Borozást és téglajegyeket terveznek Rátóti Zoltánék

Újat kitalálni könnyű, életben tartani már sokkal nehezebb-köszöntötte Rátóti Zoltán, a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója a város és környéke gazadasági életének reprezentánsait szeptember 13-án kedden, a teátrumban, a vállalkozók számára rendezett találkozón.

A színház vezetése fontosnak tartja, hogy a térség kiemelkedő munkáltatói harmonikus viszonyt ápoljanak a színházzal, és szeressenek oda bejárni.

Az épület felújításának kérdése közös, égető ügy, melyhez civil összefogásra van szükség: ennek érdekében a közeljövőben a színház megalkotja a Téglajegy konstrukciót, a projekt részletes kidolgozása jelenleg folyamatban van.

ratotizoltan

Ugyancsak új kezdeményezés a színházban a Vörös és fehér „Színről színre“ elnevezésű programsorozat, mely folyamatos lehetőséget kínál a somogyi borászoknak, hogy boraikkal megismertessék a nagyszínpadi bemutatók közönségét. Az első alkalomra szeptember 16-án kerül sor, amikor A régi nyár premier nézőit Légli Ottó pincészete köszönti majd.

Szeptember 14-én, szerdán, újabb találkozónak adott otthont a Csiky Gergely Színház, a tavalyi kezdeményezéshez hasonlóan idén is, a térség pedagógusait invitálták véleménycserére.

A gyerekek kultúrára, színházszeretetre való nevelése közös missziónk-mondta Rátóti Zoltán.

Az idei repertoár már a pedagógusok elmúlt évben elhangzott javaslatainak figyelembevételével készült, így helyet kapott a műsorban kisgyermekeknek szóló mese (Pán Péter), ifjúsági regény színpadi adaptációja (Pál utcai fiúk), kötelező olvasmány (Antigoné) és kortárs tinédzser darab is (A kéz).

Ugyancsak szó esett a nagy érdeklődésre számot tartó tantermi drámaprojektek megvalósulásáról, és a felolvasószínházak ezévi jövőjéről.

süti beállítások módosítása