Tanár Úr Kérem! - Örökös tag lett a 70 éves Babarczy László!

 A Csiky Gergely Színház örökös tagjává nevezték ki Babarczy László rendezőt, aki szeptember 3.-án ünneplete 70. születsnapját. Kollégái és barátai írtak róla, neki: "A Babarczy. A Tanár Úr. Keveseknek adatik meg fogalommá válni. Rektor a Színművészeti Egyetemen, megalapítja a kaposvári színészképzést, a művészeti kart, egykor még az Objektív Filmstúdiónak is vezetője. Színészek, rendezők, filmrendezők, dramaturgok nőttek ki a kalapjából. Kitörölhetetlen része a magyar színházművészetnek. És hát. A legfontosabb építmény: a Csiky Gergely Színház".

7

Nehéz ember. Kérlelhetetlenül haladt előre mindig, Nélküle viszont nem lennénk. Nem lennénk itt. Biztos lenne valamilyen színház, de az, hogy ilyen, az ő maga. Sok ember, 38 évadnyi társulat segítette őt ebben, de a kohézió, a motor, a láz-vezér az ő volt. BITEF, Marat/Sade, Kihallgatás, Állami Áruház, Hermelin, Csak egy szög. (És hol a sor vége!) Nem mind tőle, de mind általa.

1

Ki tudja, hol lehetett volna ezeket máshol, és így. Miközben egyfolytában tartotta a hátát és a hátán. Miattunk és értünk - minket. "Ezt az egész kuplerájt." Rengeteg ízlésű embert fogott egybe egy épületbe, de mindannyiunkat ugyanaz az őrület tett közössé. A Babarczy.
 Szeptember 3-án lett hetven éves. 
Hölgyeim és uraim, ez alkalomból fogadják sok szerettel Babarczy Lászlót, a Csiky Gergely Színház első örökös tagját!

8babarczy

Isten éltesse, Tanár Úr!

Váradi R. Szabolcs:

Ó, kulcscsomó...

Születtem én, a prés alatt

Lett belőlem fémdarab

Lapos
Hatos.

4ratotijordan

Jordán Tamás és Rátóti Zoltán

Aztán a sors keze fogott 

S összerakott legott

Kari-
Kára.

Valóra váltak álmaim

Végre lettek társaim

Tutó
 Nyitó.

9ballaeszterrel

Balla Eszter és Babarczy László

Együtt lettünk társulat

Mely évadokat átmulat

Lakat 
Alatt.

Csakhogy létünk többre várt

Mint csukni-nyitni mit bezárt

Ezrek
Keze.

6ascher

Ascher Tamás

Zárhattam volna nagyszobát

Míg az idő vasfogát

Tövig
 Döfi.

Röpülni vágytam oly nagyon

Mígnem egyszer oltalom

Elért
 Ezért

Végre egy kéz megragadt

És mint egy hosszú pillanat

Tátva
 Szálltam.

gothar_kovacszsolt

Gothár Péter és Kovács Zsolt

Ettől aztán jöhetett

vérdráma vagy operett

Akit
 Bakin

A kéz gazdája tetten ért

S kívánt rögtön tette vért

Csukott 
Marok.

És szálltam által egyre én

A létnek égimás-egén - 

Taní-
Tani!

5

Történelmi előzménynek: Tanár úr olykor-néha használta kulcscsomóját indulati közvetítőül. Kapott hát ajándékul egy kulcscsomót, melynek karikájára mindenki feltette a maga kulcsát. És mellé a fenti verset.

Forrás: Csiky Gergely Színház

Fotók: Znamenák István

süti beállítások módosítása