Több mint 2000-en VÍGadtak a VÍGnapon

Kétezernél is több néző látogatott el szeptember 24-én, szombaton a Vígszínházba, hogy részt vegyen a VÍGnap izgalmas programjain. Marton László rendező a Lenni vagy nem lenni című készülő előadás próbáján fogadta a nézőket, a Házi Színpadon pedig a Csongor és Tünde szereplői várták az érdeklődőket.

vig01

 

Az alagsori büfében több száz néző hallgatta a Punk Rock című előadás alkotóinak és szereplőinek beszélgetését. A Ditrói Mór utcai hátsó bejáratnál százak ácsorogtak türelmesen a kígyózó sorban, várva a pillanatot, hogy Igó Éva, Börcsök Enikő, Kútvölgyi Erzsébet, Hegedűs D. Géza, Kern András, vagy a színház művészeti titkára, ügyelője végigkísérje őket a titkos folyosókon, kedves, vicces történeteket mesélve az épület 115 éves múltjából.

 

vig03

 

A délután folyamán a Ditrói Mór utca táncparketté alakult. Duda Éva még a közönséget is táncra perdítette lendületes instrukcióival. A fergeteges táncmaraton után a közönség tánclépésben ment be a színház épületébe, ahol a társulat a bérletes nézőknek kedveskedett a Magyar Dal Napja alkalmából készült előadás első felvonásával. A program zajos sikert aratott, a dalokat óriási taps és üdvrivalgás kísérte.

 

vig04

 

A VÍGnapot minden évben a VÍGSÜTI zárja. A színészek ilyenkor óriási dobozokba pakolva hozzák a saját készítésű finomságokat a nézőknek. Hegyi Barbara, Eszenyi Enikő, Venczel Vera vagy Hegedűs D. Géza legendásan finom édességei mellé most a fiatal művészek alkotásai is felsorakoztak. A sütemények és a VÍGböngészdében található régi plakátok és egyéb színházi anyagok árából befolyt összeget a Vígszínház az idén is az Ódry Árpád Színészotthon javára ajánlotta fel.

A VÍGnap a Vígszínház szeptemberi hétvégi programjainak záróakkordja volt. A próbák már javában zajlanak, és október 7-én, 8-án és 9-én három vadonatúj előadással várja nézőit az ország legnagyobb kőszínháza. A nagyszínpadon október 7-én a Lenni vagy nem lenni című darab kerül színre, a Házi Színpadon a Csongor és Tünde bemutatója lesz október 8-án, a Pesti Színház pedig a Punk Rock című előadással nyitja idei bemutatói sorát október 9-én.

 

fotók: Szkárossy Zsuzsa

forrás: Vígszínház

süti beállítások módosítása