Meghalt Huszár Zsolt

Szeptember 17.-én reggel, tragikus balesetben meghalt Huszár Zsolt, az Új Színház színésze.

Az Andrássy úti színházi korzón egy perces néma csönddel emlékeztek a színészre, aki ma hajnalban halt meg, miután biciklijével elütötte a villamos. Az Új Színház előtt már kiállították Zsolt fényképét, gyertyák égnek előtte és aki arra jár nem tudja visszatartani a könnyeit, ezt szerkesztőségünk tanúsítja.

"Nemrég kapta barátaitól a biciklit. A 40. születésnapjára. Majd kicsattant az életerőtől. Őserő volt benne, sohasem fáradt. Néha meg lehetett őrülni a makacsságától, de közben ellenállhatatlan szeretet is áradt belőle. És fantasztikus humora volt. (Csak ez a „volt” ne lenne…) Nem végzett színiiskolát – de elszántan képezte magát. Stúdiós növendékei is rajongtak érte, pedig szigorú volt velük – cserébe izgalmas, újszerű vizsgák születtek. Az előttünk álló évadban két főszerep is várta: a Coriolanus címszerepe és a Jadviga párnája férfi főszerepe. Hiányzik. Mindenkinek. Az Új Színház társulata saját halottjának tekinti" - közölte az Új Színház, ahol hétfőn gyászelőadást szentelnek a színésznek, az Édentől Keletre című előadást vetítik, amelyben főszerepet játszott.

zsoltHuszár Zsolt

Zsoltról pályájáról az ő szavaival:

Huszár Zsolt: Igazán nem akartam profi labdarúgó lenni, főleg a csapat és a játék érdekelt, ugyanúgy, mint a színházban. 17 éves koromban megsérült a térdem, majd megszűnt az egyesületem, és ezután már csak hobbi szinten fociztam. Közben a gimiben már színházat csináltunk, Thomas Mann Marió és a varázsló című drámájában Cippolát alakítottam. Az Országos Diákszínjátszó Versenyről elhoztuk az ezüstöt!

S.: Nem jártál Színművészetire. Mennyire volt ez a pályádon hátrány, illetve érezted, érzed a hiányát?

H. Zs.: Nem gondoltam soha erre, mert a Krétakör Színháznál, ahol alapító tag voltam, Schilling Árpád vezetésével a partnereimmel együtt már 1994-től újszerűségre törekedtünk. A produkcióinkat megtekintő rendező szakos hallgatók hívtak a főiskolára játszani, így utólag már nem érzem hiányát.

S.: A korábban említett teátrumok mellett megfordultál még Tatabányán és Kecskeméten. Hol, kitől tanultad a legtöbbet?

H. Zs.: A lista hosszú, de nem teljes. Sokat tanultam rendezőktől: Fodor Tamástól, Jordán Tamástól, Valló Pétertől, Vidnyánszky Attilától és színészkollégáimtól: Nagy Maritól, Lukáts Andortól, Hirtling Istvántól és még vég nélkül sorolhatnám a neveket. Partnereim a próbafolyamatok során egyengették göröngyös tudásom göröngyös útját.

zsoltszinhazelott

S.: Hogyan kerültél az Új Színházhoz ?

H. Zs.: Rudolf Péter, a színház akkori művészeti vezetője Siófokon látta tatabányai Rómeó alakításomat, és leszerződtetett a társulathoz. Emellett Sopsits Árpád rendező is ragaszkodott a személyemhez S. Shepard Hazug képzelet című drámájában.

(…)

S.: Január 22-26. között öt egymást követő napon öt különböző darabban játszol, ebből négy főszerep. Jó ez vagy rossz? Egyáltalán hogy bírod szellemileg, fizikailag?

H. Zs.: Szerintem izgalmasabb, ha az ember esténként más és más figurát kelt életre, a változatosság valóban gyönyörködtet, bár zsinórban harmincszor nem játszottam ugyanazt. Öt órára bejövök, és az aznap esti szereptől függően készülök az előadásra. Ez a két óra fontos számomra, szeretek előadás előtt a kollégákkal beszélgetni, együtt lenni. Próbálok annyit sportolni, amennyit csak tudok - jó módszer például futás közben szöveget tanulni - ez segít kondícióm megőrzésében.

goldoni06Huszár Zsolt és Földes Eszter

Pályafutás:

1994-95 RS 9 Színház

1995-2000 Krétakör (alapító tag)

1996-97. Kecskeméti Katona József Színház

1997-00 Debreceni Csokonai Színház

2000-2002 Tatabányai Jászai Mari Színház

2003 Új Színház

Fontosabb szerepei:

T. Mann: Márió és a varázsló – Cipolla

Csehov: Sirály – Trigorin

Gombrovicz: Esküvő – Henryk

Nádas Péter: Temetés – Színész

Cocteau: Rettenetes gyerekek – Paul

Klima: Alulról az ibolyát – Csimasz

Schnitzler: Körtánc -  férj

Békés Pál: Visz a víz – pilóta

Márquez: A püspök, a kések… - Az idegen

Örkény: Pisti a vérzivatarban – Pisti

Bertold Brecht: A városok sűrűjében – Szorító – Garga

Paul Pöltner: Hajmeresztő – Tony, a fodrász

Shakespeare: Rómeó és Júlia – Rómeó

Shakespeare: Othello – Jago

Jordi Galcerán: Dakota – Hippolito Jarama

Eszterházy-Hajnóczy-Latinovits: A röpülés boldogsága – Latinovits

edentolkeletreÉdentől keletre - Caleb szerepében

Szerepei az Új Színházban:

B. Koltés: Roberto Zucco – a báty

Sam Shepard: Hazug képzelet  - Jake

Shakespeare: Szentivánéji álom – Demetrius

Szép Ernő: Vőlegény – Rudi, a fogász

Weiss: Marat/Sade Marat
Racine: Phaedra Hippolytos

Shakespeare: Romeo és Júlia Romeó

Hunyady: Júliusi éjszaka Gábor

Film, tv

Sopsits Árpád: Forgás –  a férfi
Bátori Orsolya: Antik – újvidéki srác
Goda Krisztina: Szabadság, szerelem – Gál Jancsi
Erdőss Pál: Budakeszi srácok – Márity Laci

 

Színház.hu, Interjúrészlet: Súgó

süti beállítások módosítása