Vidnyánszky: „Radikális változások jönnek” - Nemzeti lehet a Csokonai Színház

"Az önkormányzati rendszer átalakítása során például az oktatási, az egészségügyi intézmények állami fenntartás alá kerülnek, de egészen bizonyos, hogy a kulturális intézmények, köztük a színházak az önkormányzatok fennhatósága alatt fognak maradni" – jelentette ki Debrecen polgármestere csütörtökön, a Csokonai Színház évadnyitó társulati ülésén. Videó!

A város kezelésében marad a Csokonai Színház

Kósa Lajos köszöntötte a társulatot, majd az önkormányzati rendszer folyamatban lévő átalakítása kapcsán – ami érinti az egészségügyet és az oktatást is – hangsúlyozta: a kulturális intézmények, köztük a Csokonai Színház, a város kezelésében marad. Elmondta azt is: ahol közös, városi és megyei fenntartású színházak működnek, ott a jövőben a városok veszik át a működtetést; ez a színház státusát nem érinti Debrecenben.

Kitért rá: a teátrumhoz dráma tagozata által szervesen kapcsolódó Ady-gimnázium esetében úgynevezett visszaszerződéssel fognak élni, tehát az önkormányzat szándéka szerint (meghatározott feltételek mellett) az állami helyett az továbbra is önkormányzati fenntartású lesz.

kosalajosKósa Lajos, fotó: index.hu

Elitszínházi kör alakulhat, Nemzeti lehet a Csokonai

A polgármester részletesen beszélt a kulturális tárca tervéről, ami alapján átalakulna a színházak struktúrája. Ha létrejön a Nemzeti Színházak Köre a fővárosi Nemzeti Színház vezetésével, abba kizárólag olyan elitszínházak kerülhetnének (legfeljebb hat intézmény), amik megkérdőjelezhtetlen értéket, produkcióikban minőséget képviselnek. "Nagyon büszke vagyok önökre, a társulatra. A Csokonai Színház, az elmúlt évek bemutatói alapján olyan státuszban van, senki nem vitatja, hogy ebbe a körbe való. Ezt köszönöm önöknek" – fejezte ki háláját a polgármester és fontosnak nevezte a "társulati létet". Ennek megfelelően támogatja Vidnyánszky Attila debreceni színigazgató "társulatpárti" álláspontját. 

Kósa arról is szólt, az elitkörbe való bekerüléshez a fenntartó támogatása is szükséges, ami egy másfajta finanszírozási rendszert igényel.

vidnyanszkyattila

Vidnyánszky Attila

Radikális változások jönnek Vidnyánszky szerint

Vidnyánszky Attila, a Csokonai Színház igazgatója pedig kifejtette: olyan, radikális változások előtt állnak, amelyek hosszú időre meghatározzák a magyar színházi kultúra jövőjét. Bár kiváló évad (13 ezer bérletes, százezer néző, a világ bármely színpadán helytálló darabok) és termékeny nyár van a színház mögött, komoly átalakulás veszi kezdetét, ha a városvezetés úgy dönt, érdemesnek találja a játszóhelyet a nemzeti színház címre, ami a Csokonait új fejlődési szakaszba emelné át. "A város elkezdett magáénak érezni bennünket" - fogalmazott. 

Sok felszabadító nevetést remél az igazgató

Vidnyánszky Attila elmondta azt is, hogy az idei évadban is szeretnék megtartani a tavalyi 13 ezer bérletesüket és a 100 ezer fölötti nézőszámot. Reményét fejezte ki, hogy az idei évad jelszava - derűre hangolva - sok-sok felszabadító nevetést hoz majd a Csokonai Színházban, ahol az új produkciók mellett számos tavalyi nagysikerű előadást is műsoron tartanak.

Új stratégiát, új irányokat

"Új stratégiát, új irányokat, eredeti, Európában eddig sehol sem működtetett projekteket kell kitalálni, hogy megint egy nagy lépést tegyünk előre. Ezért fontos mindent átgondolni és újrafogalmazni" – mondta a Naplónak Vidnyánszky Attila, a csütörtöki társulati ülést követően. A színpadon állva megjegyezte, hogy lesz idejük a közös gondolkodásra, ötletek kidolgozására, mert takarékossági ok miatt év végéig kevesebb előadást tartanak. Reményei szerint januártól minden megváltozik. Hangsúlyozta, hogy az előttünk álló évben sok minden fog történni, ami hosszú időre meghatározza a magyar színházi struktúra jövőjét.

Forrás: Színház.hu, Cívishír.hu

süti beállítások módosítása