A "Bolero" és a "Kékszakállú herceg vára" három dimenzióban a Magyar Állami Operaházban. Kritika.
„Hová, hová rejtsem..."
"...csalódottságomat." - tettem fel magamnak a kérdést az Operaház új produkciójával kapcsolatban. A legelkeserítőbb az egészben pedig az, hogy akár még jó is lehetett volna. Adott két jó ízléssel összepárosított darab: a zenetörténet egyik legerotikusabb muzsikája és a (többek között) a párkapcsolatok pszichológiáját boncolgató opera, spanyol táncosok, kitűnő énekesek, az Operaház zenekara, és a 3D csúcstechnológia. Hangzatos lista, kitűnő estét ígér. Pedig a néző értetlenül és csalódottan távozik.
Az ötlet, hogy az opera műfaját háromdimenziós effektekkel tarkítsák, néhány éve pattant ki Komlósi Ildikó fejéből, és ezt a gondolatot most férje, Stochino Francesco Weiss, az előadás producere segítségével meg is valósította. Azt gondolom, hogy még ezzel sem volna probléma, sőt! Az opera műfaját időről időre eltemetik, panaszkodnak, hogy a fiatalabb generáció nem jár dalszínházba, és egyáltalán: a műfaj maga - akár a díszletek és a jelmezek nagy része - poros. Íme, egy remek kezdeményezés, elvinni az operát egy más irányba, vagy legalábbis új perspektívát nyitni neki. Valóban, az ötlet jó: de nem ilyen grafikával és nem ezekkel a művekkel társítva.
"Az ötlet jó: de nem ilyen grafikával és nem ezekkel a művekkel..."
Ravel remekműve (mely állítása szerin nem is zene...) már első taktusaiban rosszat sejtetett. Élhettünk a gyanúperrel, hogy opera helyett egy közepes flamenco előadásra érkeztünk, ami a kisebbik probléma lett volna, ha nem adódnak hozzá a francia mester zenéjéhez különböző hangeffektek. A darab kezdetén például a partitúrában fellelhetetlen kasztanyetta szólal meg. A táncosok sztepp-szerű dobogása, mely a flamenco sajátja, erősen zavaró a kisdob ütemes dobolása közepette, felteszem, magának, az erősen koncentráló kisdobosnak is... A táncosok produkciója egy félreértelmezett, vagy talán értelmezést meg sem kísérlő maszatolás. Négy nő és egy férfi mozog a fényárnyékban, miközben egy hatalmas rózsa közelít az időközben a 3D-s szemüveget az orrukra biggyesztett nézők felé. Flamenco-Dalí-A rózsa. Közhely. A zenekarra ráadásul minden bizonnyal ránehezedett az elmúlt időszak súlya. Fülsértő gikszerekkel volt teli a zenei szövet, minden bizonnyal a nemrég lemondott, de továbbra is a Házban dirigáló Győriványi Ráth György indiszponáltságának tudhatóak be olyan elemi problémák, mint például a túl hangos pikoló által keltett elviselhetetlen felhangok. A spanyol táncosok az előadás végén némi Michael Flately-féle szteppelést is bemutattak, mielőtt a közönség kimenekülhetett, hogy felkészüljön...
*
...az est tulajdonképpeni fénypontjára, a Kékszakállú herceg várára. Bartók Béla operája azon ritka darabok közé tartozik, melyeknek legtöbbször inkább árt, mint használ a színpadra vitel, két kiemelkedő énekessel és egy jó zenekarral sokkalta hatásosabb lehet egy koncertszerű előadás. A Kékszakállú ugyanis nem bír el akármit a vállán. Legkevésbé a szájbarágást. Balázs Béla finom, lírai és szimbolikus szövege a párkapcsolatok hét bugyrát elemzi, elnyűhetetlen igazságai kortól és nemtől függetlenül igazak, mondanivalóval szolgálnak. Nincs tehát arra szüksége a nézőnek, hogy az olyan pillanatokban, mint mikor Kékszakállú azt mondja: "...itt lakik nap, hold és csillag...", hirtelen megjelenjen egy nap, egy hold és a csillagok.
A három ex-feleség James Bond-filmek főcímdalait megidéző játéka sem hiteles, inkább nevetséges, oda nem illő. A színészek pedig, akik ugyebár egy mozivászon előtt játszanak, vagy legalábbis próbálkoznak, minden igyekezetük ellenére sem járnak sikerrel. Komlósi Ildikó Juditja nem a fiatal, kétségekkel teli nő alakja, hanem a Carmen-féle díváé. Hangja, megközelítése sokkal inkább romantikus és szenvedélyes, mint visszafogott, de ugyanakkor elfojtott indulatoktól túlfűtött.
Kovács István Kékszakállú szerepében szintén nem keltett magabiztos benyomást. Hangja sokszor levegős, szólamában pontatlan belépések, bizonytalanságok voltak.
A rezignált hangulat a zenekaron is úrrá lett, de azt gondolom, ez utóbbi mind közül a legkönnyebben orvosolható probléma. Majd legközelebb...
Novotny Anna
(Fotók: Juhász Attila)
További fotók
2011. szeptember 7., Magyar Állami Operaház
Ravel:
Bolero
Ötletgazda, producer: Stochino Francesco Weiss
Koreográfus: Lola Greco
Díszlettervező: Claudia Magoga
3D effektek: Nima Gazestani
Látványtervező: Alessandro Chiodo
Jelmeztervező: Carmen Estrella
Táncosok:
Étoile - Lola Greco
Első táncos - Francisco Velasco
Szólisták - Penelope Sancez Miriam Manso Miriam Perez
*
Bartók:
A kékszakállú herceg vára
Szövegét írta: Balázs Béla
Karmester: Győriványi Ráth György
Ötletgazda: Komlósi Ildikó
Producer: Stochino Francesco Weiss
Rendező: Caterina Vianello
Díszlettervező: Marco Gian Campanino, Marcella Gallotta
Látványtervező: Alessandro Chiodo
Speciális 3D effektek: Quinn Andrew
Szereplők:
A kékszakállú herceg - Kovács István
Judit - Komlósi Ildikó