viszonyukba Jakupcsek Gabriellát és a publikumot. A kultúra és a kultúramenedzsment iránt érdeklődők pedig jeles szakértők előadását hallgathatják meg az egyetemen.

 

Forrás: Délmagyar

süti beállítások módosítása