Örkény István előtt tiszteleg három darabbal a következő évadban a Pécsi Harmadik Színház a Kossuth-díjas író születésének közelgő 100. évfordulója alkalmából.
Vincze János igazgató elmondta: két bemutató, az Örkény-drámarészletekből, egypercesekből és prózai részletekből álló "E kor nekünk szülőnk és megölőnk" című színpadi játék és Dvorák Gábor Színházának Egypercesek című pantomim-előadása, továbbá a korábban nagy sikerrel játszott Tóték felújított változata kerül műsorra.
"Örkény István jövőre lenne száz éves, és mind a mai napig meghatározza a magyar kortárs dráma és színház szellemiségét. Ezért ez az évforduló nagyon fontos a számos Örkény-darabot bemutató Harmadik Színháznak is" - hangsúlyozta a direktor.
Vincze János kitért arra, hogy az önkormányzat által alapított, saját társulattal nem rendelkező teátrum a 2011/2012-es évadban három saját bemutatót tervez: az "E kor nekünk szülőnk és megölőnk" című színpadi játék mellett Bókai Zoltán és Thuróczy Katalin Game Over című kortárs musicaljét, és egy, még kiválasztás előtt álló gyermekdarabot, amelyet jövő májusban láthat a közönség.
Az igazgató a vendégelőadások közül kiemelte Dvorák Gábor Színházának az Örkény-évfordulóra műsorra tűzött Egypercesek című mozgásszínházi előadását, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Csehov Egyfelvonásos komédiák című produkcióját.
Hozzátette, hogy a Komédium Színház Dosztojevszkij Feljegyzések az egérlyukból, Pápai Erika a Pikáns Zsoltár című produkcióval jelentkezik, s újra látható Eve Ensler A vagina monológok című darabja a Pécsi Harmadik Színház előadásában. A gyerekeket három új produkció várja: a Csizmás kandúr, a Nem akarok többé boszorkány lenni, valamint az Élet és a halál vize című bábelőadás.
"A nagy sikerre való tekintettel továbbra is műsoron lesz a Tóték, a Mal'haba, a Prága, főpályaudvar, a Kvartett, az Ibusár, a Sóska, sültkrumpli, a Prah és a Piaf két arca. A gyerekdarabok közül pedig a Holle Anyó, az Óz, a nagy varázsló és a Bors néni" - sorolta a repertoár darabjait az igazgató.
Vincze János szólt arról is, hogy a mintegy 100-110 millió forintból gazdálkodó teátrum rendkívül népszerű. A tavaly műsorra került 40 produkció 151 előadását több mint 18 ezren látták.
A direktor sikeresnek nevezte a határon túli magyar színházak vendégelőadásait is. Utalt arra, hogy a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program keretében az elmúlt években tíznél is több határon túli magyar teátrum mutatkozott be Pécsett. Egyben reményét fejezte ki, hogy a jövőben is lehetőségük lesz e sorozat folytatására.
Vincze János a színház jövőbeni terveivel kapcsolatban azt mondta: szeretnék megőrizni pénzügyi stabilitásukat és három alappillérüket, miszerint elsősorban kortárs és gyerekszínházi előadásokat tartanak, valamint befogadó teátrumként működnek.