Rossini operaünnep

Beszámoló a pesarói Rossini Operafesztiválról.

Az idén 32. alkalommal megrendezett pesarói Rossini Operafesztiválon a hagyományokhoz híven ezúttal is bemutattak néhányat az itáliai komponista elfeledett operái közül. Ilyen volt az először 1817 decemberében a római Teatro Argentinában színre vitt és a premieren megbukott Adelaide di Borgogna, amelyet akkor gyorsan le is vettek a műsorról, illetve az 1812-ben Velencében bemutatott A selyemlétra című opera. De előadták most az 1818-ban a kor leghíresebb operaházában, a nápolyi San Carlóban bemutatott Mózes Egyiptomban című operát is és nem maradt ki a programból a Sevillai borbély sem, igaz, utóbbit csak koncertszerűen játszották. Mellettük Rossini szcenikus kantátáját, a Reimsi utazást is efféle statikus formában prezentálták (ennek a műnek az ősbemutatója 1825-ben volt a párizsi Theatre Italienben), végül a fesztiválon 2006-ban előadott Az olasz nő Algírban című vígopera DVD-re vett produkcióját is megtekinthették a Rossini kedvéért Pesaróba érkező operai zarándokok. Már a 2012-es programot is bejelentették a rendezők: eszerint előadják a Ciro in Babilonia (Kürosz Babilóniában) című operát, amelynek szenzációja, hogy bár Rossini 39 operája közül legalább egyszer már szinte mindegyik műsoron volt a zeneszerző szülővárosában, ezt azonban még itt sem adták elő soha. De színpadra állítják a Matilde di Shabrant és a Bruschino urat is.

Adelaide di Borgogna

Adelaide di Borgogna

*

Pesaróban lépten-nyomon Rossini emlékekbe bukkan az ember. Itt van a komponista szülőháza személyes ereklyékkel, és itt található a Rossini alapítvány is, gazdag dokumentum-gyűjteményével és a zeneszerző műveinek kritikai kiadásaival. De Gioachino Rossini nevét viseli a helybéli konzervatórium és a város 17. században épített remek akusztikájú színháza is. "...egész nap Rossini életvidám zenéje szól...." A kéthetes zenei ünnep körítését pedig az adja, hogy a színvonalas programokon túl, a városka főútjain, de néhol még a szűk kis utcákban is elhelyezett hangszórókon át egész nap Rossini elbűvölően életvidám zenéje szól. Közvetlenül a fesztivál előtt rendezik az "Accademia Rossiniana" mesterkurzust, ahol a világ különböző tájairól Pesaróba érkező ifjú énekeseket a Rossini-előadói praxisban és énekstílusban szakavatott énekpedagógusok igyekeznek kalauzolni. És már az is bevett gyakorlatnak számít, hogy a kurzus végén ezek a fiatalok előadnak egy Rossini operát a Teatro Rossiniben.
Ők ezúttal a Reimsi utazást prezentálták, kiváló ensemble-produkcióban. Az előadás művészi értékét emelte, hogy többen olyan remek énekesi képességeket is felmutattak, amelyek alapján bármelyik jeles operaház nyugodt szívvel szerződtethetné őket. A Contessa di Folleville szerepében fellépő, kiváló technikával éneklő Maria Aleida nevét mindenképpen érdemes megjegyezni, csakúgy mint a Conte di Libenskofként fellépő és szerepét megbízhatóan abszolváló 29 esztendős, török származású tenor, Caner Akinét is. Az igazi szenzációt azonban Elena Tsallagova (Corinna) keltette, aki hihetetlen finomsággal és mindeközben játszi könnyedséggel adta elő a különleges énekesi bravúrokat követelő záró nagyáriát.

Adelaide di Borgogna

Adelaide di Borgogna

*

Totálisan más alkotás a Giovanni Federico Schmidt szövegére komponált Adelaide di Borgogna című operadráma. Érdekes, hogy az ifjú Rossini alig egy héttel a bukással végződött premier előtt igencsak optimistán arról tudósította édesanyját, hogy "la mia opera pare che anderá bene" vagyis "úgy tűnik nekem, hogy az operám jól fog menni, sikere lesz". Amiben igazat is adhatunk neki, mert ez a műve is tele van brilliáns dallamokkal, parádésan szerkesztett áriákkal. A Házassági kötelezvény című korábbi opera nyitányának "reciklálása" azonban nem vált a komponista dicséretére, miként a secco recitatívók kizárólagos használata sem, továbbá az is tény, hogy a történelmi tárgyú librettó szereplőinek még felületes jellemrajzával is adós maradt Rossini.

A cselekmény a 10. században játszódik Itáliában. Lotario király özvegye Adelaide Canossa várába menekül, ahol ellenáll a király megölésével vádolt Berengario házassági terveinek. Ő azonban megostromolja a várat, és fiának, Adelbertónak szeretné megszerezni Adelaide kezét s ezzel fiát, mint az új királyt kívánja a trónra ültetni. A hölgy segítségül hívja a német császárt, Ottonét (I. Ottó), ezt követően véres harcok, intrikák, tárgyalások következnek, végül Ottone győztesen tér vissza a csatából és elnyeri Adelaide kezét.

Adelaide di Borgogna

Az opera két-főszereplős, az Ottonét és Adelaidét alakító énekesek alakításán múlik minden. Az Itáliában élő ausztrál származású ifjú szoprán, Jessica Pratt máris igazi sztár (Donizetti Lammermoori Luciájának címszerepében több operaházat is meghódított), mesebeli pianóival Pesaróban is csatát nyert. Szépen formálta meg az első felvonásbeli lírai kavatinát, nagyjelenetében és áriájában pedig az opera vége felé brilliáns technikájával ejtette rabul a publikumot.

