A miskolci színház zárolt pénzének feloldását kéri a szakszervezet - Nyílt levelek

Nyílt levélben fordul Miskolc polgármesteréhez a Színházi Dolgozók Szakszervezete azt kérve, hogy a fenntartó oldja fel a színház költségvetéséből zárolt 88 millió forintot. Ha ez nem történik meg, munkahelyek kerülhetnek veszélybe a miskolci teátrumban.

Nehéz helyzetbe került a Miskolci Nemzeti Színház működése azután, hogy a fenntartó zárolta az idei költségvetés egy részét, mintegy kétmilliárd forintot, és ebből 88 millió forint érintette a teátrumot. „Természeti katasztrófa! Földrengés! Döbbenet! Kigazdálkodhatatlan!" Ezekkel a szavakkal minősítette Halasi Imre, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója a miskolci önkormányzat döntését. Majd december 31-ig átszerkesztették a műsort, azokat a produkciókat, amelyek költségesebbek, megpróbálták a második félévre áttenni, azokat pedig, amelyek szerényebb összeget igényelnek, az évad első felére helyezték.

 

Konrád Antal levele

Tisztelt Polgármester Úr!

A héten, Budapesten megtartott SZIDOSZ elnökségi ülés alkalmával értesültünk arról, hogy Miskolc város Önkormányzata a Miskolci Nemzeti Színház költségvetéséből a tervezett évadnyitás előtt egy héttel 88 millió Ft-ot zárolt.

Megdöbbentő hír. A döntés hirtelensége és váratlansága, valamint az elvonás összegének mértéke olyan magas, hogy megoldhatatlan helyzetbe hozza az intézményt.

Az 1823 óta működő színház – Miskolc nevezetessége, amit az ott élők és más városok lakói is szívesen látogatnak egy-egy előadás kedvéért – az ország első kőszínháza, az évtizedek során méltán szerezte meg a közönség szeretetét és támogatását, mind közvetlenül, jegybevételek, mind közvetetten, adókból nyújtott támogatások formájában. Úgy gondoljuk, ez a közönség továbbra is megérdemli a magas színvonalú, igényes művészi élményeket.

Az említett intézkedés veszélybe hozza a munkahelyeket! Az itt dolgozó kollégák speciális képzettsége komoly érték, de egyben szinte lehetetlenné teszi elhelyezkedésüket más területen.

Tisztelt Polgármester Úr!

Kérjük, hogy lehetőség szerint gondolják át döntésüket és ez év végéig szabadítsák fel a zárolt összeget a színház és a közönség érdekében!

Hagyják tovább működni a Miskolci Nemzeti Színház Társulatát az eddig elért sikerrel! Elnökségünk a helyi, népes alapszervezet vezetőségére bízva az Önök által esetleg feltételül szabott intézkedések kimunkálását, a Társulat érdekében minden lehetséges megoldást támogat.

Bízva pozitív döntésükben, tisztelettel és szívélyes üdvözlettel:

Konrád Antal elnök, Színházi Dolgozók Szakszervezete Budapest, 2011.09.21

miskolci

Balázs András levele

Tisztelt Polgármester úr!

A SZIDOSZ Miskolci alapszervezete nevében írom levelem és kérem, hogy a tartalmának megismerését követően a Miskolc Megyei Jogú Város Képviselőivel közösen vitassák meg és találjanak megoldást a Miskolci Nemzeti Színház költségvetéséből zárolt 88 millió forint 2011. december 31-ét megelőző feloldására.

Indoklás:

Ez év elején, a Város vezetése jelentős összeggel kurtította meg az intézmény költségvetését valamint eléggé magas összegű bevétel növekedést irányzott elő. Ennek tudatában tervezte meg a 2011/2012-es évad műsortervét a színház vezetése. A szerződtetések is a lehetőségek tükrében lettek megkötve.

Az augusztus 11-i döntés újabb súlyos helyzetet idézett elő, ami a színházat a jövőben hosszútávon is nagyon hátrányosan érinti. A méltánytalanul szűkre szabott pénzügyi lehetőségek a zárolás feloldásának elmulasztása esetén arra kényszerítik a munkáltatót, hogy a szervezeti egységét megváltoztassa. Bele sem merek gondolni abba, hogy munkájukat szívvel-lélekkel végző kollégáktól kelljen megválni. Ezek között a munkatársaim között többen nem csak egy, hanem két-három pozíciót is betöltenek, ezzel is biztosítva a gazdaságos munkaerő-gazdálkodást. Meg kell jegyeznem azt is, hogy a színházi munka olyan speciális terület, amely az itt dolgozó emberek civil életre való kárhoztatása esetén nem, vagy csak nagyon nehezen tenné lehetővé új munkavállalásukat.

A Miskolci Nemzeti Színház, az ország első kőszínháza az elmúlt évek során bebizonyította, hogy méltó az elismerésre és megbecsülésre. Jómagam is figyelemmel kísérem az előadások látogatottságát, a nézők társadalmi és korbeli összetételét. Meggyőződésem, hogy a felnövekvő új generáció nevelésében és kulturális fejlődésében óriási szerepet vállalt-vállal a Miskolci Nemzeti Színház. Érdemes talán a statisztikai mutatókat is megvizsgálni.

Tudom, hogy a Város is nagyon nehéz napokat él meg, de azt gondolom, mindannyiunk érdeke az, hogy a szorult helyzetben sem feledkezhetünk meg gyermekeink erkölcsi és kulturális iránymutatásáról. Úgy érzem, a munkában megfáradt embereknek is dukál az a pár órányi szórakozás, melyet egyre nagyobb számban találnak meg intézményünk falai között.

Biztosíthatom, hogy a színház vezetésével és az összes munkatársammal igyekszünk az elvárásoknak megfelelően, valamint a közös cél érdekében a legtakarékosabban gazdálkodni ezekben a nehéz napokban.

Bízom a józan és átgondolt döntésükben.

Tisztelettel:

Balázs András szakszervezeti titkár, Miskolci Nemzeti Színház Miskolc, 2011. szeptember 23.

 

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK


süti beállítások módosítása