Stohl: börtönshowra sem vágyom

A 10 hónapos börtönbüntetésre ítélt Stohl András a héten áll utoljára színpadra bevonulása előtt: Nyitrán, a Nemzeti Színház Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című előadásában szerepel.

Már készül a börtönre Stohl András. Ezt az is bizonyítja, hogy 10 éves motorját csütörtökön adta át a

egy mentőszolgálatnak a Nemzeti Színháznál. "Most két motoruk van, amelyet a mentésben használnak, a színészé lesz a harmadik, a következő évadra már be tudják állítani" – mondta Siklósi Gábor, a Főnix Mentőszolgálat csoportvezetője.

Sajtóértesülések szerint, október 5-én jelentkezik Stohl András a Fővárosi Büntetésvégrehajtási Intézetben. Ügyvédje úgy gondolja, Stohl nem kéri majd, hogy a karácsonyt a családjával tölthesse.

stohl-andras

“Már csak néhány nap van hátra, nagyjából tudom a börtönszabályokat, az ítélet óta néhányan felvilágosítottak. Biztosan beilleszkedem, nem vagyok balhés típus. Még nem tudom, hová kerülök, először úgy hallottam, a „gyűjtőbe", ahonnan tovább visznek a végleges helyemre. A gyerekeim, a családom megnyugodott, Ancsika lesz a kapcsolattartóm, nagylányaim látogathatnak, ha akarnak, de a kicsit nem fogjuk összezavarni ilyesmivel. Korábban is voltam hosszabb ideig távol forgatás vagy fellépés miatt, megpróbáljuk megértetni vele, hogy dolgozom” - nyilatkozta Stohl, aki valóban dolgozni szeretne a rács mögött.

 

“Nem akarok VIP-rab lenni, és börtönshow-ra sem vágyom. Az lehet, hogy naplót majd vezetek, hogy a kijövetelem után a drog- és alkoholellenes előadásaimon a fiataloknak még hitelesebben elmondhassam, milyen következményekre számíthatnak” - árulta el a színész, aki ha például Tökölre kerül, nemcsak asztalos- vagy papírüzemben dolgozhat, de besegíthet ápolóként a rabkórházban takarítással vagy az ágyneműk vasalásával, lehet a színjátszó szakkör vezetője, könyvtáros, vagy a fogvatartottak általános iskolájának magyaróráin is hasznossá teheti magát.

 

Kapcsolódó anyag:

6-8 fős cellába vonul Stohl - megvan a pontos időpont

Október 5-én kell megjelennie Stohl Andrásnak a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben – értesült a Bors. Még nem tudni, hol fog ülni, bármelyik börtönbe küldhetik az országban.

 

 

Forrás: RTL Klub, Bors

 

 

 

 


süti beállítások módosítása