Antifityma

Szántó Judit a Lefitymálva előadásáról - KRITIKAA produkció nagy szerencséjére a színre vivő kvintett elsőrangú.

 

              

 Az előzetesek, valamint a Narancsban megjelent Vinnai-interjú által kondicionálva sokkal botrányosabb produkcióra számítottam, még arra is felkészültem, hogy dühös leszek (ami nálam ebben a témában könnyen megy). Nos, ok rá semmi. A nagy kövek helyett, melyeket az interjú szerint a szerző emelgetni készült, színes kavicsokat szór szét. Lefitymálva (!) című műve szoftban megpendít ugyan kínos témákat, például a „gyilkos" és az „áldozat", adott esetben zsidó és antiszemita felcserélhetőségét, ami már Örkény Pistijében sem tetszett, egészében azonban darab és előadás megmarad egy újabban hiánycikknek számító intellektuális zsidó kabaré (k.k.undk.: Karinthy, Királyhegyi, Kellér) színvonalán, amelytől, mint tudjuk, nem idegen egy játékos „hinaus mit uns" szál sem. És mivel ez a fajta humor nagyon közel áll a magam humorérzékéhez, nem is tagadom: sok éves átlagomhoz képest nagyon sokat nevettem. Hadd tegyem hozzá: jóízűen.

Amúgy a társulat, élén Borgula András rendezővel, távol áll minden független színházi avangardtól (ilyen irányba csak a meglehetősen abszurd, bár inkább zavaros, semmint képtelen utójáték tesz némi kísérletet), mind tartalmában, mint formájában. A többé-kevésbé realisztikus forma, kihasználva a kabaré lazasága adta lehetőségeket, egy összefüggő, két képből álló dramolettből, egy önálló pamfletből és egy disszonáns utójátékból áll. Ha tartalmilag vizsgáljuk, az első három rész szilárdan áll a talpán; túl azon, hogy mintegy antológiáját nyújtja zsidó öntudat, zsidó komplexusok és antiszemita hepciáskodás szellemesen összeszerelt kliséinek (még zsidó viccet is kapunk), ezeket mulatságos, az alaptémát különféle fénytörésben variáló szituációkba állítja, és képviseletüket hétköznapinak látszó, egyszersmind mégis kellően extrém figurákra bízza. Felkap például egy tragikus ötletet, miszerint ahogy akasztott ember házában kötélről, úgy zsidó családnál gázról sem illik beszélni; ettől támadnak komiko-groteszk gátlásai a két, szintén vallási-faji komplexusoktól gyötört gázóra-leolvasónak, akik a zsidónak vélt házaspár előtt hosszú ideig nem merik kibökni, mi járatban vannak. (Lásd a szituáció ősformáját: Karinthy zseniális kabaréjelenetét, a Tegezést.) Kabaré és pamflet egyszerre a tévés tóksót parodizáló, picit túlírt stúdióbeszélgetés, amelyben három különböző típus, a funkciókat halmozó zsidó gasztronómiai szakértőnő, a holokauszt-kutató áltudós és egy celeb, valamint a moderátor verseng a megszólalás és újabb zagyvaságok előadásának jogáért. Elhangzanak az antiszemitizmus kliséi is, és az előadás megoldja, hogy ezek cáfolat nélkül is, mintegy önmagukat tegyék nevetségessé (lásd a plazák lapos tetejére várt izraeli pilótákat), mint ahogy valóban kabaréba illenének, ha magyar honunkban nem volna Helyzet.

Erről a Helyzetről - holott éppenséggel ez lőtte ki a Gólemet a Mátyás utcába - nem sokat tudunk meg. Ez súlyos hibája lehetne a vállalkozásnak - másfelől minden valószínűség szerint szétzilálná a kabarét, és hangszálainkon megkeseredne a nevetés. Kár tehát azzal érvelni, hogy az előadás nem illik a téma tragikus múltbeli és hátborzongató mai státuszához. Itt másról van szó, és a nevetségest kinagyítva nevetésre ingerelni védhető szándék, ha katartikus hatásra nem is számíthatunk.

A produkció nagy szerencséjére a színre vivő kvintett elsőrangú. Azt hiszem, inkább csak az egyéni ízlés képes köztük különbséget tenni. Nekem a legjobban Nagy Mari tetszett, és az a mód, ahogy remekül elkapott figuráit varázslatosan finom játékkal akkor is tovább élteti, amikor mások beszélnek. A másik, akit megszerettem, az írásom címébe is belefoglalt Anti (Antal beceneve + az anti-szemita tömörítése). Bánki Gergely alakításában búvalbélelt, meditatív és gyomorbeteg slemil, zsidónak is, antiszemitának is abszolút hiteles. A másik két színésszel sincs semmi baj. Lukáts Andor perfekten húzza magára két figurája bőrét, ha talán mindkettő alól túlságosan is kisüt Lukáts Andor (a két alakból sütő mogorvaság és mizantrópia például biztosan az ő személyes hozadéka); Lászlót, a nagydarab, jóindulatú melákot, illetve az önmaga szobrát álló, behízelgő celebet pedig snájdigul nevetteti ki Schmied Zoltán. Huzella Júlia a tévés moderátor szerepében karikíroz mesterien; az ilyen figurák miatt szoktam le a tévénézésről.

                                                            

Vinnai András: Lefitymálva (Budapesti Gólem Zsidó Színház)

Dramaturg: Németh Virág. Díszlet és jelmez: Juristovszky Sosa. Zene: Szabó Simon.

Producer: Schőn Edina. Rendezte: Borgula András.

Szereplők: Nagy Mari, Lukáts Andor, Bánki Gergely, Schmied Zoltán, Huzella Júlia.

 

Sanyi és Aranka Színház és Opera, 2011. szeptember 24.