Stohl készül a börtönbüntetésre

Stohl András már nem vállal nyilvános szereplést és a drogprevenciós előadásainak szervezését is leállította: készül a legalább 5 hónapos börtönbüntetésére. Bodrogi szerint a hírnév az, ami különlegessé teszi Stohl ügyét.

Stohl eleinte karanténba kerül a börtönben

Egyelőre még mindig nincs meg a pontos dátum, amikor Stohl András minimum 5 hónapra börtönbe vonul, de az biztos, hogy már csak néhány hétig élvezheti a szabadságot: szeptember utolsó, de legkésőbb október első hetében nagy valószínűség börtönbe vonul - tudta meg az Új Ász.

A színész az első néhány napban karanténba kerül, ahol nemcsak egészségügyi, de mentális szempontból is megvizsgálják, ezen minden elítéltnek át kell esnie, hogy megállapítsák, nincs-e fertőző betegsége, illetve mire lehet számítani, lelkileg hogyan fogja viselni a korábbi életéhez képest óriási változást. Az első néhány hétben ráadásul még látogatóként sem találkozhat szeretteivel.

Ruttner György, ügyvéd elárulta: Stohl természetesen ígéretéhez híven, szabadulása után folytatni fogja megelőző programjait.

stohlandras

Bodrogi Stohl ügyéről

Számos híresség mellett Bodrogi Gyula Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész is kommentálta a Stohl-ügyet. A kérdésre, miként vélekedik az ítéletről, így felelt: „Én nem számítottam semmire. Nem tudom mi a jogos, és mi nem. Nincs olyan ítélet, ami jó lenne, ha az ember barátjáról van szó.” Egy focimeccshez hasonlította ezt az érzést, hiszen amikor a pályán történik valami, egy elkötelezett rajongónak teljesen mindegy, hogy ki volt a hibás, úgyis az ellenfelet tartja majd annak.

Arra a kérdésre pedig, hogy milyen eredmények örült volna igazán, azt válaszolta: „Annak örültem volna, ha nem ütközik össze.” Bodrogi szerint a hírnév az, ami különlegessé teszi ezt az ügyet: „Van olyan, hogy az ember hibázik, de egy híres embernél ez más. Több száz ilyen eset történik évente, csak azok nem kerülnek a címlapokra.” Azt is megjegyezte, hogy bízik az érdeklődő hívásokban a hónap végén esedékes Szent Johanna című színdarab premierjét követően is. „Szeretném, ha a színház miatt is ilyen sokan keresnének.”

 

Kapcsolódó anyag:

 

Forrás: Hír24.hu, Stop.hu, Napiász Online

süti beállítások módosítása