Tovább maradhat börtönben Stohl?

A TV2 szerint elképzelhető, hogy a színész a tervezettnél tovább ül a börtönben. A Blikk szerint egy ház árát bukta el Stohl András.

Stohl által okozott baleset legsúlyosabb sérültjének, Kaincz Pálnak az ügyvédje a büntetés esetleges szigorításáról beszélt. A védő állítása szerint, Kaincz Pálnak nem sikerült Stohl Andrással megegyeznie a kártérítés összegéről, ezért most polgári peres úton próbálják kártérítésüket érvényesíteni. Az ügyészség kérheti a perújítást, és ekkor szigorúbb ítélet is születhet. A színész ügyvédje viszont elképzelhetetlennek tartja, hogy ez a verzió bekövetkezzen. Stohl András nem kért halasztást, így hamarosan börtönbe vonul: feltehetőleg szeptember végén, október elején kell - tudatta a kereskedelmi csatorna.

"A Nemzeti Színháznak sikerült megszerveznie András helyettesítését, így miután nem kértünk halasztást, legjobb lenne, ha minél előbb bevonulna. András most úgymond várólistán szerepel, érkezési sorrend van a bíróság által megküldött papírok alapján, amit a büntetés-végrehajtási csoport már megkapott. Három-négy hét múlva, szeptember végére, október elejére várható a bevonulása. Ilyenkor az elítélt felhívást kap a büntetés letöltésére, és András a megjelölt helyen és időben hajszálpontosan meg fog jelenni" - nyilatkozta dr. Ruttner György Stohl védője.

Mint tegnap megírtuk, a Stohl András elleni másodfokú – jogerős – ítéletet aggályosnak nevezte Völgyesi Miklós. A Legfelsőbb Bíróság büntetőkollégiumának egykori tanácselnöke úgy véli, a bíróságnak K. Pál sérülése ügyében fel kellett volna kérnie az Egészségügyi Tudományos Tanácsot.

Stohl András nemcsak erkölcsi értelemben, de anyagilag is megfizet az általa okozott balesetért. Egy ház árába kerül a színész-műsorvezetőnek, hogy 2010. május 8-án ittasan autóba ült - írja a Blikk.

A színész azt mondta, rengeteget veszített. Családja mindennapjai, a lányai iskoláztatása - úgy érzi – nincs veszélyben, de minden kiadást jól meg kell fontolni. “A börtönben dolgozhat majd Stohl, ám az ott végzett munkáért fizetés nem jár, csupán jó pont a szabaduláshoz” - írja a Blikk.

süti beállítások módosítása