Nadrágszerepben, Ottoneként pedig a trieszti születésű mezzó, a már több mint tíz éve a világ legjobbjai között számon tartott Daniela Barcellona aratott átütő sikert, aki az operát záró nagyáriában játszi könnyedséggel ontotta a Rossinire jellemző gyöngyöző futamokat. Ugyanakkor színészileg is meggyőző volt, még a rendező által a fejére helyezett harci sisak is jól állt neki.

Adelaide di Borgogna

A jelmezekért, díszletekért és a színészi játékért felelős Pier'Alli a középkort bemutató izgalmas videómontázsokkal hozta mozgásba a színpadképet, és teremtette meg ezzel a történelmi hátteret az operához. Kitűnt a szereplőgárdából a szép tenorral rendelkező, Bukarestben élő román Bogdan Mihai is Adelberto szerepében.

*

Bár a Mózes Egyiptomban című Rossini opera előadásának színhelyéül választott Adriatic Arena tulajdonképpen alkalmatlan operák előadására, ez esetben mégis megfelelt a célnak. A hatalmas színpad ugyanis jól segítette az angol operarendező, Graham Vick elképzeléseit, aki ráadásul még az 1200 fős nézőteret is bevonta a játékba. "...provokálta a nézőket..." A Mózes történetét feldolgozó librettót (Andrea Leone Tottola munkája) átültette a jelenbe, és ezzel egyből provokálta a nézőket. Már az opera előjátéka közben is 21. századi uniformisba öltöztetett katonák rohangáltak a nézőtér padsorai között, sőt, néha a megrémült nézők arcának is fordították a tökéletesen élethűnek látszó fegyvereiket. Ezzel csak egy baj volt, hogy elvonta a figyelmet Rossini zenéjétől. Az ember már csak ilyen, önkéntelenül is figyel arra, ami körülötte történik, ez esetben pedig a trappolva fel-alá rohangáló statiszták bizony jobban magukra irányították a néző szemét és fülét, mint a zenekari árokban Rossinit profin megszólaltató muzsikusok, amúgy a bolognai Teatro Comunale Opera zenekarának tagjai, akiket ezen az estén biztos kézzel dirigált Roberto Abbado.

Mózes Egyiptomban

Mózes Egyiptomban

A közönséget hihetetlenül megosztotta a provokatív rendezés, amely Mózest, mint a fanatikusok archetípusát mutatta be, ráadásul a zsidók történelmi szent háborújának és a mai palesztinok harcának párhuzamba állítása, továbbá az önkéntelenül is adódó párhuzam a mai terroristákkal többeket kifejezetten sokkolt. Ők aztán az előadás végén erős "búh"-zásba kezdtek, a "bravózóak" csoportja azonban egy kicsivel hangosabb volt. De az is igaz, hogy többen már a darab közben kiáltozásba kezdtek, és ezzel bizony a zenei produkciót is megzavarták. Az egyik előadáson nézőként jelenlévő izraeli szoprán, Hila Baggio kifejezetten veszélyesnek titulálta az operarendezők Terminátorának is nevezett Vick elképzelését, aki azonban több nyilatkozatában is hangsúlyozta, hogy a maga részéről elítéli a fundamentalistákat. Bár a címszerep Mózesé, mégsem Riccardo Zanellato volt a főszereplő. Hanem a fáraót éneklő, Rossini, Donizetti és Mozart szerepekben a világ jelentős operaszínpadain ünnepelt fiatal olasz basszista, Alex Esposito, továbbá az Elciaként szépen helytállt, de azért korántsem brillírozó, ugyancsak olasz mezzo, Sonia Ganassi, illetve a 2004-es Vinas-énekverseny győztes orosz tenoristája, Dmitry Korchak.

Mózes Egyiptomban

Mózes Egyiptomban

*

Amúgy az Adelaidéhoz hasonlóan csak ritkán látható (bár a zürichi Opera éppen most tűzi műsorára) A selyemlétra előadását is a rendezés varázsolta izgalmassá. Az új itáliai operarendező nemzedék képviselője, a 36 éves Damiano Michieletto a díszlet és jelmezfelelős Paolo Fantinnal pergő előadást teremtett. A színpad hátuljába egy hatalmas tükörfalat helyeztek, ezáltal a szereplők mozgása felülről nézve is jól nyomon követhető volt. Egy ágy, kanapé, asztal és konyhaszekrény kivételével alig volt más díszlet a színen, még ajtók sem, hanem - akár egy lakásalaprajzon -, jelzések utaltak ezekre. Ezért aztán az ajtók nyitását és zárását folyamatosan pantomimmal kellett jelezniük az énekeseknek, ami azonban önkéntelenül is erre a balettes mozdulatsorra vonzotta a néző szemét (vajon most tényleg bezárta-e az ajtót?), ahelyett, hogy a végig pergő zenére koncentrált volna. Az előadásnak a Germano szerepében zseniálisan komédiázó Paolo Bordogna volt a motorja, de meggyőző alakítást nyújtott Juan Francisco Gatell, Hila Baggio és az olasz bassz-bariton, Simone Alberghini is. (Utóbbiról még annyit, hogy Erwin Schrott előtt ő volt az ünnepelt orosz szoprán, Anna Netrebko barátja.)

Lindner András

(Pesaro)

(Fotók: Rossini Opera Festival; credit: Studio Amati Bacciardi)

Link: Rossini Opera Festival